József Attila élete, munkássága

9 perc olvasás

József Attila 1905-ben született Budapesten. A fiatal költő Öcsödre került nevelőszülőkhöz édesanyja anyagi körülményei miatt. Többször próbált meg öngyilkos lenni, sikertelenül. Tehetsége gyorsan kiderült és az is, hogy a poeta natus mellett ő poeta doctus is volt. Utána is olvasott az irodalomnak, filozófiának. 1930-ban részt vett egy budapesti munkástüntetésen és megismerkedett Szántó Judittal, akivel később együtt is éltek.

József Attila költészetét meghatározta a kommunista mozgalomban való részvétel. A költő azt hitte, hogy ez kiutat jelent a sanyarú, elidegenített világból, ám ez nem volt megoldás. Az avantgárd hatás is érezhető verseiben, hiszen kötetlenebbül fejezi ki magát a szigorú politikai szabályok nélkül. Eddigi élete során nem sok jutott neki ebből a társadalomból, és azért próbál mozgósítani az egyfajta agitatív verseivel, hogy jobb legyen a világ és eredményesebb jövőt érhessünk el.

Tájverseire jellemző az éjszaka-motívum, ami meghatározza az egész vers hangvételét. A költő éjjelente mindig virrasztott, hiszen ez a napszak a legalkalmasabb arra, hogy az ember elmélkedjen és gondolkozzon a világ értelméről. Csend van és nyugalom, a társadalom is pihen. József Attila a társadalomról és az alapvető emberi létről elmélkedett. A valóság tárgyi elemeit kibontotta, részletezte, leírta, majd értelmezte. Tájverseire jellemző az egyén, a lét, a társadalom és a természet harmóniájának, kapcsolatának a leírása. József Attila verseiben a belső lelki állapotot kivetíti a külső tájra. Ez a kifejezésmód Vajda Jánosnál is megfigyelhető. A versekben a belső táj úgy fejez ki érzelmet, hogy a természet és a társadalom elemei egymásra rétegződnek és kölcsönösen értelmezik egymást. A külső tájjal pedig magát a tájat jellemzi. A korszak filozófiai háttere is fontos volt a költő számára. Verseiben megjelenik a hegeli dialektika, marxi dialektikus és történelmi materializmus, Bergson intuíció tana és a freudizmus is. A materializmus anyagelvűséget jelent, miszerint ismereteink tárgya a megismerő alanytól függetlenül létezik. Az intuíció tana magában foglalja, hogy a lelki folyamatok megismerésére való az intuíció, megvilágítja az emberi lét legalapvetőbb ösztönös szintjét. Freud szerint az ember egy ösztönlény, ezt küzdjük le a társadalmi fejlődésünk során. A táj motívumának bemutatása József Attilánál rendkívül fejlett. A valóság elemeit, melynek több rétege van, melyeket szerpentinszerűen mutat be. Úgy fejez ki belső tájat, hogy a tájleírás és a tudatállapot rajza egymásra rétegződik, és ezek kölcsönösen értelmezik, magyarázzák egymást. Így jön létre a komplex kép.

Az 1932-ben írt Holt vidék című verse a gazdagok és a szegények kapcsolatát mutatja be. A parasztok sorsa megváltoztathatatlan és sanyarú, ők dolgoznak azért, hogy a gazdagok élhessenek. A vers első egységében magát a pusztát és a holt világot láthatjuk, mint külső tájat, hiszen magának a versnek is csak átvitt, szimbolikus jelentése van. Belső tájként az adott társadalmi csoportokat láthatjuk. A külső tájat bemutatva, a pusztát követően egy tavat láthatunk. József Attila verseire jellemző a szerpentinszerű ábrázolás, amit minden versében, ugyanúgy itt, a tutaj bemutatásától kezdve érzékelhetünk. Csend van, nincsen mozgás, csak a tutaj kelt egypár hullámot. E képet követően eljutunk a tanyához, ahol betekintést kapunk az ottani társadalomba. A házakat látva felfedezzük a sötét szobákban pipázó parasztokat. Teljes elnyomásban élnek: „Egy pipázik, de harasztot”. Nem adatott meg nekik a jólét, a gazdagokkal szemben elnyomásban élnek. Ellentétekből épül fel a vers, fény-sötétség, gazdagság-szegénység, hiány-bőség és a látható-láthatatlan ellentéte fedezhető fel. Ez utóbbi ellentét a tanyáknál található malacokra vonatkozik, hogy hátha meglátjuk őket az ólakhoz érve és egy kis életnek lehetünk tanúi. Az utolsó versszakban elhangzik a társadalomkritika, az, hogy minden az uraságért van: „Uraságnak fagy a szőlő / Neki durrog az az erdő”.

A tájversek egy alcsoportját képezik József Attila éjszaka-versei, amelyet legjobban a Külvárosi éj című vers elemzésével szemléltethetünk. József Attila gyakran kalauzolja olvasóit a nagyváros peremére – gyermekkorának fő helyszínére –, ahol elsősorban a munkásosztály tagjai élnek és dolgoznak. Az éjszaka-versek új motívumokat hoznak a művekbe, illetve már meglévőket erősítenek fel, hoznak előtérbe. Ilyen a fény teljes hiánya és a csend motívuma. Éjszaka van, az emberiség alszik, így hangok és mozgás is alig van a versben. Új motívumként szerepel továbbá a vonatfütty, valamint a nedvesség, a víz mint a szegénység jelölője („Nedvesség motoz a homályban”; „Minden nedves, minden nehéz”). Az érc és a vas újszerű motívuma a gépekre utal a költeményben: ezek már a forradalmi látomás részeit képezik. Ahogyan a költő egyre közelebb jut Az éjszakában mindenki máshogyan álmodik: a szövőnőknek „omló álmaik” vannak, az öntőműhely „piros kisdedet” (vörös forradalmat) álmodik, a „napszámos virraszt”, a kocsmáros pedig „szuszog”. Az úton megjelenik egy-egy rendőr, aki a rend fenntartásáért dolgozik, majd egy „elvtárs”, aki pedig a rend megbontásáért. Az előző versnél felsorolt ellentétpárokat lelhetünk ebben a versben is: ilyen például a mozgás és a mozdulatlanság, a közel és a távol, a van és a nincs, az élő és a holt, a látható és a láthatatlan. Ezek a versben az alábbi módokon jelennek meg: mindenki alszik, a rendőr mégis „szimatol”, és „fülel hátra”; az utcán sötét van, mégis megjelenik egy-egy lámpa, a kocsma szája pedig „romlott fényt hány”; az utolsó szakaszban „hasad” a kalapács. A „szennyes lepedőkkel” az anya-motívum jelenik meg a versben: a költő édesanyja „mosta a város minden szennyesét” (idézet A Dunánál c. versből), hogy el tudja tartani gyermekeit. Az utolsó sorokban végül a virrasztó költő is nyugovóra tér, jelezve, hogy elég a gondolkodásból, mára már eleget szenvedett.

A város peremén című vers már sokkal biztatóbbnak érezhető. A munkásosztály és a burzsoázia népének elbukásáról szól. Külső tájként a várost mutatja be a társadalommal és az osztályokkal. Belső tájként pedig magát a költőt és a társadalomban levő elnyomást érezhetjük. A vers elején József Attila T/1-ben szólal fel. Azonosul a munkásosztállyal, buzdítja és felszólaltatja őket. Keresi a lényegét, a közös jegyeit és a munkásosztály értelmét. Az agitatív jelleget itt is érezhetjük. A vas-motívum ismét megjelenik, amely az ipari társadalma jelképezi. A költő szerint ez egy osztályok felett álló hatalom, és ezt a hatalmat a munkásosztály fogja elnyerni. Minden adott ehhez, csupán cselekedni kellene. A „csak hull a / kövér, puha korom, / s lerakódik, mint a guanó, / keményen, vastagon” sorokkal bebizonyosodhat számunkra, hogy külső tájként a korom lerakódott a városra és ugyanúgy belső tájként a társadalomra is, kifejezve ezzel a tétlenséget és a kilátástalanságot. Tényleges tettek kellenek már ide, nem elég a szó. „A költő-ajkán csörömpöl a szó” azt jelzi, hogy a hatalomra jutás innentől kezdve már nem rajta múlik.

Úgy gondolom, hogy ezek a versek a mai világra nézve is példaértékűek lehetnének. Élete során sajnos nem volt rá lehetősége, hogy a szüleit megismerhesse, ám az ebből adódó tettvágy arra ösztönzi, hogy ezért a világért valamit tenni kell. József Attila szerint őseink nagy hatással vannak ránk ők őrizték meg számunkra ezt a világot, de ezért nekünk is cselekednünk kell. Valóban a kezünkben van a hatalom, de a jobb jövő elérése céljául, „hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon”, tudnunk kell bánni ezzel a kinccsel.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!

Ez is érdekelhet még:
Móricz Zsigmond: Tragédia

Móricz Zsigmond a XX. század kritikai realizmusának a képviselője, azé a realizmusé, amely már Eötvössel indult, végigvezethető Kemény, Mikszáth művein,...

A filozófiai és szakantropológiák viszonya

ANTROPOLÓGIÁK Az antropológia mint szakszó O. Casmann protestáns humanistánál jelenik meg először 1596-ban kiadott művében. Mint alapkifejezés a görög antrophosz...

Close