Ady Endre: Világháborús költészete, Az eltévedt lovas elemzés II.
Baljós, fantomszerű jelenés ez a lovas – csak hallani lehet vak ügetését, útja úttalan erdők, nádasok, bozótok között vezet, novemberi ködök fénytelen szürkeségében. S örökös az útja, nemcsak azért, mert „vak”, tehát cél és irány nélküli, hanem azért is, mert (a vers végén) ismét visszatér, és helyzete mit se változott: folytatja, megy tovább. Arra ítéltetett, hogy állandóan úton legyen, és ne érkezzen meg soha, ahogy a pokol elkárhozott lelkeinek is örökös a szenvedésük. A forradalmi versek és a magyarság-versek egy részének létértelmezésével szemben itt egy vigasztalanul tragikus, körforgásszerű létállapot jelenik meg.
Lapozz a további részletekért