Mészöly Miklós – Jelentés öt egérről

Az egerek ösztöncselekedetei szorosan összekapcsolódnak az emberekkel is, akik hasonló körülmények között hasonlóképp tennének. Az egerek végül -részben- a saját vesztükbe rohantak, melynek kiváltó oka az ember volt.

Ezen példából kiindulva az embernek is kell lennie egy kiváltó oknak, mely során az ember végül saját magával végez. A pusztítást/halálozást követően a jelentésekben csupán számokat, tényeket közölnek, mely a modern emberek számára meglehetősen közeli.

A narrátor a jelentések tartalmi követelményeit követi, a műben nem jelennek meg költői képek, alakzatok, a történéseket abszolút objektivitással mutatja be, ugyanakkor az időpontok, helyszínek, cselekedetek szimbolikus jelentéssel bírnak.

A perspektívaváltásoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk mind az üldözöttek (egerek) életébe, akik újabb és újabb rejtekhelyeket keresve próbálják átvészelni a telet, mind az üldözők (emberek) életébe, akik a kéretlen élőlényektől hideg kegyetlenséggel végeznek.

A szereplőket szintén objektivitás ’jellemzi’, a mű során nem kapunk részletes jellemábrázolást, azokról csak egy-egy állapotbeli tulajdonság (hasas, házaspár, stb.) jelenik meg. A novella végén az emberek erkölcsi fölényt statuálnak, ezzel szemben a hallgatóságban az ember ellenszenvet, elutasítást válthat ki.

Ez a novella végén a csattanó. A Jelentés őt egérről című novella az állatmesék hagyományát idézi, mégis átalakítja, tartalommal bővíti azt. Az egereket a narrátor nem ruházza fel emberi tulajdonságokkal, az alapvetően emberi problémák állat-ember viszonyként kerülnek kiábrázolásra.

A korszakban a kiemelkedő irodalmi alakok, mint például Örkény István, Illyés Gyula, vagy Mészöly Miklós csak ekképp fogalmazhatták meg burkoltan az addigi világról, rendszerről alkotott kritikájukat, melyek sok esetben a mai napig aktuálisak.