Borbély Szilárd: Nincstelenek elemzés

Messiás – Mesijás

• már az alcímben is szerepel (itt még az olvasó csak a keresztény, illetve a zsidó hagyományban szereplő Messiásra asszociál)
• a történet során azonban kiderül, hogy él a falu társadalmának peremén egy Mesijás nevű, fogatlan, szelíd cigányember, aki szakálla miatt kapta a Mesijás nevet (azért j-vel, mert Mesijás beszédhibás)
• Mesijás alakja tagadhatatlanul Jézus-parafrázis: „Egész teste merev. A merev törzs, a dacosan felszegett fej, a lelógó cérnavékony karok miatt úgy tűnik, mintha Mesijás nem a földön járna, hanem siklana a levegőben. Mintha lábai nem is érintenék a földet. Mesijás egész évben meztéláb jár.”
• Mesijást mindenki várja, de nem egyébért, minthogy kipucolja az emberek latrináját – így a falu bolondjává válik (a falu nevetéskultúrájának, trágár szókincsének meghatározó részét képezik az emésztés és a szaporodás motívumai)
•  ebben a cselekedetben hasonlít az elbeszélőhöz, akinek a tyúkólat kell rendszeresen kitakarítania
• a falubeliek számára a Messiás alakja összemosódik Mesijással, hiszen nekik Mesijás szolgáltatatásai is elegendőnek bizonyulnak, nem tudnak különbséget tenni a két alak között  az elbeszélő családja ugyanakkor igazi Messiást vár  ezt a Kicsiben látják, de a haláleset újabb konfliktust generál (a Kicsi csupán tizenhárom hónapot él – és megint egy prímszám): „Ahogy jött, úgy tűnt el közülünk. Szinte észrevétlen. Azt hittük, ő lesz a mi Messiásunk. Mindig csak róla beszéltünk, vagy hozzá, mert ő még nem tudott beszélni. És mivel nem beszélt, mintha utólag sem kellett volna beszélni róla. Hallgattunk is róla, leginkább anyám hallgatott.”  a Kicsi ártatlansága, és az, hogy nem tud beszélni, összekapcsolja őt Mesijás alakjával
• Mesijás senkit sem bánt, és senkit sem utál – egyedül a csirkéket, mert azok bántják egymást („A tijkéket nem tejetem.”)
• Mesijás alakja – bár nem zsidó – felidézheti bennünk a zsidóságot is – hiszen egyedül ő visel szakállat (a faluban már csak Mózsi a zsidó, de a szakállát nem növesztette vissza, miután elhurcolták a családját)

Irodalmi párhuzamok, vallási és pogány hagyományok

• a regény több szempontból is párhuzamba állítható más alkotásokkal:
• egyrészt realista szegényábrázolása miatt, ami nem romantizál, csupán a maga egyszerűségében, nyomorúságában, zártságában mutatja be ezt a világot: ez felidézheti bennünk Mikszáth, Móricz és Illyés műveit, de Krasznahorkai Sátántangóját is (a borító egy kicsit hasonlít is a Tarr-film egy-egy jelenetére)
• szociográfiai szempontból ismét Illyés neve merülhet fel (Puszták népe)
• a gyermeki világkép ábrázolása jelentős még Kertész Imre Sorstalanságában, illetve Nádas Péter Egy családregény vége című regényében is
• a gyermeknézőpont szerepeltetése eszünkbe juttathatja Kosztolányi és Csáth novelláit, Karinthy műveit
• ugyanakkor az író a realista elemeket a vallási (zsidó, görögkatolikus) és pogány hagyományokból átvett szokásokkal, babonákkal tarkítja, pl. a pogány hagyományban a román eredetmítosz, a kútban lakó béka és az áloműzés szinte barbár szokása  ezek az elemek a mágikus realizmus világát idézik
• a vallási hagyományokból rendkívül sok jelenik meg: pl. a Szűz Mária-tisztelet, az édesanyánál rejtegetett zsidó könyv (Haggáda), a húsvét megünneplése és a sabbath megülése – de a család istenképét is ideszámíthatjuk
• érdekes még, hogy a falubeliek félnek a nevektől (a ’zsidó’ szó kimondásától is)  ez egy ősi népi babona, amely már az egyiptomiaknál is jelen volt: úgy hitték, ha kimondjuk egy halott nevét, a lélek visszaszáll a testbe, és a halott újraéled

Kik az igazi nincstelenek?

• a regény nem foglal konkrét állást a kérdésben, hiszen a lehetséges opciók közül egyik mellett sem teszi le végső voksát:
• a nincstelenek lehetnek a falu érzéketlen, állatias, egymással nem törődő lakói, akik olyan világban élnek, ahol a realitás az erőszak, a közöny és a másik kihasználásának irrealitásából áll
• a nincstelenek viszont lehetnek az elbeszélő családja és ő maga is, hiszen sehova sem tartoznak: az édesanya mintha még élni sem akarna (folyton öngyilkossággal zsarolja gyermekeit), többször is hangoztatja, hogy az ő családjuk nem való a faluba, és azt is, hogy egyszer el fognak menni
• a család mintha sehova sem tartozna: még vallásuk sem homogén (megtalálhatóak benne zsidó, görögkatolikus és pogány elemek is)
• identitásuk is kérdéses, ugyanis a történet végére kiderül, hogy az elbeszélő édesapja valóban a zsidó Mózsi törvénytelen gyermeke  ettől még inkább kitaszítottá válnak
• a család nem tartozik sem a parasztok, sem a kommunisták közé
• egyik családtagnak sem tudjuk meg a nevét
• a harmadik lehetőség viszont általánosságban fogalmazható meg, az egyénre redukálódik: mindenki nincstelen, senki sem tartozik sehova – ezt az akkori történelmi helyzet, a magyarok szocializmus által eredményezett létfelfogása is alátámasztja  ez ugyanakkor üzenet is a jelenkori magyar társadalomnak (de nem csak a magyarnak), amely még mindig nem tudta teljesen levetkőzni ezt a mentalitást, nem tudott kimászni a nincstelenség – már kevésbé anyagi értelemben vett – súlya alól

Végkifejlet

• a család kénytelen elhagyni a falut, ténylegesen törvényen kívülivé válnak
• az elbeszélő hangja megváltozik, a mondatok összetett mondatokká válnak
• az elbeszélő – szinte felnőtt már a zárlatban – visszamegy a régi faluba, és megtalálja régi házuk alaprajzát  eldönti, hogy bekeretezteti és kiteszi a falra (hogy ezáltal lezárja, elengedje a múltat), de sosem megy el a képért a keretezőhöz
•  belátja, hogy a múlt jelenre gyakorolt hatása sosem szűnik meg, a folytatólagosság folyamatos – a régi létállapot a jelenben is érvényes, erről tanúskodnak a záró sorok is: „A megszokott igénytelenség, ahogy éltünk, és a megszokhatatlan ideiglenesség, amelyben azóta is élünk. Amiről azt gondoljuk, hogy szabadság, és aminek nem ismerjük határait.”
  + az anya és a fiú emlékezete a fontos és hogy a fiú emlékeinek egy része nem valódi, hanem abból származik, amit az anya mesél neki, de abból se minden igaz