Irányzatok az világirodalomban 1945 után
![Irányzatok az világirodalomban 1945 után](https://erettsegi.com/wp-content/uploads/2020/12/zjv8ptygceo-1200x628.jpg)
Az 1945 utáni korszakban igen jelentős az emigráns irodalom szerepe. Belső emigrációban, cenzurális tilalmakkal nem törődve írta az orosz ALEKSZANDR SZOLZSENYICIN Rákosztály (1968) című regényét és a Gulag-szigetvilágot (1973), amely a szovjet lágerek világát mutatja be az irodalmi szociográfia eszközeivel, így született a lengyel és a cseh szamizdat-irodalom is. A közép-európai országok emigráns írói közül a lengyel GOMBROWICZ, MILOSZ és MROZEK, a cseh MILÁN KUNDÉRA (1929-) és a román MIRCEA ELIADE (1907-1986) a legjelentősebb. Az emigráns és a száműzött sajátos kulturális térben él, melynek központja az emlékekben létező, mitizált szűkebb haza. Megszűnik számára a tér-idő folytonossága, a jelen és az itt értékekben szegény, kulturális dimenzióitól megfosztott világ lesz. E különös perspektívák rendkívüli lehetőségeket rejtenek magukban. Az emigráns író két kultúrában, nemegyszer két nyelvben is otthonosan mozog, többféle hagyományból merít. Fogékony a tragikum iránt, léte átélhetővé teszi a paradicsomból kiűzetett emberiség egyetemes száműzetését. Legfőbb feladata az értékek megőrzése. Emigráns küldetésének csak a halál vagy a hazatérés vethet véget. Az emigráns irodalom két legfontosabb toposza ezért a halál idegen földön és a hazatérés látomása. A XX. századi orosz emigráció három hullámban érkezett Nyugatra. Az első a nem kommunista értelmiséget hozta, közvetlenül a forradalom után. Az újabb hullám a második világháború után, a harmadik a hetvenes években érkezett (ekkor került ki a Brezsnyev-korszak ellenzéke).
Lapozz a további részletekért