Hirdetés

David Hume (1711-1776)

8 perc olvasás
David Hume (1711-1776)

Volt azonban egy másik, összehasonlíthatatlanul jelentősebb kísérlet is a Locke által felvetett filozófiai problémák kezelésére. Ez fejeződik a valaha élt egyik legnagyobb filozófus, David Hume filozófiai koncepciójában.

Hirdetés

Hume elég rövid úton rendezte el azt a kételyt, ami a külső dolgok (a ‘szubsztanciák’) létezésével kapcsolatban felmerült; méghozzá úgy, hogy elismerte a szkepticizmus igazát ebben a kérdésben. Bátran vállalta, hogy nincs biztosítékunk arra, hogy a dolgok valóban léteznek, vagy hogy érzékeink hűen tükrözik őket. Lehet, hogy a külső dolgok pontosan abban a formában léteznek, ahogy én látom őket, az is lehet, hogy léteznek, de nem abban a formában, ahogy én érzékelem őket, de az is lehet, hogy a külső dolgokra utaló ideák magának az elmének a hatóerejéből fakadnak. Csak akkor tisztázhatnánk, hogy a három lehetőség közül melyik ábrázolja helyesen a megismerés folyamatát, ha legalább egyszer az érzékeink közvetítése nélkül, a ‘maguk valójában’ állnánk szemben a jelenségekkel. De ez természetesen soha nem fordulhat elő. Ebben a vonatkozásban tehát a filozófiai okoskodás soha nem lehet képes a végső bizonyosságra.

Vegyük észre, hogy Hume megoldása szakít azzal az újkori filozófiára egyébként oly jellemző törekvésre, hogy a szkepticizmust a filozófiai okoskodás révén feltárt bizonyosság segítségével győzzük le. (Láttuk, hogy Descartes pontosan erre tett kísérletet.) A filozófia nem állít elő olyan bizonyosságot, amely a szkeptikust meghátrálásra késztethetné. Ezzel Hume itt valójában egy olyan motívumot emelt be az újkori filozófiai vitákba, amely korábban hiányzott belőlük. (Megoldása pedig messze előremutat a filozófiában, egészen a kései Wittgenstein filozófiájáig.) Hume ugyanis rákérdezett, hogy hol vannak a bizonyosság határai, a bizonyosságnak milyen formái és forrásai vannak, illetve mi az, ami felől filozófiai értelemben bizonyosságot nyerhetünk. Ennek nyomán pedig felfedezte, hogy a kételynek vannak értelmetlen, vagy inkább céltalan formái. (Ez Descartes-ban fel sem merült.) Hume ugyanis nem gondolta, hogy a filozófiai bizonyosság hiánya olyasmi, amin kétségbe kellene esnünk.

A kétely ugyanis nem legyőzhetetlen, csak éppen nem a filozófia lesz az, ami legyőzi, hanem a józan ész, vagyis az a tudás, amely a mindennapi életben segít eligazodni. Filozófiai értelemben lehetséges, hogy kételkedjünk a külső dolgok létezésében, de ez a kétely a józan ész számára értelmetlen. Elvégre akárhogy is vélekedünk a létezésükről, a mindennapos dolgok könyörtelenül ránk kényszerítik magukat. Az embernek, aki el akar boldogulni a világban, pontosan elegendő az a bizonyosság, amire a józan ész képes. Mindezt úgy is kifejezhetjük, hogy Hume szkeptikus volt ugyan, de az ő szkepticizmusa konstruktív. Nem győzi le a filozófiai kételyt, hanem inkább arra használja fel, hogy rámutasson a filozófiai okoskodás korlátaira, valamint hogy rámutasson a bizonyosság valós lehetőségeire.

Érdemes azt is leszögezni, hogy Hume a kételkedésnek sajátos, pozitív szerepet tulajdonított. Amikor az ember a kellő komolysággal átengedi magát a filozofikus okoskodásnak, akkor annak az lesz az eredménye, hogy elönti őt a kétely: minden bizonyosság elvész, minden képzet elveszíti a hitelességét. Amikor azonban az ember visszatér ebből az állapotból a köznapi életbe, akkor az ideák visszatérnek, és újra bizonyosságot nyernek. De ha visszakapjuk a bizonyosságot a józan észtől, akkor vajon mi értelme volt ennek az intellektuális utazásnak? Nos az, hogy ha végigjárjuk a kétely útját, akkor nem tér vissza minden képzetünk. Csak azok térnek vissza, amelyekre a józan észnek tényleg szüksége van. A kétely révén tehát megtisztítjuk az elménket a zavaros eszméktől és az oktalan előítéletektől. Ezzel pedig éppen azt segítjük elő, hogy a józan ész jobban érvényesüljön.

Hirdetés

Ami a megismerési folyamat magyarázatát illeti, Hume filozófiájának alapszerkezete nagyon hasonlít Locke koncepciójára. A megismerés első lépése az érzékelés (perception), ennek nyomán keletkeznek bennünk benyomások (impressions). A benyomások leképeződései a tudat tartalmaként kialakuló ideák. A fogalomalkotás és a tudományos megismerés magyarázatát illetően is sok az átfedés a két legnagyobb empirista között. Hasonlóan Locke-hoz, Hume is azt gondolta, hogy az általános fogalmak, illetve ismeretek úgy jönnek létre, hogy az egyedi dolgokra vonatkozó ideáinkat (asszociáció révén) összekapcsoljuk. Tehát egyfajta indukció révén teszünk szert általános ismeretekre az érzékelt dolgokról. Az ezen a módon létrejött ismereteket Hume tényigazságoknak nevezte.

Lapozz a további részletekért

1 2

Címkék: HUME


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!