A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A Frank Birodalom a Merovingok alatt

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3541
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-09 Küldd tovább
  Letöltés

A frankok birodalma a Meroving királyok alatt

 

1. A népvándorlás első századaiban a keleti germán törzsek, a vandálok, gótok, svévek, longobárdok és a burgundok új hazát kerestek maguknak délen és délnyugaton és helyüket szláv törzsek foglalták el.

Krisztus után 450 körül kezdődhetett meg a szlávok előnyomulása és 530 körül eljutottak már egészen az Elba-folyóig. Egyes szláv törzsek dél felé is lenyomultak, átkeltek a Dunán s 600 körül megtelepedtek a mai Stiriában, Karinthiában és Krajnában. Ezek a szlovének voltak, akik elfoglalták csakhamar a Dráva forrásvidékét is és elterjeszkedtek egészen Bajorország határáig. A szlovének avar uralom alatt állottak s az avarok támogatták is őket harcaikban a bajorokkal. A nyugati germán néptörzseket a népvándorlás nem sodorta el a helyükről, csak a Rajnától nyugatra és a Dunától délre eső szomszédos római területekre húzódtak át idővel. Ezek a germán törzsek a következők voltak. Az északi tenger partján a frizek laktak, szomszédságukban a szászok, tőlük délkeletre a thüringiek, ezektől délnyugatra az alemannok, a későbbi svábok. Délkeleten a bajuvárok vagy najorok helyezkedtek el, nyugaton pedig, a Rajna középső folyása körül a frank törzsek. Mindezek a germán törzsek egymástól függetlenül éltek, nem egyszer hadakoztak egymással. Jövőjük attól függött, vajjon képesek lesznek-e valamely nagyobb egységes nemzetté tömörülni, államot alakítani.

 

2. A felsorolt törzsek közül a frankoknak jutott az államalkotás lehetősége

A frankoknak jutott az egykori római birodalom öröksége. Ők hódították meg csaknem az összes germán törzseket s nagy, egységes birodalomba foglalva össze őket, felújították Európa északnyugati részén a megszünt római császárságot.  A frankok több apróbb törzsre szakadozottan éltek a Krisztus utáni első századokban, a Rajna alsó folyása körül. A harmadik század óta egymással szövetkezve nyomultak lassan, de biztosan dél felé s a negyedik és ötödik században már a Maas és a Schelde-folyók között találjuk őket. Ekkor közös nevük is van már: a frank törzsek. Nem rablóhadjáratokra vonultak dél felé, hanem hódítók voltak s az elfoglalt területek kelta-római lakóit kiirtották vagy délre szorították s megőrizték ősi szokásaikat és pogány hitüket is a magasabb római kultúrával szemben. A törzsek közül korán kivált a száli frankok törzse, amely Khlogio király vezetésével, mikor Aeciusz visszahívta Galliából a római légiókat, délnek vonult a Schelde mindkét partján és megszállta ezt a területet. Khlogiónak utóda Khilderik volt, a Meroving királyi család első uralkodó őse. A frankoknak egy keleti törzse, a ripuári frank törzs ugyanekkor a Rajna mellett telepedett meg, Köln körül, majd később nyugatra nyomult s az ötödik század közepe táján elfoglalta Triert is, a római császárok egykori városát.

 

3. Ez a két nagy frank törzs egyelőre külön királyok alatt élt még s nem alkotott egymással semmiféle politikai egységet.

Csakhamar egyesítette azonban és uralkodó szerephez juttatta őket Khilderiknek, a száli frankok első Meroving-királyának fia és utóda, Khlodvig, aki 481-től 511-ig uralkodott s a frankok első hatalmas királya volt. Khlodvignak, mikor trónra lépett, az volt az első dolga, hogy kiszorítsa Galliából a római uralom utolsó maradványait is. A rómaiak uralmát az időben Sziágriusz római helytartó képviselte Galliában egészen a Szajnáig. Khlodvig 486-ban legyőzte Sziágriuszt, aki a nyugati gótokhoz menekült. Ezeknek királya, II. Alarik azonban kiszolgáltatta Sziágriuszt és Khlodvig csakhamar kivégeztette a római helytartót. Khlodvig bölcs uralkodó volt. Megszállta ugyan a rómaiak területét, de magának csak az állami jövedelmeket és a tulajdonos nélküli területeket tartotta meg. A római lakosoknak meghagyta birtokaikat és szabadságukat. Meghódolt hamarosan a Szajna, a tenger és a Loire közti partvidék is Khlodvignak, aki a Meroving-dinasztia uralmának középpontját áthelyezte ide a régi római területre és fővárosául Párizst választotta ki. Khlodvig a rómaiakon aratott diadal után a szomszédos rokon törzsek beolvasztására törekedett. terve megvalósítására az első alkalom 496-ban kínálkozott, mikor a ripuári frankok vezérét, Szigbertet támogatta az alemannok ellen, akiket le is győzött.

 

4. Az alemman törzs, minthogy az ütközetben a királyuk is elesett meghódolt Khlodvignak, de ősi jogait és intézményeit megőrizte továbbra is és ezzel erősítette a száli frankok erejét is a meghódított, de magasabb kultúrájú rómaiakkal szemben.

Az alemannokkel véres, nehéz csatát kellett Khlodvignak vívnia. A monda szerint, mikor eldöntetlenül dühöngött még a harc, Khlodvig, aki mindaddig pogány volt, az ütközet hevében a keresztények istenéhez folyamodott segítségért és megfogadta, hogy kereszténnyé lesz, ha diadalt arat. Fogadalmát be is váltotta és a győzelem után fölvette a keresztséget, még pedig nem az áriánus vallást, amelynek híve volt akkoriban valamennyi keresztény germán törzs, hanem a katolikus vallást fogadta el, amely meghódított római alattvalóinak a vallása is volt.  Lehet, hogy Khlodvigot felesége, a burgundi Klotild is befolyásolta elhatározásában. A 496. év karácsonyán keresztelte meg Khlodvigot és vele 3000 más frankot Remigiusz reimsi püspök. A frank törzsnek nagy része továbbra is pogány maradt ugyan, de Khlodvig királysága ettől fogva mégis keresztény királyságnak számított már.

 

5. A frankok és a meghódított rómaiak között ledőlt a vallási válaszfal s a szomszédos áriánus országok római lakossága is a frank királyban látta ettől fogva támaszát és védelmezőjét saját germán uralkodóival szemben.

 Khlodvig  kihasználta ezt a helyzetet s először a burgundokat igázta le, majd később a nyugati gótokat szorította ki végképen egész Galliából. Burgundia ügyeibe családi viszályok révén avatkozott be. Burgundia négy társuralkodója közül a legidősebb, Gundobad két fivérét megölette és csaknem egész Burgundia uralkodója lett. A vérbosszú azonban nem késett soká. Az egyik meggyilkolt királynak, Khilperiknek Klotild volt a lánya, Khlodvig felesége, aki most bosszúra tüzelte férjét. Khlodvig örömmel ragadta meg az alkalmat hódító tervei megvalósítására. Legyőzte Gundobadot és függő viszonyba kényszerítette, úgyhogy Gundobad kénytelen volt később Khlodvigot támogatni a nyugati gótok ellen. Gundobad, bár uralma megrendült, továbbra is Burgundia ura maradt, sőt nemsokára harmadik fivérét is megölte és egész Burgundiára kiterjesztette uralmát. A nyugati gótok ellen minden komolyabb ok nélkül indította meg Khlodvig a háborút a rómaiak rokonszenvére támaszkodva. “Szörnyen dühösít” – mondotta hű frank harcosainak – hogy ezek az áriánus nyugati gótok bitorolják Galliának egy részét.

 

6. Isten segítségével harcba szállunk ellenük és meghódítjuk földjüket.” Valósággal vallásháborút indított tehát a nyugati gótok ellen. A döntő ütközetben a rómaiak küzdelem közben átpártoltak a frankokhoz.

II. Alarik király elesett a csatában és Khlodvig a Garonne-folyóig kiterjesztette országa határait. Talán megsemmisült volna már akkor az egész nyugati gót birodalom, ha Nagy Theodorik, a keleti gótok uralkodója védelmébe nem fogadta volna a nyugati gótokat. Khlodvig nem érte be sikereivel, bár a germán törzsek összes uralkodói elismerték, hogy különb mindannyiuknál. Ő azonban nem érezte magát uralmában biztosnak, amíg képzelt vetélytársait el nem tette láb alól. S ezt a munkát oly erőszakossággal végezte, amely párját ritkítja a történelemben. Először a ripuári frankok vezéreitől szabadult. Szigbert, a ripuári frankok királya megsebesült térdén egy ütközetben és súlyos betegen feküdt fővárosában, Kölnben. Khlodvig Szigbertnek uralomra vágyó fiát, Khloderiket fényes ígéretekkel hitegette az esetre, ha siettetné apja halálát, amely amúgy is közeledőben volt Khloderik engedett a kísértésnek és saját kezével gyilkolta meg beteg apját, aki éppen déli álmát aludta. A gyilkosság után követet küldött Khlodvighoz, hogy küldje el megbízottait Kölnbe s válasszon ki magának valamit a meggyilkolt Szigbert kincsei közül. Khlodvig megbízottai uruk titkos utasításával meg is érkeztek Kölnbe. Khloderik bevezette őket apja kincseskamrájába.

 

7. De abban a pillanatban, mikor lehajolt egy kincsesláda fölé, Khlodvig egyik embere hátulról csatabárddal kettéhasította a gyilkos Khloderik fejét.

A véres tett nyomában megjelent Kölnben maga Khlodvig is, gyűlésre hívta egybe a ripuári frankok törzsfőnökeit, és megkérdezte tőlük, nem akarnak-e a nagy frank birodalomhoz csatlakozni. A gyűlés ujjongva elhatározta a csatlakozást. Khlodvigot pajzsra emelték s ezzel elismerték őt királyuknak. Egy másik rokonát, Khararikot és fiát azzal az ürüggyel, hogy nem támogatták őt Sziágriusz ellen, titkon elfogatta és kolostorba csukatta. A fiú itt egy ízben e szavakkal vigasztalta apját: “Csak a lombot verték le az élő  fáról, a levelek gyorsan kihajthatnak megint.” Khlodvig, mikor értesült erről, titokban megölette mind a kettőjüket. Most egy harmadik rokona került sorra: Ragnakhar. Megvesztegette kísérőit, akik a gyűlölt vezért öccsével, Rikharral együtt hűtlenül Khlodvig kezei közé játszották. Mikor az árulók vezéreiket megkötözve Klodvig elé hurcolták, Khlodvig színlelt haraggal így kiáltott rá Ragnakharra: “Hah! Hogy alázhattad meg oly mélyen nemzetségünket, hogy engedted magadat megkötözni?” E haragos felkiáltás után minden teketória nélkül agyonsújtotta kardjával Raknakhart. Azután Rikharhoz fordult: “És te, nyomorult! Ha támogattad volna bátyádat, bizonyára nem érte volna őt ilyen gyalázat. Nesze a jutalmad!” E szavak után Rikhart is levágta.

 

A két fivér áruló szolgáit megbüntette.

Aranyfegyverek helyett, noha ilyet ígért nekik, csak aranyozott fegyvereket adatott nekik s mikor az árulók emiatt panaszkodtak, így rivalt rájuk: “Aki urát elárulja, nem érdemel nemes aranyat!” Legutoljára Regnomert ölette meg, nemzetségének utolsó élő tagját. És ekkor elkezdett panaszkodni, hogy most már nincs egyetlen rokona sem. De ezt azért tette csak, hogy megtudja, vajon nem jelentkezik-e még valami ismeretlen rokon, akitől szintén meg kell szabadulnia. A tömeges gyilkosság és orgyilkosság nem ártott  Khlodvig tekintélyének. Korlátlan uralkodója volt annak az óriási területnek, amely a Garonnetól a La Manche csatornáig és az Atlanti-óceántól a Lech partjáig terült el. Hatalmát országa határán túl is elismerték. Anasztáziusz pápa szerencsét kívánt neki diadalaihoz. Anasztáziusz keletrómai császár pedig konzuli címmel tüntette ki és azt remélte, hogy ilyen módon birodalmához kapcsolhatja a frank birodalmat is. Erről azonban szó sem lehetett. Khlodvig 511 novemberében halt meg. Halálos ágyán ősi szokás szerint birodalmát, amelyet annyi véráldozattal kovácsolt össze, felosztotta négy fia között. Annak bizonysága ez, hogy Khlodvigot nem vezette hódításaiban semmiféle magasabb politikai gondolat.

 

9. Hiszen különben véget vetett volna az ősi szokásnak és gondoskodott volna róla, hogy a birodalom egy kézben maradjon. Legidősebb fia, Theodorik kapta az ország keleti részét, a ripuári frankok vidékét az alemannok földjével, I. Khlotár Soissons vidékét, Khildebert Párist és környékét a Szajna és Loire közti területtel, Khlodomir Aktvitániát.

A négy frank uralkodó a maga országrészével még mindig erősebb volt, mint a többi germán főnök és folytatták is atyjuk hódító politikáját, különösen mikor a keleti gótok hatalma hanyatlani kezdett. Legelőször Thüringiát támadta meg Theodorik s miután az egész thüringiai uralkodócsaládot atyja példájára eltette láb alól, Thüringia úgyszólván szétzüllött. Nagyobb része a frankoké lett, egy részét a szászok kapták, keleti részébe szláv telepesek nyomultak be. Az ősi thüringiai törzs csak a thüringiai erdőségben és a Harz-hegységben maradt meg. Ez 531-ben történt. Pár év múlva Burgundiára került a sor. Tudjuk, hogy Khlodvig frank király felesége, Klotild, Khilperik burgund király lánya volt s tudjuk azt is, hogy Khilperiket bátyja, Gundobad meggyilkolta. Az özvegy Klotild királyné  férje halála után arra ösztönözte fiait, hogy álljanak bosszút meggyilkolt nagyatyjukért. Gundobad meghalt már s utóda Zsigmond volt. A frankok most megrohanták Zsigmondot, legyőzték és rabul ejtették.

 

10. Az özvegy királyné pedig a fogoly Zsigmondot feleségével és két gyermekével együtt egy kútba fojtatta.

Zsigmond öccse, Godomar azonban legyőzte a frankokat és tíz évig uralkodott még Nagy Theodorik pártfogása alatt. Ez utóbbi halála után azonban a frankok újra megtámadták a burgundokat. Godomart elfogták s Burgundiát bekebelezték, bár intézményeit és jogszokásait meghagyták neki. Nemsokára önként meghódoltak a frankoknak az alemannok és a bajorok is. Ekkor oly nagy terület fölött uralkodtak már a frank királyok, hogy csaknem az összes germán törzsek hatalmuk alá tartoztak. A terület határai  egészen Nagy Károly trónrajutásáig, nem is igen változtak lényegesen. A hódító hadjáratok megszűntek, főleg azért, mert az ország gyakori megosztása az örökösök között folytonos trónviszályokat és belső harcokat idézett föl. A Merovingek  tömeges gyilkossággal és pusztító belső háborúval töltötte ki ezentúl a frank birodalom történetét, amelynél véresebb korszakot aligha ismer a történelem. Egyrészt az orgyilkosságok, másrészt az elhalálozások pár évtized alatt úgy kipusztították Khlodvig utódait, hogy 558-ban az egész frank birodalom Khlodvig egyetlen élő fiának, I. Khlotárnak jogara alatt egyesült újra. Khlotár azonban 561-ben meghalt s minthogy szintén négy fia volt, halála után újra négy részre szakadt birodalma. Négy fia sors útján osztozkodott a birodalmon.

 

11. Kharibert Párizst kapta Akvitániával, Guntram Orleánst Burgundiával, Khilperik Soissonst az északi országrésszel és Szigbert Ausztráziát.

A most következő  események sorozatát Kharibertnek 567-ben bekövetkezett halála indította meg. Kharibert gyermektelenül halt meg. Három fivére osztozott országrészén, de a nagyobb városokon nem tudtak  megosztozni. Különösen Párizs és Marseille miatt támadtak nagy ellentétek. Végül úgy egyeztek ki, hogy Párizst három kerületre darabolták. A hanyatló Meroving-dinasztia családi krónikájának lapjait évtizedeken keresztül  Brunhilda töltötte meg. Brunhilda Athanagild nyugati gót királynak a leánya volt,  Spanyolországból  lánykorában került a frankok közé, mikor Szigbert királynak a felesége lett. Szigbert fivére, Khilperikh, Brunhilda nővérét, Gailswinthét vette feleségül. A két gót királylánynak csakhamar tragikus sorsa lett a frankok között. Khilperik nem sokáig becsülte meg fiatal feleségét s udvarába fogadta csakhamar régi kedvesét, a frank Fredegundát is. A megalázott királyné ott akarta hagyni urát. De mielőtt visszautazhatott volna Spanyolországba, apjához, egy reggel megfojtva találtak rá az ágyában. Khilperik pedig, akinek bizonyára része volt a gyilkosságban, törvényes feleségévé tette Fredegundát.

 

12. Brunhilda bosszúra tüzelte férjét, Szigbertet Khilperik ellen. A testvérháború meg is indult.

Bonyolultabbá tette a harcot egy örökösödési kérdés. Khilperik ugyanis visszakövetelte magának azt a három várost, amelyet jegyajándékul adott Gailswinthének. Brunhilda ellenben kivitelezte, hogy az egyik város az övé legyen, mint meggyilkolt nővére örököseként. Ez a kérdés még elkeseredettebbé fokozta a testvérek harcát. A harmadik testvér, az ingataglelkű, gyönge Guntram a harcban hol Khilperik, hol meg Szigbert mellé állt. A szerencse Szigbertnek kedvezett. Harcosaival elfoglalta már Khilperik egész országrészét s Khilperik legyőzött serege már-már pajzsra akarta emelni Szigbertet és királyul elismerni, mikor Vitri mellett, szabad ég alatt Fredegunda két felbérelt orgyilkosa mérgezett késsel orozva meggyilkolta Szigbertet . Ötesztendős fiát, II. Khildebertet, a hűséges Gundobald herceg megmentette és Metzbe vitte, ahol Szigbert alattvalói nyomban királyukká kiáltották ki. Brunhildát foglyul ejtette Khilperik és Rouenbe vitette, ahol királyné csakhamar szövetségesre talált Khilperik első feleségétől való fiában, Merovekben. A fiatal Merovek  szerelemre gyulladt a fogoly Brunhilda iránt és a roueni püspök közvetítésével szövetkezett vele apja ellen. A fölkelés hírére Khilperik sietett békét kötni Szigbert népével és a béke fejében szabadon bocsátotta Brunhildát.

 

13. Khilperik erélyes uralkodó volt, de a sors keze gyászos büntetéssel sújtotta.

Párizs közelében egy vadászaton felesége, Fredegunda orozva meggyilkoltatta, mert félt a király haragjától, aki hűtlenségen kapta őt egy udvari emberével. Fredegunda méltó ellenfele volt Brunhildának. Férje meggyilkolása után maga ragadta kezébe a hatalmat oly módon, hogy bérgyilkosokkal megölette Meroveket és a roueni püspököt. A püspököt szentmiseáldozás közben az oltár előtt sebesítették meg halálosan az orgyilkosok. A királyné színleléssel megjelent a haldokló püspök ágya mellett és  megkérdezte a haldoklótól, hogy ki volt a gyilkosa. “Ki volt a gyilkosom?” – kiáltott a püspök. “Az, aki királyainkat megölette, annyiszor ontott ki ártatlan vért és annyi borzalmas gyilkosságot művelt országunkban. Te vagy mind ennek az iszonyatnak az oka. Légy átkozott mindörökre s büntessen meg az Isten az én véremért is.” A királyné riadtan sietett el a haldokló mellől s a püspök csakhamar meg is halt. Megölette Fredegunda másik mostohafiát, Khlodvigot is, hogy édesfiának, Khlotárnak biztosítsa a trónt, aki atyja halálakor még csak négy hónapos csecsemő volt Borzalmas kínzások között eltétette láb alól a két meggyilkolt királyfi édesanyját is. Nemsokára szembe került Fredegunda Brunhildával is. közben ugyanis Burgundia a keletrómai császárság segítségével fellázadt és el akart szakadni a Frank Birodalomtól.

 

14. Guntram király azonban Brunhilda népével együtt vérbe fojtotta a lázadást.

Hogy a jövőjét biztosítsa, minthogy maga gyermektelen volt, fiává és örökösévé fogadta Brunhilda fiát, az ifjú II. Khildebertet, aki Guntram halála után egyedüli királya lett az egész frank birodalomnak Fredegunda országrészén kívül. II. Khildebert azonban 596-ban korán meghalt. Két fia maradt, a tízéves Theodebert, aki Ausztráziát örökölte Metz városával és a kilencéves Theodorik, aki Burgundiát kapta osztályrészül. Fredegunda azt remélte, hogy a két gyermekkirályt elteheti láb alól s a birodalmat megszerezheti saját fiának, II. Khlotárnak a számára. Az is motiválta, hogy Brunhildán bosszút álljon. Le is győzte Fredegunda az egyesült ausztráziai-burgundi sereget, de tervét mégsem valósíthatta meg, mert csakhamar meghalt. Az eseményeket újra Brunhilda kezdte mozgatni, a két kiskorú uralkodó nagyanyja. Eleinte Theodebert mellett tartózkodott Ausztráziában. De innen később elűzték, mert kiderült, hogy személyes bosszúvágyból meggyilkoltatta Wintrio herceget. Az elűzött Brunhilda Burgundiába menekült, másik unokájához, Theodorikhoz, akit háborúra ingerelt bátyja, Theodebert ellen. A burgundok szövetségben Fredegunda fiával, II. Khlotárral két nagy ütközetben legyőzték az ausztráziai frankokat. Theodebertet, akit elfogtak, Brunhilda kegyetlenül meggyilkoltatta.

 

15. Fiának, Meroveusznak a fejét pedig egy sziklán zúzatta szét Theodorik.

Theodorik egyesítette Burgundot és Ausztráziát s nagyanyja ösztökélésére már azzal a tervvel foglalkozott, hogy meghódítja II. Khlotár országát is. De 613-ban hirtelen elhúnyt. A nyolcvanesztendős Brunhilda legidősebb dédunokájának, Szigbertnek akarta biztosítani a trónt. De az ausztráziai frankok, élükön landeni Pipinnel, megelégelték már a vérengző Brunhilda gyámkodását és II. Khlotárt kiáltották ki királyuknak. Brunhildát, miután hiába próbálta meg az ellenállást, menekülése közben elfogták és kiszolgáltatták Khlotárnak, aki örökölte anyjának, Fredegundának a bosszúszomját. Brunhilda dédunokáit megölette és Brunhildát halálra ítélte. Három napig kínozták Brunhildát rémes kegyetlenséggel, azután tevehátra ültették és mindenek gúnyjára körülvezették a táborban. Miután ennyire megalázták, félkarjánál és féllábánál fogva egy vad paripa farkához kötötték, amely halálra hurcolta az agg királynét. II. Khlotár 613-624-ig uralkodott egyedül az egész frank birodalomban. Ámde a Meroving-család önkényuralmát megelégelték  a frank egyházi és világi főurak egyaránt. Mikor 614-ben országgyűlésre gyűltek össze Párizsban, egész sor határozatot hoztak a királyi önkénykedés megtörésére, amelyeket Khlotár jóváhagyott és elfogadott.

 

16. Első diadala volt ez az újonnan alakuló arisztokráciának a királyi hatalommal szemben.

Mert a régi törzsnemesség megszűnt már s helyét az új nemesség foglalta el, amely egyrészt az egyházi és világi nagybirtokosokból, másrészt a főhivatalnokokból alakult. Az új nemességnek tehát kettős gyökere volt: egyrészt a birtok, másrészt – még pedig elsősorban – a királyhoz való személyes kapcsolat. Az új nemesség vállalta magára lassanként az egész hadviselési kötelezettséget s ez különböztette meg őt különösen a függő parasztságtól, amely mentesült a hadbaszállás kötelezettsége alól. A királyi hatalom is lényegesen átalakult az idők folyamán. A régi törzsfönök vagy fejedelem hatalmából, amely végrehajtó közege volt csak a népgyűlések akaratának, a hódító hadjáratok következtében erős, központi királyi hatalom alakult ki. A korona a Meroving-családban örökössé vált, mert a király utódai megválasztásában szabadon rendelkezhetett. Választásról vagy más jóváhagyó ceremóniáról, kötelező koronázásról vagy fölkenésről eleinte szó sem volt. A Meroving-dinasztia minden tagja kitüntető jegyül közepén kettéválasztott, hátul a vállig lelógó hosszú hajat hordott, királyi ruházatot és dárdát viselt, ha úgy tetszett, diadémot is. Így jelent meg a király az ünnepi gyülekezetekben szekéren állva, amelyet ökrök húztak és egy pásztor vezetett. A frank uralkodók állandó székhelyeket is választottak maguknak. Ilyen székhelyek voltak: Párizs, Soissons, Orleans, Reims.

 

17. A királyt állandóan fényes kíséret követte, hivatalnokok, püspökök és szolgák.

És szükség esetén kísérőivel együtt bárhol tanácsot ülhetett vagy bíráskodhatott is a király. Minden királyi udvartartásnak négy állandó főtisztviselője volt: a szenesalk vagy asztalnok, aki a király asztaláról gondoskodott és a cselédség felügyelője volt, a pohárnok, a marsall vagy istállómester, aki az utazásokról gondoskodott és a kamarás, aki a királyi udvar kincseire és a király holmijára ügyelt a királyné vezetése alatt. Mikor nőtt a birodalom, két új főhivatalnoki tisztséget szerveztek. Az egyik a majordomusz vagy háznagy volt, aki vezette az egész háztartást, a másik a kancellár vagy referendárius, aki a királyi okiratok végrehajtásáról gondoskodott és a királyi pecsétet őrizte. Ez rendesen papiember volt, mert írástudónak kellett lennie és sokszor püspöki méltósággal jutalmazták. E főhivatalnokoknak eleinte csak a  királyi háztartásban volt dolguk, később azonban állami ügyek intézésére is felhasználták őket, különösen a majordomuszt, aki nem ritkán gyámja is volt a kiskorú királynak. A királyi hatalom egyébként csaknem korlátlan volt. Törvényhozásról szó sem volt, a király rendeletekkel kormányozta az országot s a jövedelmeket tetszése szerint osztotta el.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A prekolumbián kultúrák

A maja, az azték és a inka kultúra   Az...

Close