George Bernard Shaw: Szent Johanna

A mű eszmei mondanivalója tehát a régi feudális világ, főként az egyház elítélése és az új, haladó eszmék ünneplése. Kora számára példát akar adni a humanista hazafiságról, s ezért a világháború után fellobbanó nacionalista gyűlölködés torzképét is nézői elé tárja. Ezen a politikai mondanivalón túlmenően azonban a nagy emberek sorsát, meg nem értettségét is példázza. Figyelemre méltó, hogy Johanna, bármennyire egyedül marad is az álomképben, legtovább az egyszerű katonára számíthat. Nem véletlen, hogy az urakkal szemben a népre hivatkozik, és a néppel együtt űzi ki az ellenséget. Ez a nép szereti és támogatja, szívébe fogadja, s ezért az álomkép utolsó sorai -amikor csak az éjfélt ütő óra hangjára hagyja el őt a pokolba visszatérni kényszerülő katona -, Johanna teljes magányát panaszoló sóhaja nem eléggé indokoltak; s főként az individuumokban gondolkozó és kiélezett helyzeteket építő író sajátos gondolkodásmódjára vetnek fényt.

5. A darab, éppen tandráma jellegénél fogva, sajátos felépítést mutat

Külső formáját tekintve szabályos színpadi mű; megvan a Johanna felléptével záruló expozíciója, az első képben meginduló bonyodalma; a cselekmény tetőpontját a hatodik képben, megoldását az Utójátékban éri el. Ennek ellenére minden kép önmagában is zárt kis műnek tekinthető, amit a szerző azzal is hangsúlyoz, hogy Johanna sorsának nem minden mozzanatát ábrázolja. Messze túlmutat azonban a drámák szerzői utasításain az a gondos, elemző írói módszer, ahogy egyes szereplőit bemutatja – elég itt Johanna fent idézett leírására utalnunk, de a Baudricourt-ra, Poulangy-ra vagy a trónörökösre vonatkozó írói megjegyzések is ezt bizonyítják. Ennek illusztrálására hadd álljon itt még néhány sor Károly jellemzésére: „Apró, szűk, közel ülő szeme van; hosszú, kajla orra, amely lelóg rövid felső ajka fölé; arckifejezése pedig egy kölyökkutyáé, amely már megszokta, hogy belerugdossanak, de mégis nevelhetetlen és javíthatatlan. Mégsem ostoba vagy közönséges ember; van benne annyi szemtelen humorérzék, hogy a társalgásban ne hagyja magát legázolni.” (Ez a fajta jellemzés csak epikus művekben megszokott, és arra vall, hogy Shaw el akarja mosni a műfajhatárokat).

Bármennyire mesterien rajzolta meg egyes szereplőit, a néző vagy olvasó teljes érdeklődése Johanna felé fordul. Az egész darabot áthatja bizonyos lírai hevület, amely Johanna alakjában Ölt testet: az író nem is titkolja, hogy azonosítja magát véle.

Érdekes Shaw írói hangjának megfigyelése. Az első kép groteszk kezdése a nem tojó tyúkokkal előkészíti a komoly hangulatú további részt: az ellentétek ereje még jobban kiemeli Johanna fellépését. Ezt a hangulatot az intéző jelenete oldja fel, aki a már tojó tyúkokról hoz hírt. Ugyancsak groteszk elem a trónörökös és a vele hatalmaskodó urak bemutatása. Az író általában szereti a hangulatok gyors és meglepő változását, amint ez az Utójáték érdekes formabontásában is megmutatkozik: pl. a szereplők, élők és holtak áhítatos litániázása hirtelen ér véget, s a szent hangulatot felváltja a nézőre meghökkentően ható ironikus leleplezés. Ennek az Utójátéknak az álomjelenete, amely az élőket és a holtakat, a”kortársakat és a XX. század képviselőjét egyaránt fellépteti, már annak a formabontásnak a jeleit viseli magán, amely a húszas években válik általános európai jelenséggé.