Filozófiai diagnózis: Bacon

Az új tudomány kibontakozása és a skolasztikus filozófia ebből eredő válsága új helyzetértékelést követelt a filozófusoktól. Az erre irányuló kísérletek közül kettőt mindenképpen ki kell emelni. Az egyik kifejezetten a tudományra összpontosít, a másik azonban egy egész filozófiai rendszer megalapozására tesz kísérletet. Az előbbit Francis Bacon, az utóbbit René Descartes fejtette ki. Mivel Descartes-nak óriási jelentősége van az újkori filozófia történetében, vele majd külön előadás foglalkozik.

Francis Bacon (1561-1626) nem volt filozófus (angol politikus volt; egy ideig kancellár is), nincs is szoros értelemben vett filozófiai rendszere. Írásainak jelentőségét két összefüggés adja. Egyrészt felvetette azt a problémát, hogy mit tehet a filozófia azért, hogy a tudomány jól fejlődhessen, másrészt fontos vonatkozásokban előkészítője volt az empirizmus irányzatának (amit később tárgyalunk majd), bár ő maga nem volt filozófiai értelemben empirista.

Bacon nevéhez köthető egy fontos filozófiai szemléletváltás a tudás értékét illetően. Arisztotelész még úgy gondolta, hogy az a megismerés igazán értékes, amelyet puszta rácsodálkozás (kíváncsiság) vezérel. A hasznáért becsült ismeretek (például a mesterember tudása) alacsonyabb rendű. Bacon szakított ezzel a felfogással: szerinte a tudás nem önmagában jó, hanem attól, amire használni lehet. Tőle származik a híres aforizma: „A tudás— hatalom.” A tudás lehetővé teszi a természet leigázását, vagyis azt, hogy saját céljaink szolgálatába állítsuk (mondjuk a technika révén). Az ember éppen megismerései képességei révén válhat a természet urává.

Bacon úgy ítélte meg, hogy a tudomány válságban van: nem fejlődik úgy, ahogy kellene. Éspedig azért, mert rossz az a filozófiai alap, amelyre támaszkodva művelik. Vagyis az a filozófia, amit az arisztoteliánizmusra támaszkodva kialakult a középkor folyamán. Új módszertanra van szükség. Ennek alapjait igyekezett kifejteni a Novum Organumban. (A cím visszautal Arisztotelész egyik művére, az Organonra, amely a görög filozófus módszertani tárgyú — például logikai — nézeteit tartalmazza.) Bacon szerint a fő probléma az, hogy a spekuláció uralkodik a gondolkodás fölött, pedig az igazságot a tapasztalatból lehetne megismerni.

Minden megismerés kiindulópontja a megfigyelés, bár a puszta megfigyelés még nem minden: szükség van a rendszerezés képességére is. Metaforikus nyelven kifejezve: az arisztoteliánus olyan, mint a pók: magából szövi a hálóját (nem törődik a külvilággal); az empirista olyan, mint a hangya: gyűjtögeti a megfigyeléseket, de nem dolgozza fel őket; az igazi tudós olyan, mint a méh: összegyűjti a megfigyeléseket, de fel is dolgozza őket: rendszert épít belőlük.

Ez a metaforikus utalás is jelzi, hogy Bacon számára az indukció (az egyesről az általánosra való következtetés) volt a tudományos kutatás sajátos érvelési, illetve bizonyítási módszere. A tudós először adatokat gyűjt (megfigyeléssel vagy kísérletek útján), aztán ezekből állapítja meg az általános törvényszerűségeket (a természeti törvényeket). Érdemes leszögezni, hogy ez a felfogás nyilvánvalóan tükrözi Bacon naivitását a természettudományos módszerekkel szemben. (Erre már a kortársak is felfigyeltek.) A valódi tudósok nyilvánvalóan sohasem kezdenek el csak úgy megfigyeléseket és kísérleteket végezni, abban a reményben, hogy majd csak összejön valamilyen hasznos ismeret a megszerzett adatok összegzése alapján. A célzott megfigyelést, kiváltképpen a kísérletezést jellemző módon megelőzi valamilyen hipotézis felállítása.

A tudós alapvetően a megfigyelési adatokat a hipotézisek igazolása vagy megcáfolása céljából gyűjti. Ennek megfelelően valójában nem induktív módon igazolja a tételeit. (Galilei is ennek megfelelően írta le a saját kutatási módszerét.) Ez a naivitás bizonyos szempontból nem meglepő, hiszen Bacon maga nem volt gyakorló természettudós: nem látta teljesen világosan, hogy a valódi tudósok hogyan is dolgoznak. Az azonban, hogy némileg félreértette a tudományos gondolkodás működésmódját, lehetetlenné tette, hogy eljusson annak a módszertani alapvetésnek a sikeres kidolgozásához, amelynek szükségességét bizonygatta.