Hirdetés

Az irodalmi dzsentrikérdés

12 perc olvasás

A Noszty fiú…, Gavallérok és a Rokonok dzsentriregényként való értelmezése irodalmi közhely. A történettudományban kanonizált hagyományos dzsentrikép: a rendi társadalom és a polgári középosztály közötti átmenet, megrekedt fejlődési fok, régi nemesi világ értékei, intellektuális elmaradottság, parlagiság jellemzi. Ezt a Szekfű Gyulától kiinduló értelmezést Hanák Péter, Gerő András is átveszi, 1945 után a marxista irodalomtudományban fölerősödik. Bűnbakkereső mechanizmusuk a történelmi Magyarország elvesztésének okát a dzsentriben találta meg.

Hirdetés

Kövér György-Gyáni Gábor: Magyarország társadalomtörténete – a történettudományi sztereotípiák felülvizsgálására, újragondolására, újraértékelésére való fölszólítás. A módszertanilag megújuló történettudomány kitüntetett beszédmódja a dzsentrikérdésről való beszéd, gyakori a Mikszáth és a Krúdy szövegekre való hivatkozás (korrekt felmérések helyett; de Gyáni szerint mikrotörténeti felmérések kellenének).

Az irodalomtudományos diskurzusban még nem tapasztalható az addigi beszédmódnak ez a fölszámolása, megújítása (kerülik a dzsentritémát). Eredeti értelmében már nem használható a fogalom, át kellene alakítani.

Mai kép: a dzsentri nem feltétlenül nemes, földbirtokos, hivatalnok. Már Asbóth megfigyelte A magyar birtokos osztály hanyatlása című tanulmányában, , hogy nem a nemesi származás a döntő, hanem hazafiúi tudattal kellett rendelkezni. Mikszáth A magyar dzsentriben azt írja, hogy a dzsentrinek nem nemesnek, hanem földbirtokosnak kellett lennie.

Schöpflin Aladár az 1890-es években egy bizonyos életfelfogás és magatartás szabályaihoz való ragaszkodásban, a társadalmi kultúra bizonyos szintjében látta a dzsentriség lényegét. Kontra Győző szerint az ipari-kereskedelmi és pénzforgalomból élők nem kerülhetnek bele a dzsentrirétegbe, hanem egyéb középosztálybeliek megfelelő életszínvonallal, magyarságtudattal, és bizonyos parlagias szintű műveltséggel. Szociológiai szempontból megfoghatatlan, hogy ki mitől dzsentri. Lehetett egy látens konszenzus a korban arról, hogy ki dzsentri és ki nem, de ezt akkor sem tudták pontosan megmagyarázni, nem tudták pontosan meghatározni a dzsentriség jellegzetességeit. Gyáni Gábor behozza az identitás fogalmát a dzsentri csoportképző elemei közé (ami bizonyos magyarságtudathoz kapcsolódik; a nemzeti érzés továbbvivője legyen a dzsentri). A mai bulvársajtóban, ha „ledzsentriznek” valakit, az antiszemita, soviniszta, nacionalista (ellentéte a „lezsidózás”). Aktuálpolitikai felhangjai a tudományos kutatásra is rányomják bélyegüket.

Hirdetés

1880-as évek, dzsentri-vita: már akkor érezték, hogy a dualizmus középosztályával baj van. A sarkított és polemikus, apologetikus szándékú vitairat a történettudományban kanonizálódott nézet alapja, kiindulópontja. A szépirodalom szabta meg a történelmi tudat kialakulását. A „dzsentriregény” műfajfogalma csak a „Spenótban” található. Az ’50-es években alakult ki, Mikszáth- és Móricz regényekkel kapcsolatban. Műfajkonstituáló elemei: a dzsentriszereplők negatív beállításban jelennek meg, társadalomkritikai állásfoglalást tartalmaznak. Az olvasónak utálnia kellene a parazita, retrográd, soviniszta stb. dzsentrit. Czine Mihály Móricz-monográfiája (1960) szerint a regény a polgári társadalom műfaja, alapvetően polgári műfaj; a dzsentri pedig a polgári fejlődés szempontjából kulcsfontosságú. A dzsentriregény más irodalmi műfajokat is kivált, az identitásregényt, művészregényt is pótolja. A dzsentri már nem születik bele abba a szerepbe, amely régebben a társadalmi formáció által adott volt (nemes), neki magának kell megteremtenie saját szerepét, felépítenie életútját, önmegvalósító folyamatot kell létrehoznia. Eljátssza hogy ő dzsentri, már a történeti létében is, nemcsak a szépirodalomban fiktívvé válik.

Az identitásregények megjelenése nemcsak generációs kérdés. Poszler György az európai irodalom keretei közé helyezi a dzsentrifigurát. Julien Sorel, Bovaryné vagy Raszkolnyikov mind elvesztek az időben vagy a térben. Általában az anekdotizmussal, anekdotikus megformálásmóddal, szerkesztésmóddal kapcsolják össze a dzsentrikérdéssel foglalkozó műveket (de a Rokonok nem ilyen!). Az anekdotizmust Ady az anekdotizmust feudálisnak tartja és elutasítja (nyugatos prózaeszmény). Az anekdotikus megformálásmód montázsszerű szövegalakítása szembenáll a klasszikus realista lineáris szövegvezetéssel, és egy modernebb prózaeszménnyel való kísérletezés előhírnöke.

Lapozz a további részletekért

1 2 3