Nemzetiségek és nemzetiségi kérdés 1800-1914 között Magyarországon

Történelmi előzmények

Nemzet, nemzetiség és állam egymáshoz való viszonya a modern nacionalizmus 18. századi megjelenése óta központi problémája a magyar történelemnek. Az előzmények középkorba. Az okokat kutatva Szekfű Gyula egészen első királyunk, Szent István koráig hátrált elemzéseiben. Mások ennél is távolabbi korokig kalandoztak. Szekfű kortársa, Joó Tibor például a honfoglalás előtti, még nomadizáló magyarok „életérzéséből” és „közösségi létformáiból” próbálta levezetni a „magyar nemzeteszme” meghatározó vonásait. E megközelítések ahistorikus jellege nyilvánvaló. Bár a magyar állam története valóban visszavezethető Szent Istvánig, sőt ha a törzsi, illetve nomád érdekközösségeket és politikai szerveződéseket is államként fogjuk fel, akkor ennél még korábbra is, a mai fogalmaink szerinti alkotmányos polgári államhoz ezeknek szinte semmi, s még a 14–18. századi rendi államhoz is csak igen kevés közük volt. Géza, illetve István államalapítása – mint Engel Pál írja – „egy sor fájdalmas, de elkerülhetetlen intézkedést jelentett, amelyek együttesen a királyság békéjét és a keresztény hit jövőjét voltak hivatva biztosítani. […] főképpen három dolgot kellett megteremteni, ami addig nem létezett: a földesúri jogok szilárd rendjét, valamint a világi és egyházi kormányzás intézményrendszerét”. természetesen visszanyúlnak a

Modern értelemben vett nemzetről, illetve nemzetiségekről, vagyis integrált kulturális és politikai közösségekről még kevésbé beszélhetünk a 19. századig. Ahogy a nobilis Hungarus az egész nemességet, a nemesség egyetemét jelentette, nyelvi és származási különbségekre való tekintet nélkül, úgy – bár a 14. századtól olykor-olykor már az egyének származását is jelölték – a hungarus is az ország minden lakosára vonatkozott. A feudális magyar államjog, amely oly mély szakadékot vont nemes és nem nemes közé, magyar és nem magyar között semmiféle különbséget sem tett. A 18. század előtti Magyarországon nemzetiségi kérdés tehát egyszerűen nem létezett. Legfeljebb egy lassan kialakuló nemzeti érzésről beszélhetünk.

A feudális és polgári nemzet közötti különbséggel, illetve a nacionalizmus modern jellegével egyébként természetesen maga Szekfű is tisztában volt. A nemzetiségi kérdés 18. század előtti és utáni jelentkezése között ezért általában különbséget is tett: „igaz ugyan – írta Tanulmányok a nemzetiségi kérdésről című kötetének egyik tanulmányában –, hogy a középkorban, azaz a francia forradalmi nemzeteszme elterjedéséig is megkülönböztették egymást a népek nemzetiségük szerint, […] de a nemzetek és népek élete egyébként még általában nem volt tudatos. […] vaskos tévedés áldozatai lennénk, ha azt hinnők, hogy egy-egy király, kormány, uralkodó osztály ezt vagy azt a rendelkezést, melynek nemzetiségi következményei ma már szemmel láthatók, azzal a szándékkal hozta, hogy általa a nemzetiségi viszonyban eszközöljön változtatást. […] a régi királyok úgy jártak a nemzetiségi tények között, mint mi például az ultraviolett napsugarak vagy az elemek részben kiderített, részben ma is megfejtetlen kisugárzásai között: mindezek a sugarak megvannak, hatnak is, de mi általában nem tudunk róluk.”

Nemzet, nemzetiség és állam viszonyának problematikus jellegét alapvetően két körülményre vezethetjük vissza. Egyrészt arra, hogy a 16. században három részre szakadt magyar állam egységének és függetlenségének a helyreállítása nem sikerült. A töröktől visszahódított területek nem egy szuverén magyar állam, hanem a Habsburg Birodalom részei lettek. E területegyüttes a 18. század végétől 1848-ig három nagy – legfelsőbb szinten Bécsből irányított – közigazgatási egységre oszlott: a Magyar Királyságra, az Erdélyi Nagyfejedelemségre és a Katonai Határőrvidékre. A nemzettel és az állammal kapcsolatos magyar viták és küzdelmek legneuralgikusabb pontját sokáig ezek egymáshoz és a birodalom más részeihez való viszonya képezte. Mi a helyes nemzeti politika: a magyar különállás erősítésére és a régi államrészek reintegrálására való törekvés, avagy a történeti-tartományi partikularizmusok lebontása és a birodalmi centralizáció elfogadása? – tették fel maguknak a kérdést 18–19. századi eleink.