Kereszténység, középkori bölcselet, teológiai viták; Patrisztika: Szent Ágoston, Skolasztika: Aquinói Szent Tamás

Kemény vita robbant ki Krisztus személyével kapcsolatban, ki volt ő: isten, ember, lehetett-e egyszerre mindkettő? Az adoptianusok szerint ember volt, akit az Isten, mint az Atya adaptált, örökbe fogadott. A dékotisták szerint Krisztus isten volt.

Arius azt tanította, hogy Isten és Krisztus nem azonos lényegűek, hanem csak hasonló lényegűek.

Azt kezdték vitatni, hogy megkülönböztethető-e a Krisztusban egyesült isteni és emberi természet. A heterofizita felfogás szerint igen, mert különböző természetekről van szó, monofizita felfogás szerint nem,mert Krisztusban teljesen egybeolvad a kettő.

Így alakult ki végül a „szentháromság” tana. Egyetlen isten van három személyben: az Atya-Fiú-Szentlélek, s a Fiú személyében teljesen egybeolvad az isteni és az emberi természet. A dogmatika másik nagy ütközőpontját a hit és az értelem viszonya képezte. Az egyházi vezetők, teológusok és hívők között sokan fanatikus hitvédők voltak, akik a hitet önmagában s kizárólagosan elegendőnek tekintették Isten létének elfogadására, ők a teológia mindenhatóságát képviselték. A latin Tertulliánus elutasította a „pogány” filozófiát, amely nem segíti megérteni a hitet. Alexandriai Kelemen viszont úgy vélte, hogy az antik filozófia készítette elő a talajt a kinyilatkoztatás eszméjének befogadására.

Az egyházatyák filozófiájának, az úgynevezett patrisztikának legnagyobb képviselője Szent Ágoston. Eredeti néven Aurelius Augustinus, a művelt pogány tanár, aki megtért és az afrikai Hippo püspökként halt meg. Megtérésének történetét egy remekmímű könyvben, a „Confessiones”-ben (Vallomások) mondta el.

Fő műve a „De civitáte Dei” (Isten államáról) címet viseli. A civitás dei, az égi birodalom, az isteni jóság és tökéletesség birodalma. A civitás terrena, a földi birodalom, a tagadás műve, a bűnbeesés után keletkezett. A világ története az égi és a földi birodalom harca.

Krisztus megjelenése fordulópont a történelemben, a krisztusi egyház Isten országának földi képviselete.

Az emberi lélek az a hely, ahol az ember rátalálhat Istenre, miután „az emberi lélek Isten képmása”, így végeredményben önmagunk megismerése az a módszer, amely Isten megtalálásához vezet. Ágoston szerint ebben a felismerésben a hitnek és az értelemnek egyformán fontos szerepe van. Ennek felismerésében segít az egyház, rajta kívül nincs üdvösség.

A népvándorlás hullámai

szétzilálták a Római Birodalmat, helyén önálló országok alakultak ki. Új államok jelennek meg Nyugat-Európában és kialakul az ún. rendi társadalom.

A kolostorok írástudó papjai mind nagyobb szerepet vállaltak a műveltség terjesztésében és közgondolkodás formálásában. A kolostori iskolákban a tanítás a „hét szabad művészetre” és az arisztotelészi filozófiai hagyományra támaszkodott.

Ezt a filozófiát skolasztikusnak nevezzük, s ez uralta a következő századok gondolkodásmódját.

A skolasztika időszakának  több nevezetes vitája volt, közülük első az ún. univerzália-vita. Az „univerzália” az általános fogalom léte, osztotta meg a gondolkodókat realistákra és nominalistákra. A realizmus képviselői az általános fogalmaknak reális létet tulajdonítottak, míg a nominalizmus hívei az általános fogalmakat pusztán szavaknak, neveknek tekintették. Az ún. univerzália-vita a szélsőségek ellenére sem volt értelmetlen, mert a vita lényege, az egyes és az általános, a konkrét és az absztrakt dialektikája, valóságos filozófiai probléma.

A fő vita azonban a hit és a tudás, a teológia és a filozófia viszonyáról folyt. A skolasztika korai időszakában élt Canterbury Anselmus érsek, már nem tagadja teljesen a tudás szerepét, de a tudást a hit mögé sorolta. Isten léte mellet azt az érvet hozza fel, hogy a legtökéletesebb lény, Isten, nem szenvedhet olyan hibában, hogy nem létezik. A tökéletességhez hozzátartozik létezésének szükségszerűsége is.

A 13. század elején alakult két szerzetesrend, amelyek szintén szemben álltak egymással: a dominikánusok szerint az egyház hittel és ésszel egyaránt képes szolgálni a keresztény gondolkodást, a ferencesek meggyőződése viszont csak a hitigazságokat tartotta elfogadhatónak.

A ferencesrendi Bonaventura szerint az ész képtelen megérteni a Szentháromság-tanát, mert feloldhatatlan ellentmondást lát az egyistenhit és a hármas istenség között. Az arab származású Averroes és követői a „nehézséget” az ún. „veritas duplex” (kettős igazság) elvével kívánták áthidalni, melynek lényege, hogy a teológia allegórikusan fejezi ki ugyanazt, amit a filozófia tudni szeretne. Tehát mindkettő igazságot képvisel. Vannak „hit-igazságok” és „értelmi-igazságok”.