Kereszténység, középkori bölcselet, teológiai viták; Patrisztika: Szent Ágoston, Skolasztika: Aquinói Szent Tamás

A keresztény vallás kétezer éve,

a mai Palesztina területén jelent meg.  Megalapítója Jézus Krisztus volt, akinek születési évét tekintjük időszámításunk kezdetének. A zsidó vallás és a keresztény vallás szent könyve a Biblia. Két részből áll: Ószövetség és Újszövetség részekből. Az Ószövetség könyvei a világ teremtését és a zsidó nép történetét beszélik el, az Újszövetség könyvei Jézus életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról szólnak.

A keresztény vallás kialakulásának legfontosabb forrása és előzménye a régi zsidó vallás, mert benne fogalmazódott meg először az egyistenhit, a megváltó (messiás) várás és a „ közeli” világvége gondolata. Jézus Krisztus a kereszténység megalapítója, a keresztény vallás szerint Isten fia, de aki maga is Istenné lett, az egyistenhit hirdetője, az emberiség megváltója.  Az evangéliumok tanúsága szerint magas röptű és mély értelmű erkölcsi tanítást képviselt Isten mindenhatóságáról, végtelen jóságáról, kegyelméről. A legfőbb erkölcsi törvény a szeretet, Isten szeretete,  felebaráti és emberszeretet. Amit tett, ahogyan élt és halt, minden, ami történt, az Isten, az Atya akaratából történt vele. Így rendeltetett. Jézus, a földön valóban „ istenemberként „ élt és halt. Egyénisége csodálatra késztette és vonzotta hallgatóságát. Az életből vett példázataival, elbeszéléseivel tanította őket a szeretetre, a jóságra, vigasztalta őket, hogy számukra is elérhető a boldogság, mert övék az Isten országa.

Tudta, hogy üldözik, ő azonban vállalta a veszélyt. Ilyen életre csak egy csodalény, egy valóban istenember képes.

Jézus tanítványai, első követői a zsidóságból kerültek ki, akik igazságra és lelki nyugalomra vágytak:” vagyoni közösségben „ éltek, együtt étkeztek és imádkoztak. Ők voltak az „ őskeresztények”, a „ zsidókeresztények”, vagy a „krisztusi keresztények”.

A kereszténység fejlődésében

és elterjedésében szinte felbecsülhetetlen szerepet játszott Pál apostol. Eredetileg Saulus néven üldözte a keresztényeket, majd megtérése után („pálforduló”) Pál apostolként új irányt adott a kereszténység fejlődésének. Felismerte, hogy a nem zsidó népek is vonzódnak a krisztusi tanokhoz, de a zsidó hagyományok és szokások akadályt jelentenek megtérésük útján. Pál a pogány hellenisztikus-római világ felé fordult, az ő megtérítésükhöz fogott, mondván, hogy nem csak zsidó ember lehet keresztény, hanem bárki, aki elfogadja Jézus tanításait. Így jelenik meg az ún. „pogány”, azaz nem-zsidó kereszténység. Pál reformjai közé tartozott a vagyon- és hatalomellenesség feladása, az ideológia és etikai integritás szükségességének meghirdetése és az intézményesített struktúra, szokásrend kiépítése. Az  intézményesítés, vagyis a hivatali rend kialakításában a patriarchátusok és patriarchák, azaz a püspökségek és püspökök hierarchiájának kiépítése meghatározónak bizonyult.

A „páli levelek” az ideológiai és erkölcsi elvek egységesítését szolgálták. Alapkövetelmény lett az istentisztelet rendjének egységesítése, hogy azonos igéket hirdessenek. Etikai intelmei: jóság, szeretet és tiszteletadás, az elöljárók feddhetetlensége és a hívek engedelmessége.

Pál „reformjai”, apostoli munkája új irányt adott a kereszténység fejlődésének, megnyitotta az utat a birodalmi, majd a világvallási státusz elérése felé.

A 4. században  a Római Birodalom kettészakadt:  Kelet-római és Nyugat-római  Birodalomra. A Nyugat-római Birodalom fejlettebb társadalmi rendszert épített ki: a hűbéri rendszert. A kereszténység ennek a nagy társadalmi átalakulásnak lett az ideológiája.

A kerszténység a világoz Isten teremtményének tekintette, ahogyan a szentírás teremtés-elbeszélése (Genezis) tartalmazza.

A kereszténység teoretikusai századokon keresztül dolgoztak a keresztény világkép kicsiszolásán. Szent Ágoston a platóni hagyományokra támaszkodott, Aquinói Szent Tamás viszont az arisztotelészi metafizikai hagyományokból merített. Mindketten azon fáradoztak, hogy a keresztény világ- és istenfelfogást értelmileg is megalapozzák.

A kereszténység azzal,

hogy államilag támogatott pozícióba jutott, új helyzetbe került. Akarva-akaratlanul is ideológiailag szentesítette a fennálló viszonyokat. Az egyház vezetői érzékelték az  ebből származó veszélyeket, amelyek szenvedélyes dogmatika harcokat váltottak ki. A viták középpontjában a keresztény alapeszmék egységes értelmezése és azok megőrzése került.