Bencés, kolduló szerzetesrendek jellemzői

A szerzetesség kialakulása keleten:

A szerzetesség célja Krisztus követése, és a Krisztus által ajánlott három evangéliumi tanács – szegénység, tisztaság (szüzesség), engedelmesség megtartása és gyakorlása.

Már a kereszténység kialakulásakor voltak aszkéták: családjuk körében maradva a mindennapokban törekedtek a tökéletességre – szüzességet fogadtak, böjtöltek, imádkoztak, jótékonykodtak.

A III. században, az üldözések idején sokan kiköltöztek a hegyekbe és a sivatagba: ők voltak a remeték. Elsősorban Egyiptomban alakultak ki remetekolóniák.

• Híres remeték voltak a IV. században Remete Szent Antal és Remete Szent Pál.
• A remetetelepeket először Pakhomion remete szervezte igazi közösséggé, amelynek élete már szabályzat (regula) szerint folyt. Ezek tagjai laikusok voltak, azaz nem voltak a papi rend tagjai.
• A szerzetesség végső formáját Nagy Szent Vazul (Baszileosz) alakította ki, akinek reguláját – némi átalakítással – ma is használják a keleti szerzetesi közösségek (baziliták).

A keleti szerzetesség a világtól való elvonulást, az egyéni elmélyülést helyezte előtérbe.

Bencés rend

A nyugati szerzetesség:

A szerzetesség a IV. század második felében terjedt el nyugaton is – Itáliában, Galliában, Hispániában -, de itt inkább a közösségi élet, a térítés és a munkálkodás kapott nagy szerepet.

A legjelentősebb közösséget 529-ben Nursiai Szent Benedek hozta létre Monte Cassino magaslatán (bencés rend).

• 73 fejezetből álló, igen szigorú és a kolostori életet részletesen szabályozó regulát készített, amely a gyakorlatban jól bevált.
• A szerzetesi élet színtere a kolostor, amit a szerzetes nem hagyhatott el.
• A szerzetesnek nem lehetett magántulajdona (de a kolostornak lehetett).
• A szerzetesi élet vezérelve: ora et labora – imádkozz és dolgozz.
• Napközben 7 közös ima + éjszakai imaóra.
• A munka részben szellemi (a Szentírás és más könyvek olvasása és másolása), részben fizikai (pl. földművelés) volt.
• Napi két közös, hústalan étkezés.
• A szerzetessé válás útja: egy évig jelölt (novícius) volt, majd szerzetessé avatáskor le kellett tennie a hármas (szegénységi, tisztasági, engedelmességi) fogadalmat.
• A rend élén az apát állt, akit a közösség választott, és akinek engedelmességgel tartoztak; az apát helyettese a perjel.
• A bencéseknek Nagy Szent Gergely pápa (590-604) feladatul adta a hit terjesztését: élen jártak Anglia és a német területek térítésében.

A VI. századtól a térítésben a bencések vetélytársa volt az ír szerzetesség:

• Írországban Szt. Patrik honosította meg a kereszténységet.
  • Sajátos kolostori egyház jött létre: a kolostorok voltak a püspökségek székhelyei, a püspökök is szerzetesek voltak.
  • Jóval szigorúbb szabályok szerint éltek, mint a bencések.
• Sikeresek voltak a térítésben: Szent KolumbánGalliában, majd Galliából indulva Szt. Gallus alapította a Sankt Gallen kolostorát.

Válság és megújulás:

A VI. – X. század a „sötét korszak” a papság történetében: az egyház világiak uralma alá került, fellazult a szerzetesi élet, szabályozottsága csak névleges volt.

A X. században ebből a válságból mutatott kiutat a burgundiai Cluny bencés kolostorból elindult reformmozgalom:

• visszatértek az eredeti, szigorú bencés reguláshoz;
• visszautasították a világi befolyást;
• a kolostort a helyi püspök joghatósága alól kivéve a pápa védelme alá helyezték.
• A reform sikeres volt, Clunyhez több mint ezer bencés kolostor csatlakozott, létrejött az ún. Cluny Kongregáció, amelynek vezetője a clunyi apát lett.
• Ebből a reformból nőtt ki a XI. században az egész egyház reformja (gregorián reform – VII. Gergely).

Új rendek a XI. század végén:

A clunyi reform után is voltak olyanok, akik a bencés kolostorokat túl gazdagnak, templomaikat túl fényűzőnek tartották: ezek nem keltették az evangéliumi szegénység látszatát sem. Ezért több kísérlet is történt az eredeti bencés regula szerinti szerzetesség visszaállítására.

Kölni Szent Brúnó reimsi kanonok alapította a karthauziak rendjét (1084):

• szemlélődő remete rend;
• tagjai csaknem állandó hallgatást fogadtak.

Szent RóbertCiteaux-ban (latinul Cistercium) megalapította a ciszterci szerzetesrend anyakolostorát (1098).

• Igazi felvirágzása akkor kezdődött, amikor Szent Bernát 1115-ben Clairvaux-ban ciszterci kolostort alapított – ő lett korának egyik legbefolyásosabb egyházi személyisége.
• Igen nagy hangsúlyt fektettek a munkálkodásra, a rendnek komoly szerepe volt a korszerű mezőgazdasági módszerek elterjesztésében.

A korban gyorsan terjedtek az ágostonos rendek, amelyek szabályzatukat Szent Ágoston gondolatai alapján dolgozták ki. Két csoportjuk volt: