A kommunikáció és az írásbeliség a középkorban

4. Írásbeliség a középkori Magyarországon

A honfoglaló magyarság már ismerte az írást. Régi források és a fellelt emlékek a székelyekhez kötik elsősorban azt a rovásírást, amelyet egykor az egész magyarság használhatott. Valószínűleg a türköktől vettük át ezt a rendszert, amelyet a kereszténység megsemmisített, hogy helyébe a latin ábécét léptesse. A latin írásrendszer meghonosításában és a magyar nyelv sajátosságaihoz való idomításában nagy szerepe volt a királyi kancelláriának. Legelső latin betűs írásemlékeink az oklevelek; melyek létrehozásában német földről érkező császári írnokok működtek közre. A kancellária intézményét III. Béla királyunk szervezte meg, megszüntetve a királyi kápolna ilyen irányú tevékenységét.
Ugyanezen időben indultak fejlődésnek a hiteles helyek (káptalanok és kolostori konventek), melyek a lakosság jogi ügyeit írásban rögzítették.  E területi vagy Országos hatáskörű szervek az okleveleket két vagy több példányban készítették, amelyekből egyet mindig megőriztek.
Magyarország a kulturális fejlődésben a nyugati mintákat követte. A nyugattal való érintkezésben, információcserében jelentős szerepe volt az egyetemes hatókörű egyháznak, különösen a külföldön tanuló diákoknak. A nyugattal való kommunikációt jelentősen felgyorsította a könyvnyomtatás elterjedése. A XVI. században a legújabb gondolatokat néhány hónap múltán akár Erdélyben is olvashatták. Ez pedig nem csekély eredmény a középkori állapotokhoz képest.

5. A hírközlés helyzete

A hírközlésben a középkor az ókorhoz képest semmi újat nem produkált. Rossz állapotú utak, rablók akadályozták a közlekedést. A híreket még mindig lovas futárok továbbították a címzetthez. A tudás megszerzése is nehéz: deákok rótták Európa Útjait, meghallgatásra érdemes mestert keresve. Marc BLOCH francia történész így vázolta fel az információáramlás korabeli helyzetét:

„Nézőpontunktól függően, egyik pillanatban úgy látjuk, hogy a feudális Európa civilizációja csodálatosan egyetemes, a másik pillanatban az emberek végletes elszigeteltsége tűnik szemünkbe. Az ellentét forrását mindenekelőtt a kommunikáció rendszerében kell keresnünk, amely kedvező az eszme-áramlatok nagy hatósugarú propagálása számára, de akadályozza a szomszédi kapcsolatok egységesÍtését célzó folyamatot.”