Hirdetés

A borital mellett

A borital mellett – Csokonai Vitéz Mihály

Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
     Kurvanyjok, hiszen én velek nem
cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
     Van borom, pecsenyém, egy-két
tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
     Faszariságomért huncfut aki
nevet.
Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;
     Ki tart adósának, ki húz a
gyepre ki?
Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,
     Mégis, jó barátom, semmi bajom
sincsen.
Azért, hogy a bankót nem gyûjtöm rakásra,
     Hiszem a jó Istent, mégsem
szorít másra.
A régi magyarság is eleget itt s ett,
     Mégis, aki munkált, az koldússá
nem lett.
Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,
     A sok bolond módi országunkba
csúszott.
Maskarává tette a szép magyar dámát,
     Azólta nem tudjuk a pankrótok
számát.
Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,
     Magyar emberekre csak itt s ott
akadna.
A gárdának fénye itt s ott sugározott,
     De hogy a némettel együtt
bogározott:
Az ugorkafán is narancsot keresett,
     Megbotlott a lába s a porba
leesett.
A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb volt,
     Míg a magyar szokás belõle ki
nem holt.
Az öregek minden névnapon báloztak,
     Ettek, ittak, mégis nem
bankrotiroztak.
Vagy talán csak szégyen annyi borral élni,
     Szégyenebb, barátim, magunktól
kímélni.
Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,
     Mert maga meghívta innya Hubát,
Horkát,
Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,
     Az áldomás közbe nagyot
kurjantottak.
Ugyanott Etele Gyulával végtére
     Egy nemesest is járt a Lehel
kürtjére.
Hát én külömb ember lészek úgy azoknál
     A rettenthetetlen vitéz
magyaroknál,
Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,
     Mint némely pénz után járó
publikánok, –
Nem – baszom az anyja hugyos németjének,
     Huncfut, aki hódol ocsmány
manérjének.
Szilágyi napestig szûntelen borozott,
     Egyszer, midõn Buda alatt
táborozott:
Az ellenkezõket mégis széjjel verte,
     Mátyásnak a magyar koronát
megnyerte.
Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit…
     Magyar ember kínál, ne féljetek
semmit.
Buzog még énbennem elhúnyt õsim vérek,
     Buzog is, még mástól kenyeret
nem kérek.
Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,
     Mert az igaz magyart nem érheti
szégyen.
Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,
     Kurvanyjok azoknak, akik minket
rágnak
Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,
     Hogy nem ijedek meg hatlovas
hintótúl.
Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!
     Egyikõnk sem iszik, ha a sírba
viszik!


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!