Hirdetés

Guillaume Apollinaire (1880-1918)

13 perc olvasás
Appollinaire kalligram

Az avangárd

Az avantgárd a XX. század első harmadában kibontakozó művészeti irányzatok átfogó neve: kubizmus, dadaizmus, futurizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus, expresszionizmus. Szakítanak a polgári világ hagyományos művészetével, a kiüresedett formákkal, kifejezésmóddal. Elutasítanak minden korábbi művészetet, az egész polgári felfogással szakítanak. Jellemző rájuk a kihívó hang, a meghökkentés, a provokáció. Az ágazatok egészen különböznek esztétikai értékükben és hatásukban. Egyik sem terjed ki a művészet egészére, nem korstílusok, párhuzamosan hatottak, ritkán jelentkeznek tisztán. A lázadás hátterében a kapitalizmus válsága, a technika rohamos fejlődése, a katonai erő növekedése, a sovinizmusok állnak.

Hirdetés


Hirdetés

Guillume Apollinaire élete és művészete

Guillume Apollinaire (ejtsd: (gijóm apolliner) (1880-1918). Rómában született egy olasz katonatiszt és egy emigráns lengyel nemes lányának törvénytelen gyerekeként. Még fiatalon Franciaországba kerül. Itt nő fel, és itt lesz költő. Párizsba bekapcsolódott az irodalmi életbe, és hamarosan a párizsi művészvilág egyik központi szereplője lett. Megismerkedett Picassóval és a modern festészet több képviselőjével, köztük Marie Laurencin (mári loranszen) festőnővel, legnagyobb szerelmével. Kapcsolatuk öt évig tartott, 1912-ben szakadt meg végleg. Apollinare az új festészet, a kubizmus lelkes híve és szószólója lett. Felvette a kapcsolatot az olasz futuristákkal is. 1914-ben önként jelentkezett katonának, úgy élte át a háborút, mint egy izgalmas kalandot. 1916-ban egy gránátrepesz átütötte a koponyáját, sebesülésének következményei haláláig elkísérték. Legyöngült szervezete a spanyolnáthának már nem tudott ellenállni.

Guillaume Apollinaire költészetét az újítás és a hagyományőrzés egysége jellemzi. Érezte, hogy a szimbolista költészet eszközei már nem alkalmasak a kialakuló új világ megszólaltatására, az ember új világérzésének kifejezésére, ezért szenvedélyesen kutatta a költői megújulás lehetőségeit. Úttörésének merészsége mégsem jelentette a klasszikus költészet és a szimbolizmus értékeinek megtagadását. A szimbolistáktól azonban elválasztotta nagy életszeretete, a külvilág felé fordulása, bizalma a jövőben, a technikai civilizációban.

Ő használja először a szürrealizmus szót. Leghíresebb kötete 1918-ban jelent meg Kalligrammák címmel. Két érdekes versfajta jelenik meg ebben a kötetben: a beszélgetésversek (utcán, kávéházban… ellesett szövegfoszlányokból áll össze a vers, rendezetlenül); és a kalligrammák (=képversek, a vers szavait a költő rajzszerűen helyezi el, kép és vers egyben).

Legjelentősebb két verseskötete a Szeszek (1913) és a Kalligrammák (1918).

Hirdetés

Szeszek

A Szeszek c. kötetben tizenöt év alatt keletkezett verseit gyűjtötte össze. Ezek nagyrészt életének eseményeihez kapcsolódnak, stílusuk szerint pedig három réteget, három fejlődési szakaszt képviselnek: a korai versek a szimbolista hangulatlírát folytatják; a rajnai versekben a költő az egyszerű dalformát kelti új életre, visszanyúlva a francia trubadúrok, Villon, a romantika, a német Lied (líd; dal), Heine, Verlaine örökségéhez; a versek harmadik csoportját a modern szintézisre törekvő, kubista-szimultanista szerkesztésű költemények képezik.

A meglehetősen heterogén összetételű kötetet egy jelentéktelennek látszó, egyszerű újítás teszi egységessé: az írásjelek elhagyása. Ezzel az eljárással már mások is kísérleteztek, de Apollinaire volt az első, aki egy egész kötetben következetesen alkalmazta. Így az írásjelek nem gátolják a versek melódiájának szabad áramlását, mintha mindegyik verset egyetlen dallam lebegtetné, egységes hangulati-érzelmi összefüggés jön létre köztük. “A ritmus, averssor tagolása, ez az igazi központozás” – írja a költő, aki tudta azt is, hogy “a központozás elhagyása rugalmasabbá teszi a szavak lírai jelentését” is, azaz többértelműbbé teszi a verset, gazdagítja jelentését.

A Kikericsek (1902) valószínűleg még az Annie-versek közé tartozik. Oldott, kötetlen, szabad versépítés jellemzi. Az őszi rét jelenségei, események töredékes képekben villannak fel a szerelmi motívummal együtt. A két téma kölcsönösen idézi fel egymást, kapcsolatuk szinte álomszerű. A költő mintha az értelem működésének kikapcsolásával jelenítene meg lelki tartalmakat, a külvilág jelenségei az érzelmek tükörképének tűnnek fel. A valóságos élmény a vers megejtő zenéjében szinte elpárolódik, és szabad, részben a dallamtól is sugallt asszociációkba oldódik. A méreg, megmérgeződik, halni készülő motívumsor általánosabb jelentést is sugall: a világban méreg van, a dolgok, az emberi élet szükségszerűen romlanak és múlnak el.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!