Mészöly Miklós – Jelentés öt egérről

Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről

Mészöly Miklós a XX. században élt és alkotott, irodalmi tekintélyét csak a Kádár-korszakban érte el prózaíró munkásságával. A francia egzisztencializmus, és német klasszicizmus jegyében írta műveit, mellyel elősegítette a magyar próza fejlődését. Mint számos más irodalmi alak, Mészöly is a mesék, azon belül az állatmesék hagyományait követve publikálhatott.

A Jelentés öt egérről című novellájában a XX. századi emberről, modern életről fogalmaz meg kritikát. A cím műfaj- és témamegjelölő, a mű a jelentések objektivitását idézve meséli el öt egér sorsát. A novella kezdeti időpontja december huszadika, mikor a tél már javában zajlott. Az időpont szimbolikus jelentéssel bír, a környezetben egy vegetatív, elmúló állapotot jelöl. Az egerek kénytelenek voltak menedéket keresni, így -feltehetően- hosszas-, és kitartó keresés eredményeként jutottak el egy városi, kétemeletes ház pincéjébe.

A pince, az egerek képei a szegénységre, ösztöni létformára utalnak. Az új környezet felfedezése során találtak élelmet, de ez nem volt elég a fennmaradásukhoz, továbbá a hely sem tűnt ideálisnak, így tovább kényszerültek menni, mely több ’egéréletet’ is követelt, ami előrevetíti a későbbi történéseket. Ekképp jutottak el öten a közeli éléskamráig, mely utalhat a bőségre, polcain némi ételmaradékot, sonkát, és burgonyát is találtak.

Az ott hagyott hullámpapír- és rongydarabok ideális alapanyagok voltak a fészeképítéshez, melyet egy öreg láda oldalsó fiókjában hoztak létre. Életüket bőség és idill jellemezte, míg egy nap ez a lét fordulatot nem vett. A kétemeletes házban lakó házaspár felfedezte búvóhelyüket, ezt követően napjaik meg voltak számlálva.

Megjelenik egyfajta idegenségérzet, összeférhetetlenség az emberek és állatok között. A házaspár, miután nem sikerült kicsalniuk az egereket, csapdát állítottak, az ablakot dróthálóval borították, a maradék élelmet elvitték. Napokkal később, mikor az egerek kiutat és élelmet kerestek, s egyiket sem találtak, az egyik egér a csapda áldozatául esett, és a diószemet nem sikerült megkaparintaniuk.

Ily módon is megjelennek az állatok ösztöncselekedetei, az egyéni létfenntartás fontossága. Ezt követően a házaspár a kiirtás egyik hatékonyabb formáját választotta, az elgázosítást. A kénszagtól három egér teljesen kifordult magából, egymásra támadtak, majd elterültek, így már csak egy egér maradt, egy hasas nőstény, aki az egyedüllét legborzalmasabb formáját tapasztalhatta meg aznap éjjel. Másnap reggel az utolsó egeret is holtan találták az ablak peremen.

A sajtdarabbal való próbát követően megbizonyosodtak arról, hogy a kiirtás ’sikeres’ volt, a házaspárújév másnapján megkezdhette a takarítást, mely nem csak fizikai-, de lelki értelemben is szükséges volt. A fészek láttán az emberek szörnyülködtek, napokig gondolkodóba estek, milyen következményei lehettek volna annak, ha nem teszik meg azokat a lépéseket.

Az egéréletek számokká, egy valóságos geometriai progresszióvá váltak, ezáltal a gyilkosság tettét is egy magasabb szintre emelték, összekapcsolták a matematika emberfeletti világával, lelkiismeretüket is tisztábbnak érezték.

A novella 1967-ben jelent meg, és számos, mind a korszakot, mind a mai világunkat is érintő problémát vet fel. Az ember, mint az állatok és természet felett álló lény jelenik meg, és ez a házaspár esetében teljes mértékben elfogadott.

Ez a berögződés, valamint az üldöztetés a történelemben végbemenő emberüldözéseket is feleleveníti, az elkövetői egy magasabb eszme alá rejtőzve mossák kezeiket.