Bélhormonok

A gyomornedv-elválasztás ennek ellenére azonnal megindult. A következő kísérletsorozatba a táplálékot közvetlenül a gyomorba helyezték, de a gyomornedv azonnali elválasztása elmaradt. Ebből az következett, hogy a gyomornedv-elválasztás a táplálék észrevétele, a szagingerek érzékelése indítja meg. Ezt az első mozzanatot nevezte Pavlov kefalikus fázisnak. Az utóbbi kísérletek alapos vizsgálata azonban mutatta, hogy ha a tápláléknak a gyomorba helyezése nem is indított meg azonnal nedvelválasztást, néhány perc elteltével mégiscsak megindult a szekréció, s nem is elhanyagolt mennyiségben. A bolygóideg átvágása ezt a késői nedvelválasztást nem befolyásolta, amiből az következett, hogy itt egész más folyamatok játszódnak le, mint a kefalikus fázis során.

Edkins angol kutató a gyomor nyálkahártyájából kivonatot készített és azt a kutyák vénájába fecskendezte. A nedvelválasztás megindult, még a bolygóideg átvágása után is. Világossá vált, hogy a kefalikus fázis után egy gasztrikus fázisnak nevezett folyamat kezdődik, amelynek során a gyomorba kerülő táplálék a gyomor falából valamilyen anyagot szabadít fel, s ez az anyag a véráram útján ismét visszakerül a gyomorba, s a hámsejteket fokozott nedvelválasztásra készteti. Az ismeretlen anyagot gasztrinnak nevezték el. 1920-ban Popielski a gyomor falából hisztamint állított elő, amely a leghatásosabb sósavelválasztást megindító anyag, de nem azonos a gasztrinnal. Felfedezték még az enterogasztront, ami gátolja a gyomornedv elválasztását.

A hasnyálmiriggyel kapcsolatos kísérleteket René de Graaf már 1677-ben kezdeményezte. 1902-ben Bayliss és Starling kimutatták, hogy a duodenumba fecskendezett sósav akkor is megindítja a hasnyálmirigy kiválasztó működését, ha előzőleg átvágták a bolygóideget. Arra gondoltak, hogy a duodenumban egy hormon szabadul fel, amely a véráramon keresztül a hasnyálmirigyhez kerülve abban fokozott működést indít meg. A felszabadult anyag, a szekretin volt az első hormon, amelyet felfedeztek, és ennek a felfedezésnek kapcsán használták a hormon elnevezést. A szekretint Hammersten kristályosította elsőnek, ő határozta meg a molekulasúlyát, de kimutatta azt is, hogy bár a hormon befecskendezésére a hasnyálmirigy nedvességmennyisége nő, enzimtartalma nem változik. 1943-ban Harper és Raper kimutatta, hogy a nyálkahártya még egy hormont tartalmaz, amely a fokozott enzim elválasztásáért felelős. Az anyagot kristályosan is előállították, és pankreozimnek nevezték el. A hasnyálmirigy enzimein kívül jelen vannak az epe anyagai is, amelyek epesavból, koleszterinből, lecitinből és különböző epefestékekből állnak, s amelyek kisebb mértékben az emésztésben, nagyobb mértékben a felszívódásban játszanak szerepet. Az epehólyag ürülése idegi befolyás alatt áll, de Ivy és Oldberg 1928-ban végzett vizsgálatai alapján kiderült, hogy a duodenum nyálkahártyájának újabb hormonja, a kolecisztokinin is lényeges szerepet játszik.

A bél falában elhelyezkedő mirigysejtek nagyszámú emésztő enzimet termelnek, melyek vagy a bél üregébe ürülnek, vagy pedig a bélhámsejt elhalása és a bél üregébe történő lekötődése után szabadulnak fel. Bélnedvet tisztán először Thiry nyert, aki a vékonybél egy darabját a többi béltől izolálta, egyik végét elvarrta, másik végét pedig a hasfalra helyezte ki. Vella ezt az eljárást oly módon tökéletesítette, hogy az ereivel és idegeivel épségben maradt kacs mindkét végét a hasfalra varrta ki, és így izolált béldarab átmosása után tetszés szerint nyert bélnedvet. A kémiai vizsgálatokból kiderült, hogy a bélnedv számos olyan enzimet tartalmaz, amely az emésztést tökéletesen befejezi. Azt is megállapították, hogy a gyomorral és hasnyálmiriggyel szemben a vékonybél állandóan választ el bélnedvet. A nedvelválasztás a bolygóideg ingerlésének a hatására jelentősen fokozódik. Nasset 1938-ban a bélfalból olyan kivonatot állított elő, amely az érpályába befecskendezve fokozza a bélnedv elválasztását. Ezt az anyagot enterokrininnek nevezte el.

Valamennyi mirigy elválasztó tevékenységét nagy energiabefektetéssel végzi, és az elválasztott enzimek a nagy molekulájú anyagok lépésről lépésre történő lebontását segítik elő. Valamennyire jellemző, hogy működésüket idegi hatások és tápcsatorna falából felszabaduló hormonok végzik.