A mérsékelt öv nedvesebb területein található az összefüggő növénytakarót alkotó lomberdők zónája. A környezeti tényezők közül itt is fontos jelentősége van a csapadéknak. Lomberdő csak azon a mérsékelt övi területen alakul ki, ahol a csapadék mennyisége meghaladja az évi 500 millimétert. A hőmérséklet minimuma fagypont alatt van, a legmelegebb hónap középhőmérséklete pedig 10 felett. A lomberdők zónájára jellemző az évi nagy hőingás.

A lomberdőkben a szerves anyag nagy részét a fás növények termelik. Ősszel a nedvességhiány kiváltja a lombhullást, amivel minimálisra csökken a fák párologtató felülete. A téli nyugalmi állapotnak a tavaszi felmelegedés vet véget. A trópusi esőerdőkkel szemben a mérsékeltövi lomberdőket egyetlen faj (pl. bükk) vagy csak kevés (pl. gyertyános tölgyes) fafaj alkotja. De több faj esetében is egy rendszerint uralkodó.

A lomberdők szintjeinek száma a trópusi esőerdőkhöz képest kevesebb. A felső lombkorona szintet a 20, 30 m megnövő fák összefüggő koronája alkotja. Alattuk a kistermetű fajok és a fiatal fák példányai egy kevésbé összefüggő alsó lombkorona szintet képeznek, főleg a több fajból álló elegyes erdőkben. Alacsony növésű, 2, 3 méteres fás szárú növényekből áll a cserjeszint. Az év folyamán állandóan változó lágyszárú növények alkotják a gyepszintet. A talaj felszínén található mohák, zuzmók, moszatok együttese adja a nem összefüggő mohaszintet.

Közép Európa szárazabb, melegebb területeinek uralkodó fafaja a tölgy, míg a nedvesebb, hűvösebb területeké a bükk.

A tölgyek sokszor más fafajokkal keveredve alkotnak elegyes erdőket. A kettős lombkoronaszint kialakulása ellenére sem sötét a tölgyesek belseje, az alsóbb szintek fényviszonyai is jók. Ezért gazdag fajokban a tölgyesek cserje és gyepszintje.

A bükkösöket kizárólag egy fafaj alkotja. Mivel a bükkfák lombkoronája teljesen összezárul, ezt az árnyékoltságot a cserjék nem tudják elviselni, ezért a bükkösökből hiányzik a cserjeszint. A gyepszintben is főleg olyan lágyszárú növények élnek, amelyek még rügyfakadás előtt elvirágzanak (odvas keltike) vagy bírják az árnyékolást (szagos müge).

A lomberdők fogyasztói közül a legelterjedtebb növényevő emlősök a gímszarvas és az őz. Fajokban gazdag a lomberdők énekesmadár faunája (télen elvándorolnak). Rágcsálókkal táplálkoznak: menyét, nyest, nyuszt, görény és hermelin. Csúcsragadozó a farkas, a hiúz valamint a réti és a szirti sas. A lomberdő zónájának éghajlata kedvező az összegyűlt avar és más szerves hulladék lassú lebontásához. Az erdő avarjában élő, lebontást végző férgek és ízeltlábúak, gombák és baktériumok állandó működésükkel humuszban és ásványi anyagokban gazdag talajt hoznak létre.