Hagyományos és újszerű írásmód Radnóti Miklós eclogáiban
Radnóti Miklós (1909-1944) a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító, prózaíró volt. Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai közé tartozik. ( A zsidó származású családba született. Születésekor meghalt édesanyja és ikertestvére is, mely rányomja bélyegét a munkásságára. Erről tanúskodik Ikrek hava c. novellájában tanúsított önvádja. 1934-bnen magyarosítja nevét és feleségével, Gyarmati Fannival 1938-ban katolicizálnak.) Radnóti Miklós a háborús kor költője. Újklasszicista költő, akire nagy hatással volt az avantgard és a népiesség, illetve a bukolikus elemek. Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát. Egyik legősibb költői formához tér vissza, amely a humánum őrzését jelenti a barbár, fenyegetett világban.
Ecloga
Bukolika, pásztori költemény, Theokritosztól ered a műfaj, az ő bukoliáira jellemző a hexameteres forma, kizárólag pásztori életeket mutatott be idillien, majd Vergilius írt az idillek mintájára hexameteres költeményeket, melyek Eclogae címmel váltak ismertté. Vergilius 10 db ilyen bukolikus verset írt. A gyűjteményt eclogának nevezzük. A szó jelentése: válogatás, szemelvény.
Radnóti a műfaj adta lehetőségeket tovább bővíti. A társadalom, a háború borzalmaival szemben a békés idilli természet harmóniát sugároz. A háború elleni tiltakozást és a túléléshez való fogódzót jelenti számára. Modernizálta az eklogát. A dialógusokból, monológ lett. A párbeszédi jelleg csak a tartalomban jelenik meg. Egy mű kivételével az összes eklogája hexameteres. Radnóti 8 eklogát írt, de a 6. elveszett, feltehetően a Töredék című műve lehet az.
Első ecloga (1938)
A pásztor és a költő párbeszédén alapul a hexameteres költemény. A vers elején található latin mottó Vergilius Georgioca-jaból vett idézet:
Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága.
A versben bár a pásztor és a költő párbeszédet folytat a versben, valójában a költő két énje beszélget, kérdez, s válaszol magának és töpreng, hogy mi lesz a költő sorsa. Idillként indul a mű, az esteledő tájat mutatja be. Ám ezt az idillt töri meg a kiábrándulás hangja már a mű elején. A „természeti” képekben ott van az embertelenség, a kegyetlen megsejtése a rettenet az eljövendő szörnyűség. A versben 3 költőt említ. Saját magát, a spanyol polgárháborúra utaló sorokkal megidézi Federico García Lorca-t, majd ehhez kapcsolódóan megemlíti József Attilát. József Attilától a figyelem a költőre és a művészet jelentőségére terelődik. A halál pillanatáig kell írjon és alkosson. Ezt a tölgy hasonlattal fejti ki.
ott az a tölgy él; tudja, hogy kivágják […] várja, de addig is új levelet hajt.
Második ecloga (1941)
A költő és pilóta között zajló párbeszéden alapul. A pilóta, aki a pusztító erőt képviseli a világban, emberi arca jelenik meg. Radnóti segítően reagál a pilóta szavaira. Visszatérő sorok a költő feladatára utalnak.
Harmadik ecloga (1941)
Elmarad a párbeszédes jelleg, itt távolodik el legjobban a klasszikustól. A költő béke utáni vágya jelenik meg a versben. Személyes vallomásban foglalja össze a vágyait. A mű egy könyörgés, invokáció a pásztori múzsához. Az alkotásban életképeket villant fel a költő. Az életről, a szerelemről szeretne írni, mégis minden versében a veszélyérzetet kell megörökítenie.
Negyedik ecloga (1943. 03. 05.)
Újra visszatér a párbeszédes jelleg, bár a költő két személyiségének belső vitájában. Ebben távolodik el leginkább az ecloga műfajától. A vers a Hang (optimista oldala) és a Költő (pesszimista oldala) párbeszédére épül. A Költő mondatai túlsúlyban vannak így a pesszimizmus lesz a vers fő hangvétele, hangulata. A haláltudat és az életösztön viaskodik a költeményben. A meghatározó erő a béke- és a szabadságvágy. Jellegzetes motívumai: a szárnyas lélek, a zuhanás, a repülés. Ezek a képek azt fejtik ki, hogy csak a halálával lehet szabad Radnóti, de még a halálig is írnia kell.
Ötödik ecloga (1943. november)
Barátsirató, emlékállító vers. Bálint György emlékére írta, aki újságíró volt és munkaszolgálatosként tűnt el Ukrajnában. Egyfajta bizonytalanságérzet, mély fájdalom hatja át az egész verset.
Hatodik ecloga
Hiányzik. Úgy vélik, hogy a Töredék című verse az, mely 1943. május 19-én keletkezett. Ekkor hívták be 3. és egyben utolsó munkaszolgálatára. Egy cím nélküli háborús körképet ír le a vers. A fasizmus és a háború erkölcsi pusztulását jeleníti meg. Szürrealista képekben mutatja be az erkölcsi romlást, a háború deformáló hatását.
Hetedik ecloga (1944. július)
Lager Heidenauban keletkezett. A bori táborban írt első költeménye, emiatt tárgyias részletességgel ír a fogolytábor körülményeitől a párbeszédes monológjában. Valójában egy meghitt, bizalmas beszélgetést folytat feleségével, akit odaképzel maga mellé. Ötször szólítja meg a mű folyamán. A vers szerkesztő elve a különböző valóságsíkok váltakozásán alapszik: a rideg valóság és az álom; a tábor és az otthon; a jelen és a múlt mosódik össze, fonódik egybe. Ezt már a vers felütésében megtapasztalhatjuk. A sötétedésben eltűnik a szögesdrót, így ez a szabadság illúzióját kelti, de az ész tudja, hogy be van zárva. Az otthon álombeli képei megtelnek aggodalommal: van-e még? „Mondd van-e ott haza még….” A költői kötelességteljesítés erkölcsi parancsát, a tábor embertelen viszonyai sem függeszthette fel. A szörnyű valóság nyomasztó élményével az álom és az álmodozás kerül ellentétbe. Az utolsó sor a múlhatatlan szerelem megindító vallomása:
Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Nyolcadik ecloga (1944. aug. 23.)
A költő és a próféta párbeszéde. Indulatos hangnemű és a lázadó haragot hirdeti a költő. A 8. ecloga a félelemtől a lázadó haragig az elégikus idilltől a jövőbe látó tudatos bizalomig fogja össze a háborús évek változó érzéseit. A hangnem különböző, a téma ugyan az (fenyegetettség, költői magatartás).
Kötetei:
1934 – Újhold
1936 – Járkálj csak, halálraítélt
1938 – Meredek út
1946 – Tajtékos ég
Radnóti valószínűleg – Vergilius nyomán – tíz eclogából álló versciklust tervezett, ezt azonban korai halála lehetetlenné tette. Az eklogákban egy teljesen érett költő szólal meg, aki a szörnyű korszakban találja meg biztonságosan saját hangját az idill és a tragédia összeolvadásában, a félelem és a fájdalom klasszikus megfegyelmezésében. Az antikvitás, a kultúra megidézése és védelme ebben a korban egyik lehetősége volt az ellenállásnak. Felesége, otthona gondolata és a kultúra, az alkotás feltehetően erőt adott neki, hogy szembenézzen a megpróbáltatásokkal, és soha ne adja fel.