Indokok és motívumok: a cselekvés pszichológiájának jelentősége
A gyakorlati igazolás alanyai és címzettjei csakis értelmes lények lehetnek, akik képesek indokokat felismerni, mérlegelni, és az indokok fényében alakítani cselekvési intencióikat. A gyakorlati indokok tehát a tudatos belátások közegében mozognak. Nem érthetjük meg azonban a szerepüket mindaddig, amíg nem gondoltunk bele abba, hogy a cselekvés hátterében meghúzódik egy pszichológiai mechanizmus is. Nem lehetnek sikeresek a gyakorlati filozófia olyan változatai, amelyek nem hozhatóak összhangba ezzel a pszichológiai mechanizmussal.
Vannak bizonyos empirikusan rögzíthető pszichológiai tényezők (vágyak, érzelmek, indulatok, stb.), amelyek a cselekvést ténylegesen vezérlik. Ezeket a pszichológiai tényezőket nevezzük ‘motívumoknak.’ Kijelenthetjük, hogy az ember akkor hajt végre egy bizonyos cselekvést, ha ennek megfelelően van motiválva. A kérdés tehát az, hogy a fentebb részletezett indokok, amelyeket a cselekvésre való tudatos reflexió hoz felszínre, milyen viszonyban állnak a motívumokkal. Ez nehéz kérdés, amely sok vitát vált ki a filozófiában. Egyesek szerint az indokok szerepének átgondolása arra a következtetésre vezet, hogy a cselekvést valójában olyan ösztönzések vezérlik, amelyeket az ember nem képes tudatos ellenőrzés alá vonni (bár megérteni talán képes őket), így aztán az ész irányító szerepe a cselekvésben csakis illúzió lehet. Talán nincs is olyan, hogy gyakorlati ész.
Nos, valószínű, hogy az indokok önmagukban nem képesek bárkit is cselekvésre indítani. Ugyanakkor egészen mindennapos tapasztalat számunkra, hogy az emberek indokok szolgáltatása révén gyakorolnak befolyást egymás cselekvéseire. Gyakran nem kell több ahhoz, hogy egy cselekvés irányát megváltoztassuk, mint hogy felhívjuk a címzett figyelmét egy releváns kötelességre, vagy éppen arra, hogy téves feltevései vannak bizonyos indokokról. Ez talán arra utal, hogy az emberek jellemző módon ‘indok-érzékeny’ motivációkkal rendelkeznek. Az emberek többnyire úgy vannak motiválva, hogy nem mindegy számukra, hogy tetteik kiválthatják-e a releváns mások racionális érvekkel elnyerhető egyetértését.
Mindez természetesen összefér azzal, hogy az emberek alkalmanként nem ‘indok-érzékenyen’ vannak motiválva. Az is köznapi tapasztalat, hogy vannak emberek, akik pillanatnyilag vagy tartósan érzéketlenek a cselekvésükre vonatkozó indokok vagy azok bizonyos fajtái iránt. Sőt, előfordul a tudatos irracionalitás is, amikor valaki szándékosan olyat tesz, amiről ő is tudja, hogy nem lenne képes igazolni. De ez csak azt mutatja, hogy bizonyos estekben és bizonyos emberek vonatkozásában a gyakorlati ész nem tölti be a funkcióját, azt azonban nem, hogy az indokok soha nem képesek alakítani a cselekvést.