Hirdetés

TESTVÉRI ÜNNEP

3 perc olvasás

TESTVÉRI ÜNNEP – Arany János

Allegoria

Volt egy anyának (így szól a rege)
Két szép leánya, édes gyermeke.
Az egyik felnőtt szűzek dísze már,
Dús szőke hajjal, mint a napsugár,
Szemében, a menny távol kéke, mélye
Alatt, rejtelmes, égő szenvedélye;
Arc és idom, szendén borult kebel
– Szobrász minőt márványra nem lehell; –
Míg zárt tökélyben ott áll az egész,
Mintegy magából ellebbenni kész.
Kis húga pajzán, dőre, csacska gyermek;
Ki játszva ingerel, bosszantva nyer meg:
Omló hajának éjszin fürtiben
Nagy szenvedelmek láza még pihen:
De már tüzével, öntudatlanul,
A szem sötétje játékot tanul;
Nem ég, de már gyujt; a vér-elfutottan
Piros arc és ajak majd csókra csattan;
Nem vágyni – bírni késztő az alak:
“Várj, lepke, várj rá! hisz’ elfogjalak!…”
Könnyelmü, csalfa, játszi, tetszi, testi,
Az élet-inger duzzadt színe festi.
Két vérrokon, de oly más-más elem:
A Színmüvészet, s nénje: Költelem,
Kézen soká az ifjabbik leányt
Vezette nénje gondos őr gyanánt.
Elvitte Hellas omladékihoz,
Hol oly örömmel, annyit álmodoz;
Mutatta néki az apák erényét,
Szeplőtelen dicsőség tiszta fényét;
A hőst, ki vív honáért, s aki hal:
Zrínyit, Keményt, a két Hunyadival.
És járt vele magános útakat,
Hol bérci csermely könnyez és szakad;
Tanítá, mit zeng a szellők sohajja,
Miért pirul az ég rózsás karajja;
Madár a lombon mennyi bút nyögell,
Mitől hasad meg fönt a bérckebel;
A holdas éj miért oly sápatag,
Szélcsöndben is mi rezzent ágakat; –
Tanítá néki: a bűn mily galád; –
A hon szerelme szózatos dalát; –
S mind, amiért ő lelkesül maga,
Utánarebegte öccse ajaka.

De nőtt a gyermek, s a hiú dalon
Elfogta benső titkos únalom.
“Mit nékem – így pöröl – bérced, köved!
Miattam a nap szállhat s feljöhet…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

(1862 körül)


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!