Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője

A legenda-babona-csoda motívumsor a mű egyéb részein is megjelenik: a Liskovina növényeihez fűződő hiedelmeket az ifjú pár utazása során, a hangulati keret részeként ismerjük meg. Mravucsánék vacsoráján a feldöntött poharak érzékeltetik a fiatalok összetartozását; Veronika virágnyelven jelzi Gyurinak, hogy elfogadja udvarlását, végül a „három égő üszög” babonája kell ahhoz, hogy Wibra György megszabaduljon lelki terhétől, a Veronika szépsége iránti vakságától.

Mikszáth a hangulatot jellegzetesen színezi és lebegteti. A valóság és a mese közti atmoszférát teremt (Kovács Kálmán). Szereplőiről a szeretet és az irónia változataival szól. Olykor felépít egy hangulatot, aztán hirtelen megtöri, másféle hatással ütközteti (Glogován „minden megszépült, megcsinosodott”, „kivévén Adamecznét”). A menyasszony meghatódását és elérzékenyülését a zárómondatokban a házsártos feleség, Szliminszkyné megszólalása ellenpontozza: „gombold be a kabátodat, Wladin!”

A stílusban számos elem ötvöződik, legfontosabb mozzanataként a népi kifejezésmód az irodalmiság rangjára emelkedik. A falusiak nyelve képekben rendkívül gazdag („már énbennem a gyanú meg nem botlik” – mondja magáról Adameczné). Közmondás jellegű mondat épül a kezdősorokba: „Mikor tanító hal is meg, szomjasak maradnak a sírásók.” Szólás járja Besztercén Gregorics Pálról: „No lám, a vén kecske házi sót nyal”. Jelentésrétegek torlódnak össze néhány szóban: „a pléhre festett Istenfiú”. Még a latin szavak is felbukkannak: „amabilis confusio” uralkodik el a vacsora végeztével. Egy sarkított mondat a magatartások humoros kontrasztjára világít rá:

„a tudós akadémia elfogadta az összeget, pedig neki sem volt semminemű viszonya Gregoriccsal”. Hasonlóképp magatartásokat jellemez: az emberek azért fizetnek keveset a papnak, mert ő „az —isten szolgája. Mindenki fizesse a maga szolgáját.” Közvetlenség érződik az írói reflexióból: „A Jézus ösmerősöm.”

A nézőpont váltására egy bravúros példa: „Így néz ki egy tragédia a szomszéd szobából.” Az író sokszor bújik el olvasója elől, időnként tudatlanságot színlel, mintha nem épp ő bonyolítaná a sorsokat („hát biz az igaz is lehet” – „de hogy mit találtak az üstben, azt egész bizonyossággal sohasem lehetett megállapítani”). Máskor személyesen közbeszól, önmagáról fecseg („megérdemelném, hogy a nyelvemet kivágják” – „szinte még most is előttem van a kis tót falu az 1873-ik év óta”). Mikszáth Kálmán az epika legősibb eszközeivel él, ő a magyar elbeszélés legnagyobb klasszikusa.