Filozófia és megismerés

Mind a tudomány, mind a filozófia az észnek erre a tekintélyére támaszkodik. A tudomány ezt használja fel arra, hogy a világra vonatkozó tudásunkat kiterjessze, hogy a világra vonatkozó puszta vélekedéseket bizonyítható ismeretekkel váltsa fel. A filozófia azonban nem egészen ezt csinálja: nem arra irányul, hogy az emberi tapasztalat valamelyik területét feltérképezze. (A filozófiának nincsen is sajátos tudásterülete: bármilyen ismeretnek lehet filozófiai relevanciája.) A filozófia inkább ahhoz a felismeréshez kötődik, hogy az ész tekintélye, amit magunkban felfedezünk, nem tévedhetetlen.

Ami azt illeti, néha csúnyán cserbenhagy bennünket: néha éppenséggel az ‘okoskodás’ vezet hibához, zavarhoz és döntésképtelenséghez. Szerencsére azt is tudjuk azonban, hogy (bizonyos határok között) képesek vagyunk fejleszteni az észhasználat gyakorlatát. Képesek vagyunk az ész önkritikus használatára, és folytathatunk olyan párbeszédet másokkal, amely feltárja a gondolkodási képességünk hiányosságait. Bár ez az önfejlesztés sem teszi az emberi észt tévedhetetlenné, mégis sokat javíthat az emberi gondolkodás minőségén. Nos, a filozófia éppenséggel az észnek ezt az önkritikus használatát jeleníti meg. A filozófia tétje az ész belső tekintélyének megerősítése, illetve kiterjesztése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a filozófia keretei között az ész képességeire és korlátaira összpontosítunk.

Ez, ha nem is a legteljesebb világossággal, de elég jól elkülöníti egymástól a filozófiát és a tudományt. A tudomány a világ megismeréséről szól, a filozófia pedig az észhasználat azon módozatainak tisztázásáról, amelyeket a világ megismerése során alkalmazunk. A filozófiai okoskodás előfeltételezi a világra vonatkozó tudásunk egészét. Akkor jelenik meg, amikor valami okból szükségét érezzük, hogy felülvizsgáljuk azokat a fogalmi szerkezeteket, gondolkodási mintákat, amelyek rendet visznek ebbe a tudásanyagba. A filozófia kritikai értékelésnek veti alá az észnek azt a teljesítményét, hogy formát ad a világra vonatkozó tudásunknak.

Mindez nem feltételezi azt, hogy az ész önkritikus használatát, amely a filozófiában megjelenik, tévedhetetlennek kell gondolnunk. A filozófiai okoskodás maga is csak a (tökéletlen) emberi ész egyik használata, ezért eléggé tökéletlen módon képes felügyelni az észhasználat többi módozatát. A filozófiai okoskodásnak is megvannak a maga (nehezen kitapogatható) határai.