Az irodalmi dzsentrikérdés

Iványi Ödön: A püspök atyafisága – 1888-ban jelent meg; a legtipikusabb dzsentri-regény. „Balzacos” klasszikus realista társadalmi nagyregény, melynek konvenciója a társadalombírálat. A püspök atyafisága nagyon elítélő a dzsentrivel, de lehet, hogy ez csak műfajkellék. A korszak légkörét jól érzékelteti. A cím családi összefogásra utal (ami a dzsentrire jellemző). Ennek eredete az, hogy ’48 előtt az ősiség törvénye, az öröklés miatt a nemesség alapvető érdeke a rokonság számontartása. A Bacsó család jellegzetes dzsentri család, de csak részben (a főszereplő korrekt politikus, Szenci Flóra színésznő, megjelenik a proletár világ, egy szocialista agitátor figura). Tabló: az egész társadalom bemutatása, össztársadalmi kép.

Herczeg Ferencet 1925-ben Nobel-díjra terjesztették föl (Élet kapuja című történeti regényéért Bakóczról). Horváth János írta az ajánlást, a korszak más jelentős irodalomtörténészei is nagyon nagyra tartották. A két világháború közötti Magyarország legolvasottabb reprezentáns írója, Tisza István legjobb barátja, Horthy kedvenc írója. Társadalmi szerepe miatt nagyon komolyan vették, pedig „léha” író volt, lektürizáló, jópofa, könnyed stílussal. Szelek szárnyán (1905) című útinaplója adriai jachtutazásairól szól. Karinthy írt róla recenziót. Ady is írt róla (a Magyar Pimodánban), majd később Barta János is. Ezek lesújtó vélemények, metafizikai mélységeket, világmegváltást vártak tőle. Posztmodern gesztusa: az élet értelmét úgysem lehet megírni, csak fecsegni lehet. 1890-es évek: Gyurkovics-trilógia: Gyurkovics-fiúk, Gyurkovics-lányok., Sándor és Gyurka. Komoly pozíciója és komolytalan regénybeli megszólalási módja ellentétes egymással (kedves, bohém, Rejtő Jenői dzsentrifigurák, abszurd jelenetek). Az egyszerű parasztlányok munkájukkal télire összeszednek annyi pénzt, hogy Pesten eljátszhassák a gőgös dzsentrilányt és így férjhez menjenek.

A dzsentri a történeti valóságban is szerepjátszásra kényszerül: aki tökéletesen és hitelesen el tudja játszani, hogy ő dzsentri, az annak nevezhető.

Gozsdu Elek: Köd, 1882 – a dzsentri lét nála létmetafora: a dzsentri a világban elveszett, szerepeit, identitását vesztett hős. Orosz keresztnevű dzsentri-szereplők (Tar Iván, Bán Olga); turgenyevi hatások (Turgenyev Füst című regénye a korabeli fordításban Köd címmel jelent meg). Erős metaforikus háló szövi át a regényt: átfogókká válnak a metaforák, körbeveszik az egész regényt, de nem szimbólumok, a narrátor az egyes motívumokat alaposan megmagyarázza, kifejti.

A Noszty fiú esete Tóth Marival–1906-07-ben jelent meg folytatásokban, majd 1908-ban könyv alakban. A dzsentri-kérdés egyik kulminációs pontja (a másik Móricz: Rokonok). Kritikái pozitívak, közülük csak Schöpflin Aladáré (1910, Nyugat) értelmezi dzsentrireferenciális műként, szerinte dzsentri-persziflázs. Csáth Géza szerint nem dzsentriregény, hanem vérbő mese. Király István 1951-es rendkívül dogmatikus Mikszáth-monográfiájában kizárólagos olvasási móddá teszi a dzsentri-szempontot. Szerinte Mikszáth a dzsentri-kérdésben folyamatosan radikalizálódott: megbocsátás – totális leleplezés, végső nagy leszámolás (Noszty fiú…). Nem különbözteti meg az értekező prózát és a fikciós regényt. Szerinte Mikszáth kritikai realista. Barta János az 1960-as évek elején szembeszállt Király István dzsentrizős olvasatával, és egy alternatív Mikszáth-értést adott. Szerinte Mikszáth nem realista, hanem romantikus; a dzsentrifigurák szerepeltetése formálási mód, a dzsentrikérdés itt már csak forma. Nem a társadalomrajz fontos már, hanem az irodalmiság (egy romantikus irodalmi sablon mozgatása). Rejtő István megvédte Király Istvánt, Mezei József pedig nagyon óvatosan Bartának adott igazat. Ma Mikszáth modernebbnek tűnik, mint Móricz, recepciója is könnyebben modernizálható.

Időséma: eleje: Trencsén, „abban az időben…” -a regény első mondata az időkezelés alapvető fontosságára figyelmeztet, olyan, mintha realista regény lenne. Megtörtént sztorira támaszkodik, kisebb átírással. Nem behatárolható, hogy mikor játszódik a regény cselekménye. Mikszáth az 1870-es éveket nevezte meg, de egymásnak ellentmondó részletek vannak a regény idején belül: Malinka lenyúlja Poltáry 1868-as beszédét, mert az olyan régi, hogy már senki sem emlékszik rá; Kaby Jóska 1853-ban a Marseillase-t énekelte, amire mindenki emlékszik a narrátor szerint, kéngyertya föltalálása (1830-as évek eleje), Hollbrunn Krisztina személyesen ismerte Kempelen Farkast, aki 1804-ben halt meg. Felvillantja a nagyregény idősémáját, de ez mesei, absztrakt időkezeléssel keveredik.