A víz, mint környezeti tényező
Az élet a tengerben keletkezett. A ma is vízben élő élőlények számára fontos környezeti tényező a víz sűrűsége, hőmérséklete, oldott oxigén és széndioxid tartalma, ionösszetétele és még egyéb más összetevők. A víz sűrűségét például az oldott sótartalma határozza meg. Az édesvizek és a tengerek sűrűsége ezért jelentősen eltér. A vizek hőmérséklete is fontos környezeti tényező lehet. A növény és állatfajok egy része sokszor csak szűk vízhőmérsékleti határok között fordul elő.
A víz oldott gáztartalma is szoros összefüggésben van a hőmérsékletével. Az oldott gázok közül az élőlények szempontjából a széndioxid és az oxigén mennyisége fontos. Oldékonyságuk a víz hőmérsékletével csökken, ezért a hideg vizek oxigénben és széndioxidban mindig gazdagabbak a melegebb vizeknél. A vizek oldott gáztartalma a gyorsabban folyó vizekben mindig magasabb.
A víz csapadék formában is jelentős környezeti tényező. A harmat és a köd is hatással van a növények vízgazdálkodására. A szárazföldi élőhelyeken az élőlények vízellátottsága általában nem egyenletes. Ez a körülmény mind a növényvilágban, mind az állatvilágban sajátos alkalmazkodási viszonyokat eredményezett. A növényeket vízháztartásuk alapján két csoportba soroljuk. Megkülönböztetünk változó és állandó vízállapotú növényeket.
A változó vízállapotú növények vízellátása alapvetően a környezet viszonyaitól függ. Száraz körülmények között anyagcsere folyamataik lelassulnak, kiszáradnak, ez a vízvesztés azonban nem jár számukra végzetes következményekkel. Nedves időkben vízfelvétellel helyreállítják eredeti életműködéseiket (például zuzmók, mohák).
Az állandó vízállapotú növények jó vízmegtartó képességük révén hosszabb rövidebb ideig vízháztartásukat függetleníteni tudják a környezet vízellátottságától. Párologtatásuk szabályozásával akadályozzák meg a nagyobb vízveszteséget, de egyéb módon is, például felmelegedést megakadályozó képződményekkel, szőrökkel igyekeznek vízkészleteiket megőrizni. Az állandó vízellátottságú növényeket a vízellátottsági viszonyok szerint több csoportba soroljuk.
A vízinövények általában lebegő vagy gyökerező szárú, vízben élő növények. Ezek a hínárok. Gyökérzetük fejletlen vagy teljesen hiányozhat is. Keveset párologtatnak, szárazságtűrésük minimális (pl. átokhínár, békalencse).
A mocsári növényekre az intenzív vízfelvétel és az erős párologtatás a jellemző. Ennek megfelelően gyökérzetük erős, leveleik nagy felületűek. Leveleiken több légzőnyílás van (például mocsári gólyahír).
A közepes vízellátottságú növények csoportjába soroljuk a virágos növények túlnyomó többségét. Szárazságtűrő képességük már jobb, több-kevesebb szilárdítószövetet mindig tartalmaznak. Vízállapotuk megőrzését párologtatás-csökkentő képződmények segítik. Mindezek ellenére életműködéseik fenntartásához jelentős vízmennyiségre van szükségük.
A szárazságtűrő növények száraz talajon, csapadékszegény körülmények között élnek. Gyökérzetük dús, mélyre hatoló, párologtató felületük redukált és azt is viaszbevonat vagy sűrű szőrzet borítja. Gázcsere-nyílásaik aprók, mélyen besüllyedtek a levelek felületébe. Különlegesen alakult típusuk a pozsgás vagy szukkulens forma. Ezeknek a növényeknek a hajtásai vastagok, magas nedvtartalmú, nyálkás sejtekben gazdag víztartó alapszövetet tartalmaznak. Leveleik gyakran tövisekké módosultak (pl. kaktusz).
A víz az állatpopulációk elterjedése szempontjából is fontos. Aszerint, hogy milyen körülményekhez kötődik az állat, megkülönböztetünk vízben, párás és száraz környezetben élő állatokat.
A vízi állatok egész életüket vízben töltik. Számos vízi állat élőhelyének átmeneti kiszáradását lelassult anyagcsere folyamatok mellett egy ideig még képes elviselni.
A párás környezetben élő állatok csak ott élnek meg, ahol a levegő vízgőztartalma magas (csigák, kétéltűek).
A száraz környezetben élő állatok evolúciójuk során teljesen alkalmazkodtak a száraz környezethez. Elsősorban a párologtatás mérséklése és a leadott víz csökkenése teszi ezt lehetővé számukra.
