Katona József: Bánk bán elemzés

A második szakasz az összeesküvés-szál folytatása, melyet „megzavar” Bíberach megjelenése (szerelmi szál, a csábítás). A szerelmi szál újbóli – immáron tényszerű – megjelenése először készteti Bánkot cselekvésre (Melinda megmentésére indul), ugyanakkor háttérbe szorítja, elhomályosítja a társadalmi konfliktus kérdéseit.

A harmadik felvonás eseményeinek szerepe a késleltetés. A féltékeny Bánk ismét elbizonytalanodik, mert Melinda összefüggéstelen szavai, összeomlása nem teszi lehetővé az igazság kiderítését. „Ráadásul” Tiborc ismét megjelenik, s a lesújtott férfit újólag – de egy újabb nézőpontból – társadalmi funkciójára figyelmezteti. Tiborc „panasza” kulcsfontosságú jelenete a drámának. Az alkotói koncepció itt érvényesül a legtisztábban. Bánk a lázadozó főurakat csendesíteni igyekezett, az ő vádjaikban méltán feltételezte az idegenekkel szembeni féltékenységet, politikai-hatalmi érdekeket. Tiborc azonban a nép, a védtelen, kiszolgáltatott nép szimbolikus alakja. Bánkot arra döbbenti rá, hogy státusza – hisz ő a királyt helyettesítő személy (nádor) – azt követeli tole, hogy személyes érdekeit rendelje alá a közösség (az ország, a nép) érdekeinek. Mellékszálként kapcsolódik a cselekményhez a harmadik szakaszban Ottó és Bíberach jelenete (dialóguk végén Ottó orvul leszúrja a titkait ismerő lovagot), a haldokló Bíberach szavai előre utalnak.

A negyedik szakasz a drámai hagyományoknak megfelelően a krízis. Ugyanakkor e felvonásban is vannak késleltető események, melyek előkészítik, fokozva a feszültséget az összeütközést. A királyné, aki eddig csak néhány jelenetben volt jelen, s pontosan nem lehetett eldönteni, hogy mi a szerepe a különböző szálakban, most mindvégig jelen van, ez az „ő felvonása”. A mű eddigi eseményeiben jelleméből csak a szigor, az alattvalókkal szembeni fensőbbsége nyilvánult meg. A tetőpont-jelenetig jelleme tovább árnyalódik, ellenszenvessé, zsarnokivá válik. Bánk, szinte az utolsó pillanatig tisztelettel beszél vele, végül azonban megöli. A gyilkosság hirtelen következik be, a személyében megalázott főhős a rá támadó királynét dühében öli meg. Bánk késlekedése, bizonytalansága végletesen változik meg ebben a helyzetben. Tragikumának ez is fontos momentuma.

A tragédia legvitatottabb felvonása az ötödik szakasz. A Bánk bán-elemzők és értelmezők (pl. Gyulai Pál, Arany János, Németh László, Kerényi Ferenc, Nagy Péter, Illyés Gyula, Pándi Pál) szinte mindegyike megállapítja, hogy dramaturgiai szempontból ez a mű legvitathatóbb része. Az egymásba fonódó konfliktus-szálak már eddig is bonyolulttá tették a cselekményt, sokak szerint felesleges az új konfliktusszint (Endre király) beépítése. Látni kell azonban, hogy Katona szándéka nem egyszerűen a „jó, igazságtevő uralkodó” konvencionális, megoldást hozó szerepének megvalósítása. A király szerepének koncepcionális funkciói vannak, mind az eszmei üzenet, mind a cselekmény szintjén. Egyrészt Endre ugyanúgy kerül az események középpontjába, mint Bánk, másrészt az őt ért veszteség (szeretett hitvese elvesztése) tragikus is. A negyedik felvonásban csak a szerzői utasításban szereplő levél tartalma sajátos helyzetet teremt. Endre számára is világossá válik Bánk igaza, Gertrudis bűnössége (visszamenőleges negatív minősítés), megbocsát Bánknak, s csak a királyi hatalom elleni lázadót, Petúrt bünteti meg. A tragédia tablószerű záró képe – a gyermekei mellett térdelő uralkodó – a nemzete jövőjéért aggódó politikust ábrázolja.

Különös a tragédia címszereplője, Bánk sorsának alakulása. A tragikus végkifejlet után nem a „nagyszerű halál” az osztályrésze, hanem az összeomlás, a súlyos terhekkel megnehezült, értelmetlenné vált, elviselhetetlen élet.