A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Arany János: Epilógus elemzés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
1903
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-16 Küldd tovább
  Letöltés

Epilógus

Arany János életének utolsó részében, 1877 júliusában írta ezt a művét. A költő eme pályaszakaszában írt költeményeit már túl személyesnek érezte ahhoz, hogy publikálja őket. Ezeket a műveket egy kockás kis füzetben gyűjtögette, amelyet Gyulai Páltól kapott ajándékba, aki Aranynak nagyon jó barátja volt. A gyűjtemény utolsó darabjának szánta az Epilógus címet viselő alkotást.

Az epilógus szó latin eredetű, utószót jelent, tehát a cím rendeltetésének megfelelő.

Többféleképpen is értelmezhetjük. Lehet a kötetet lezáró vers, de ugyanakkor lehet a saját életét lezáró mű is, tehát létösszegző költemény. Megfogalmazza benne azt a mindenki számára sajnálatos, szinte közhelyszerűnek tekinthető mondatot, hogy eljárt felette az idő:

„Az életet már megjártam”

Arany János békés életet élt, soha nem vonzotta őt a fényűzés, mindig csak a béke és szeretet volt fontos a számára. Nem foglalkoztatták a földi hívságok:

„Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se irigyeltem.”

Az eddig eltelt éveket nem értékeli csak pozitívnak, illetve csak negatívnak. Úgy gondolja, hogy jó és rossz dolgok egyaránt kijutottak neki az életben:

„Az életet, ím megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve kevesebbet.”

Az, hogy néha kevesebbet kapott az élettől, köszönhető volt az akkori politikai helyzetnek is. Az elmúlt 10 évváltozásokat hozott a magyar nép életében. A Kiegyezésnek fontos szerepe volt a politikai költészetben is. A Kiegyezés előtt lévő bizonytalanság legjobban Aranynak a Magányban című versében követhető. Itt már megfigyelhető az októberi diploma és a februári pátens okozta hatás is. 1877-ben azonban mindez már múltnak tekinthető, és biztos tényként kezelhető. Arany János életművének elismeréseként a király kitüntetést ajánlott fel neki, amelyet ő nem fogadott el. Erre írta kis humoros költeményeit, amelyek a Mondacsok elnevezést kapták. Ezekben rengeteg szójátékkal találkozhatunk. (Pl. méltóság).

Ez a felajánlott kitüntetés is megjelenik az Epilógusban.

„Ada címet, bár nem kértem,
S több a hí-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.”

Arany leírja, hogy milyen öregkort képzel el magának:

„Munkás, vidám öregsége,”

Nyugodt, békés munkával eltöltött öregkorra vágyik.

A költemény alapvetően a romantika korstílusához áll közel. Ezt legjobban a 13. versszak támasztja alá, amely egy idillt ábrázol, hogyan képzeli el hátralévő éveit:

„Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.”

Arany is az intellektuális költők közé sorolható. Ő is felhasználta műveihez a mitológiát, amelynek ismerete nélkül a 9. Versszak nem igen érthető teljes mértékben:

„Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.”

Nessus a görög mitológiában egy kentaur, akinek a foglalkozása révész. Egy házaspárt kellett volna átvinnie a túlpartra. A szép fiatalasszony úgy megtetszett neki, hogy megpróbálta elrabolni. A férj mérgezett nyilával halálra sebezte a kentaurt. Nessus haldokolva azt a tanácsot adta a feleségnek, hogy fogja fel kiömlő vérét, és ha férje valamikor hűtlen lesz hozzá, a vérrel kenje be ingét, s ezzel újraélesztheti szerelmét.

A költemény hangvétele szomorú, mivel az elmúlás gondolatával kell megbirkóznia a költőnek. Mindenki tudja, hogy ez lesz a sorsa, mégis nehéz elfogadni azt. Arany inkább elégedetlen a sorsával, hiszen rengeteg mindent várt még rá az életben. Úgy érzi, hogy vágyai is beteljesületlenek maradtak:

„Mily temérdek munka várt még!.
Mily kevés, amit beválték
Félbe-szerbe
S hány reményem hagyott cserbe!!.”

Az embernek öregkorára értékrendszere is megváltozik. A fiatal Arany a forradalom tüzében égett 31 éves korában. 1877-ben 60 évesen pedig békés, nyugodt öregkort képzel el. Láthattuk hasonlót Petőfinél is: ő is a hősi halált hirdette, ugyanakkor van olyan verse, amelyben unokái körében, mint büszke nagypapa üldögél, és mesél nekik.

Arany János költészetének fontos eszköze, hogy azokat a szavakat, amelyeket ő kulcsfontosságúnak tart, dőltbetűvel írja. (Másik ilyen eszköze a lábjegyzet, mint például A walesi bárdok című költeményében.) Az Epilógusban egyetlen dőlt betűvel kiemelt szó található, a „független”. Ez a kornak is talán a legfontosabb szava volt: az ország függetlenségének problémája politikai küzdelemmé nőtte ki magát. A félbehagyottnak tűnő mondatok, amelyek végén 3 pont található, szintén a romantika stíluseszközei közé sorolhatók. A sejtelmességet, a sejtetést szolgálják.

„S hány reményem hagyott cserbe”.
vagy
„Hol mit kezdtem, abban véget.”

Úgy érzi, hogy a független Magyarországon a költőknek is jobb sorsa lett volna. A cenzúra eltörlésével sokkal több mindent kimondhattak volna, ugyanis tudjuk, hogy egy ország költészete sokban befolyásolhatja a nép gondolkodásmódját. Arany az apró örömökre szeretné építeni életét, ő azokkal is megelégedne, soha nem vágyott nagy dolgokra.

„Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.”

A mű elégikus hangvételű, hiszen az érzelmek dominálnak benne, és a vers az elégiára jellemző módon megnyugvással zárul. Az egyes szám első személyű fogalmazásmód is lényeges: ez teszi a művet bizalmassá. Ez a bizalmasság az egyik oka, hogy Arany nem akarta „közszemlére” bocsátani a gondolatait. A költemény páros rímelése is a nyugalmat sugározza, amely kapcsolatba hozható egyfajta belső nyugalommal, megelégedéssel. Tudja, hogy több mindent is elérhetett volna, de már azzal is tisztában van, hogy most már élete utolsó szakaszát éli, amikor már nem biztos, hogy képes világmegváltó tettekre.

A legutolsó versszak a többitől eltérően 5 soros. Talán még felgyülemlettek benne olyan gondolatok, amelyek nem fértek bele a szabályos 4 sorba (romantika). Ez a korstílus szakít a klasszicizmus által előírt szabályossággal.
Az utolsó strófa összegzi az egész vers mondanivalóját. A madár szimbólum a nép sorsára vonatkoztatható. A nép is rab, csakúgy, mint a madár a kalitkában.

„Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyom?”

Bár már elért a nép némi szabadságot, de még mindig nem olyan erős a szárnya, hogy repülni tudjon. A legvégső költői kérdés nyitva hagyja a verset, a választ mindenkinek magában kell megfogalmaznia. Az elmúlás gondolata sok költőt foglalkoztatott a világirodalomban. Már az ókorban is a „carpe diem” filozófiáját hirdették a földi lét rövidsége miatt. Egészen a kortárs irodalomig „kitolható” ez a téma, hiszen mindenkit foglalkoztat az a kérdés, hogy mi végre vagyunk itt a Földön?

Arany János Petőfi Sándor személyében nagyon jó barátját vesztette el, ezért is érintette érzékenyen a halál gondolata. Ez a veszteség nagyon sok művében megjelenik, szerepet kap például A walesi bárdokban is.

„Emléke sír a lanton még-„
illetve Az ősszel című művében.
„Emlékhalom a harc fián,”

Arany Jánosnak legjobban az fáj, hogy temetetlenül maradt a harctéren Petőfi. A negatív emberi tulajdonságok egyike is megjelenik az Epilógusban, az irigység. Valószínűleg ez a legnegatívabbnak tekinthető dolog Arany szemében:

„Kik hiúnak és kevélynek-
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott?”

Itt is megfigyelhető a költői kérdés szerepe, amely megválaszolásra vár az emberek lelkében.

Azért fontos a költészet szerepe, most hátha elgondolkodtatja az embereket a hibáikon, és ha azok megjavulnak, az egész társadalom fejlődhet általa. A végső nyugalmat kizárólag a halál hozhatja Arany szerint.

A költemény nyelvezete a mai kor embere számára némiképpen furcsának tűnhet, hiszen régies kifejezéseket találhatunk benne: „legfölebb”, „félbe’-szerbe’”, s a szórend is az akkori kor nyelvezetéhez igazodik, ma már más sorrendben használnánk ezeket a szavakat.

A mű stílusát a verbalitás jellemzi, tehát az igék száma magasabb, és a mondanivaló számára jelentősebb, mint a névszóké.

A verselés az antik költészet hagyományaiból is merít. A költői kérdések gyakori előfordulása gondolkodásra ösztönöz. Arany János „Őszikéi” fontos szerepet játszottak költészetében, hiszen itt már az idősödő Arany gondolatait ismerhetjük meg. Mindenképpen megfigyelhető az évek során összegyűjtött élettapasztalat megosztásának vágya.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!


Hozzászólások (5)


Ezt olvastad már?
Arany János: A walesi bárdok elemzés

E mű, Arany János egyik talán legismertebb, leghíresebb alkotása. Keletkezésének...

Close