Mágikus realizmus G. G. Márquez Száz év magány című regényében

A Madame fel is hajtja neki a kívánt tizennégy éves lányt, ám a felkészített, alvó szépség mellett hősünk nem azt találja meg, akit rendelt, hanem azt, akire egész életében vágyott. A férfi élete megváltozik: tárcái szerelmes levelekké formálódnak, ünnepelt publicista lesz, akinek a rádiók olvassák be írásait, de számára nem ez a fontos, hanem az, beköltözött a szívébe a szerelem. Felismeri, hogy létezik egy valóságos, boldog élet, és számtalan gyötrelem után beteljesülhet az első szerelme. García Márquez gyorsan, ám élvezettel elolvasható, műgonddal megírt kisregényének lapjain egy lehetetlen kapcsolat bontakozik ki.   García Márquez 1982-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Száz év magány elemzése

A mű keletkezéstörténete: Márquez 1965-ben kezdte el írni ezt a regényét és tizennyolc hónap alatt, fejezte be, miközben családjával kölcsönpénzen élt.

Márquez sok művében meghatározóak a gyermekkor élményei. Ugyan csak kilencesztendős koráig élt Aracatacában, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrásként táplálják műveit.

Másrészt már felnőtt korában visszalátogatott nagyszüleihez és ekkor éri a kihalt falu élménye: ami szinte teljesen üres és minden ház eladó (ez a motívum figyelhető meg a regény végén).

Műfaji besorolás: Márquez regényé egyrészt a családregény hagyományát folytatja, mivel a Buendia család öt generációjának életét vonultatja fel. Bár nem a klasszikus realista családregény műfaji elvárásai szerint épül fel, hiszen nem hordoz magában realista vonásokat, mivel nem egy ténylegesen valóságos történetet mutat be és sok benne a mitikus vonás.

Másrészt tekinthetjük eszmeregénynek, mivel a különböző szereplők egy-egy ideológiát képviselnek, valamiért megszállottan küzdenek. ( ez részletesen a szenvedély magányosai alpontban van kifejtve) Márquezt gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának, megújítójának nevezik a Száz év magány is erősen, kötődik is ehhez a stílushoz, de túl változatos ahhoz, hogy könnyen beskatulyázható legyen. A mágikus realizmus előfeltétele az, hogy hiányoznak belőle a népmesei elemek: nem minden furcsa és megmagyarázhatatlan folklórikus: néha egyszerűen ilyen az élet.

Az író összeköti a kézzelfogható, mindenki által elfogadott valóságot és a hihetetlennek tűnő, asztrális síkot. Még a legreálisabban gondolkodó, földhözragadt szereplők számára sem kelt megütközést a szellemek léte, az egyes figurák természetfeletti képességei. Bárki számára egyértelmű ezek léte így az író számára sem kétséges a csodás elemek teljesen realista megjelenítésének szükségessége a történetvezetés döccenőmentessége céljából. A szereplők közül többen képviselnek valamilyen természetfeletti hatalmat, annak ellenére, hogy mindennapi életük az átlagemberek világában zajlik. Az író használja – a szintén mágikus realizmusra oly jellemző- az időtorzítás lehetőségét is, szabadon játszva a pillanatokkal, évekkel, amelyek kimerevedve vagy hirtelen vágtatva szolgálják a cselekmények összefonódásait.

A műfaj jellemzője az is, hogy több generáción át játszódik a történet, valamint hogy az események újabb szereplőkkel ugyan, de periodikusan ismétlődnek, és kimenetelük is azonos. Általában elveszik a kauzalitás, megszűnik az ok-okozati összefüggés, ám emellett a végén kiderülhet, hogy egy láthatatlan erő által irányítva mégis minden mindennel összefügg. Gyakori elem, hogy a figurák előre bűnhődnek még tettük elkövetése előtt, vagy kollektív családi bűnöket magukra véve isteni igazságszolgáltatás teljesedik be rajtuk, generációk terhét vetve le így magukról. Az is a műfaj egyik ismérve, hogy történetek valamilyen kulturális keveredés időszakában játszódnak, egy új világ bekövetkeztének hajnalán. Múlt és jelen azonban egymásból következve magyarázza és értelmezi az egyes szereplők jellemvonásait, illetve a fokozatosan egymásba fonódó cselekményszálakat. A mágikus, földöntúli elemek kohéziós ereje válik így a rejtett összefüggések kulcsává.

Száz év magány története

A regény jellemzői: 1.  Cselekmény: A Száz év magány cselekménye egy képzeletbeli kisvárosban játszódik, és a Buendiák nemzetségének mintegy száz évét, öt nemzedék történetét foglalja magában. Az ősapa, José Arcadio nemzedéktársaival együtt elhagyja régi lakóhelyét és alapítja meg az új települést, Macandot. A kezdetben virágzó, természeti állapotban önnön íratlan törvényei szerint élő kisváros csak Melchiades és cigánycsapatának időnkénti megjelenése nyomán lép kapcsolatba a külvilággal. A város békéje és harmóniája a hatóság embereinek megjelenésével bomlik fel először , ennek következtében a Aureliano Buendia ( második nemzedék) megszervezi Macando férfiaiból a liberálisok oldalán harcba induló csapatot. Buendia ezredes minden felkelésének megszervezésekor vereséget szenvedett.  A béke beköszöntével Macandóban banántársaság alakul. Így a kisvárosra hirtelen tör rá a civilizáció annak minden modern vívmányával és gazdasági-társadalmi viszonyrendszerével. Mindez szinte követhetetlen fejlődést eredményez és közben a hagyományos ősi világ formái tovább bomlanak. Egy szrájk és annak véres leverése után a banántársaság távozik Macandoból és a Buendiák nemzedékével a város is feltartóztathatatlanul tart a végpusztulás felé. Miközben Aureliano Babilonia (ötödik generáció tagja) megfejti a Melchiadestől származó tikos jövendöléseket a város és családja jövőjéről, bekövetkezik Macando és az utolsó Buendia pusztulása.