Hirdetés

Shakespeare színháza – Rómeó és Júlia

11 perc olvasás
Shakespeare színháza – Rómeó és Júlia

William Shakespeare a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz kivételes tehetségű drámaírója. Darabjait mindmáig sikerrel játsszák a világ színpadain, emlékezetes történetei és hősei mitologikus örökségként élnek velünk.

Hirdetés

Shakespeare színháza

Shakespeare drámái iránt a társadalom minden rétege érdeklődött, a csetepatékra kíváncsi kocsmatöltelékektől a filozófiai problémákra fogékony jogászértelmiségen keresztül a látványosságokat kedvelő és művelni vágyó udvarig. Ez a széles közönség hatalmas feladat elé állította a drámaírót, és mire Shakespeare felbukkant Londonban, az angol reneszánsz színháznak már komoly hagyományai voltak. 1576-ban épült az első állandó deszkaszínház, a Theatre, amelyet később számos további követett.

Shakespeare színháza a Globe nevet viselte. Kör- vagy nyolcszög alakú deszkaépület, amely gyökeresen különbözött egy mai színháztól. A közönség ült vagy állt a nézőtéren. Az előadás feszített tempóba, szünetek nélkül, délután kb. 2 és 5 óra között zajlott, kezdetét harsonaszó jelezte. A színpad nagyjából embermagasságú deszkaemelvény volt, hátsó részében ún. öltözőfülke húzódott meg, ami a szobajelenetek helyéül is szolgált. Az öltözőfülke tetejét balkonszerűen képezték ki, ahol általában zenészek muzsikáltak, az előadás előtt, de ez volt a színhelye a Romeo és Júlia híres erkélyjelenetének is, és itt sétálta az őrök a Hamlet 1. felvonásának kezdetén. Az erkélyt magas tető fedte, amely mélyen benyúlt a színpad fölé, hogy védje az esőtől a színészek jelmezeit. A tetőt mennyországnak nevezték, annak a rejtett süllyesztőnek az ellentéteképpen, amely a színpad közepén helyezkedett el, s amelynek pokol volt a neve. Nem volt függöny és díszlet, ezért volt fontos a dráma szövegében a színhely pontos megjelölését és a színtér leírását beépíteni, ami persze a közönség képzelőerejére is a mainál nagyobb terhet rótt. A színészeknek alaposan meg kellet küzdeniük a közönség figyelméért, ráadásul a mindig újra vágyó publikumnak még a legsikeresebb darabokat is csak háromszor-négyszer játszhatták egy szezonban. A próbákra nem volt sok idő, ezért gyakran rögtönözniük kellet a színészeknek, és nagy szükség volt a súgó segítségére is. A színészek kizárólag férfiak voltak, a női szerepeket fiatal fiúk játszották.

Shakespeare élete és művei

Pályafutását Shakespeare is színészként kezdte. Feltehetőleg 1564. április 23-án született Stratford upon Avonben. Apja iskolába járatta, de az egyetemre már időközben fellépő súlyos anyagi gondjai miatt nem tudta beíratni. William 18 évesen megnősült. Csak sejthetjük, hogy 1587-ben egy Stratfordba látogató színtársulathoz csatlakozott, és így került Londonba. Mivel vérbeli színész, a színházból csinál irodalmat, s nem fordítva. Ösztönösen megérzi, hogy mi kell a népszerűséghez, és szakszerűen kiaknázza az intuíciót. Már Londonban való felbukkanásakor népszerű volt a királydráma. Az első négy darabban a “rózsák háborúját” dolgozza fel, a York és a Lancaster uralkodóház véres küzdelmeit, melyből egy harmadik család, a Tudor-dinasztia kerül ki győztesen: a második sorozatban pedig ugyanennek a háborúnak az előzményeivel foglalkozik.

Shakespeare nemcsak a történelmi tárgyú drámákhoz használt forrásműveket: szinte alig van olyan darabja, melyben magát az alaptörténetet ő találta volna ki. Gátlástalanul merített az antik irodalomból és saját kortársainak műveiből. Vígjátékaiban több a romantikus mint a szatirikus elem: szereplőit nem “kineveti”, hanem velük együtt nevet és nevettet. A komédia zárt világában kötelező a “happy end”, a szerelmesek egymásra találnak és összeházasodnak.

Hirdetés

Az ún. “probléma-színművekben” (pl.: Troilus és Cressida, Szeget szeggel) már megbomlik az egyensúly; a darabot záró házasság a szereplők többségé számára inkább büntetés, mint jutalom, s csak kompromisszumok, és áldozatok árán menthető meg valamiféle erkölcsi világrend. Shakespeare első színházi sikereit az 1590-es évek elején érte el: befogadták a népszínházak, darabjaira tódult a közönség. Felfigyelt rá és pártfogásába vette a lányos szépségű aranyifjú, az előkelő Southampton gróf, akihez elbeszélő költeményeit és szonettjei nagy részét írta. A szonett rövidsége nyelvi tömörítésre tanította Shakespeare-t. Szonettjeiben mindig egy kibontakozó lelkiállapotot fejezett ki, és a sajátosan angol szonettforma rímképlete (abab cdcd efef gg) inkább lehetővé tette a fokozást, amelyre Shakespeare törekedett.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!