Mágikus realizmus G. G. Márquez Száz év magány című regényében

Gabriel García Márquez élete

Latin-amerikai irodalom Gabriel García Márquez: Száz év magány című könyve az egyik legcsodálatosabb könyv, amely 1967-es megjelenése után egy csapásra vált generációk egyik meghatározó olvasmányélményévé, és amely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését. Így a latin-amerikai irodalom a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől került az irodalmi érdeklődés előterébe.  A gyarmati függésből felszabadulva, az itt élő népek kialakították irodalmuk a spanyol irodalomtól független, sajátos arculatát. Felelevenítették, és újra felfedezték az indián őslakosok, a négerek és meszticek világát, kultúráját. Az ősi mítoszkincs, a rítusok és legendák fontos elemei, szemléletformálói lettek az itteni szépprózának.

Író-Életrajz: Gabriel García Márquez, teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez, 1928. március 6-án született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. A dél-amerikai író, újságíró, elbeszélő, élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában (Róma, Párizs) töltötte; jelenleg Barcelonában él. A világ számos városában járt, igazi ‘világpolgár’, aki ismeri az európai irodalmat is.   Jogot tanult, de nem szerette, tanulmányait hamar abbahagyta.

Pályaképe, művei: Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. Kezdetben a kolumbiai napilap, az El Espectador riportereként dolgozott.  A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetése miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől. 1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, a Söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá.  Korai írásaiban még Faulkner hatásai mutathatóak ki.

Első figyelmet érdemlő munkája az Egy hajótörött története volt, amelyet 1955-ben cikksorozatként jelentetett meg. Ebben egy, a kormányzat által dicsőségesnek beállított hajótörés valódi, dicstelen történetét mutatta be. Ezzel kezdődött külföldi tudósítói karrierje is (Rómában, Párizsban, Barcelonában, Caracasban és New Yorkban), mivel Kolumbiában nem volt többé biztonságban. A történetet 1970-ben könyv formájában is kiadta, és sokan regénynek tekintik

Nem sokkal ezután három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregénye, a Baljós óra (La mala hora) című regénye és Az óriás mama temetése (Los funerales de la Mamá Grande) című novelláskötete.

1961-ben Párizsból – ahonnan addig egy kolumbiai lapot tudósított – Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetőségek.

1965-ben kezdte írni Száz év magány című regényét. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban tizennyolc nyelvre fordították le. Magyarul 1971-ben jelent meg Székács Vera fordításában.

Egyébként nem teoretizáló alkat: az irodalomról, az írásról szándékolt komolytalansággal nyilatkozik. Mint például: „Azért vagyok író, mert szeretném, ha a barátaim kedvelnének. Azért írok regényeket, hogy a könyveimmel minél több barátot szerezzek.” 1972-ben megkapta a Romulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként a legjobb spanyol nyelven írott regénynek ítélnek oda.

Az 1981-ben megjelent Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, amely egy vérbosszú újságokban is megjelent történetét meséli el, és a Szerelem a kolera idején-t, ami nagyszülei szerelméről szól. Ezeken kívül több műve is a „García Márquez világegyetemben” játszódik, több könyvben is felbukkanó szereplőkkel, eseményekkel és településekkel.

2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel jelent meg.

Talán nem tartozik az életmű legértékesebb darabjai közé, de élvezetes és lendületes olvasmány a Bánatos kurváim emlékezete című kisregény. A főhős a helyi lapba írja tárcáit, színházi és zenei kritikáit., ám a prózaíráshoz nincs tehetsége, legfőképpen pedig elhivatottsága. A főszereplő nem mozdult ki szülővárosából, ahol némi izgalmat csak a nyilvánosházak jelentenek; kurvákhoz járt egész életében. Egyszer meg akart nősülni, de az esküvő napján inkább otthon maradt kényelemből. Ajándékként a kilencvenedik születésnapjára azt találja ki, hogy egy szűz kamaszlánnyal tölt egy szenvedélyes éjszakát.