Bekötött szemmel

Bekötött szemmel – Kosztolányi Dezső

Mint akinek bekötötték szemét
s elvitték a rablók egy éjjeli autón
a szörnyű szobába
a vésztörvényszék elé,
hol gyertyavilágnál vallatták zsiványok,
aztán szemét bekötve, újra bekötve
cepelték az éjben,
rosszvégű kalandra,
ordítóan-iszonyú
sorsa felé:
úgy jöttem én is e furcsa világra,
bekötött szemmel,
s úgy megyek el innen,
bekötött szemmel,
nem tudva honnan, nem tudva hová.
Csak téptem a kendőt síró szememről,
örökre csak téptem. De a végső percben,
ha leszek s nem-leszek, ugye, majd föloldod,
Isten?