KIRÁLYVIRÁG.

KIRÁLYVIRÁG. – Tompa Mihály

Midőn leszáll a csendes éj
És minden élő elpihen:
Egy titkos, láthatlan világ
Van ébren néma csendiben.

Lágyan susog a levegő…
Megrendül a tavon a hab;
Ott szellemek suhannak át,
Itt viztündérek játszanak.

Bolyongnak a kisértetek…
Sirjából a lidérc kikél:
Száz Rémke futkos, birkozik
Az éjnek csillagfényinél.

A lég finom, vékony ködén
Táncolva lejt a villipár;
Elhagyja a virág helyét
S a kertben látogatni jár.

Midőn leszáll a csendes éj
És minden élő elpihen:
Egy titkos, láthatlan világ
Van ébren néma csendiben.
             –
A kert ifjú virági közt
Búbánattal jár a király;
A többi csak úgy örül, enyelg…
Csak ő, kinek mulatni fáj!

És felkiált: mi haszna, hogy
E szép népen uralkodom:
Ha szívem egyhez sem köti
Közel viszony, hőbb vonzalom!

Ah, mennyi szép virág! gyönyört
Mosolyganak rám ajkai!
Előttem kedves mindenik:
De – nem tudok választani!

Ki légyen nőm? ki ossza meg
Királyi székemet velem?
Ez a kérdés, ez a kétség
Terem gyötrelmet lelkemen!

Igy a király… s jön egy virág,
Olyan sugár, olyan deli…
Fejével int üdvözletet,
De arcát ködfátyol fedi.

S szól a király, kit érdekel
Az ösmeretlen szép virág:
Ki vagy, ki vagy…? s ha megvirad:
Mi jelről ösmerek reád?

És meghajolva nyájasan,
A szépnek ajka nem felel;
De megcsókolja a királyt
S az éj ködében tűnik el.

Kérd a király… s kérdésire
Nem tud felelni senki sem:
A csókot érzi ajakán
Oly égetőn, oly édesen…!

Elveszti álmát, nyugta nincs,
A sziv titkon, de már szeret…
Akkor meglátja ajakán
Ezen titokteljes jegyet: