Hirdetés

Közép- és Dél-Amerika

9 perc olvasás
Közép- és Dél-Amerika

Az Unió hatalmas fejlődése a többi amerikai államoknak nemcsak a terhére volt, de egyik-másikát némileg talán meg is bénította. Legjobban érezte a hatást a közvetlen szomszédságban lévő Mexiko. Mexiko történetéből ki kell emelnünk, hogy a queretárói tragédia után állami élete néhány évig eléggé nyugodt volt. Juarez elnököt az elnöki székben Lerdo de Tejada követte (1872-1876). Mikor Lerdo de Tejadát újból megválasztották, Porfirio Diaz és Iglezias vezetése alatt egy erős párt megtámadta a választás érvényességét, azonban a kongresszus Lerdo de Tejadát igazolta. Erre Porfirio Diaz pártja fegyvert ragadt, az ellenpárt szintén. A fegyveres vita Porfirio Diaz győzelmével végződött, aki Lerdo de Tejadát elűzte, a mexikóiak pedig a győztes Porfirio Diazt választották meg elnöknek.

Hirdetés

Körülbelül ettől az időtől keltezhető Mexiko hatalmas fellendülése. Noha sok idegen tőke vándorolt be az országba, hogy ott hatalmas vállalatokat támogasson,azért maga az állam is mindent elkövetett, hogy az ipar, kereskedelem s különösen a forgalom fellendüljön. Mexikónak 1860-ban csak – 32 kilométer hosszú vasútvonala volt, amely 1870-ig csak 350 kilométerre növekedett meg. Hogy micsoda élénk forgalmi és közlekedési politika kezdett ezután hódítani,azt igazolja, hogy 1893-ig már 10 ezer kilométert haladt meg a mexikói vasúti vonalak hossza. Megemlíthetjük végül, hogy a lakossági számarányban a bennszülött fajok vannak túlsúlyban, mert 1893-ban 12 millió lakos közül csak 2 millió volt kreol, a tiszta indiánok száma 4 millióra rúgott, a többi különböző fajúak keverékéből került ki. Áttérve Dél-Amerikára, két jelentős körülményre kell utalnunk. Az egyik Chile hatalmának növekedése, a másik pedig a braziliai császárság átalakulása szövetségi köztársasággá. Ami Chilét illeti, Peruval és Bolíviával folytatott hadakozása alapozták meg a hatalmát. A háborúra közvetlen okot az északi Atamaka-pusztákon levő értékes guano és salétromtelepek szolgáltatták. A telepek tulajdonjoga felett Chile és Bolívia már nem egy ízben vitába keveredtek. Végre is egyezségi úton szabályozták a telepek használati jogát, amely jórészt a vállalkozó hajlamú chileieknek biztosította a telepek hasznait. Bolivia azonban az egyezség ellenére magas kiviteli vámot vetett ki a salétromra mire a felbosszankodott chileiek csapatokkal szállották meg Antofagasztát, egyúttal pedig mozgósították minden haderejüket.

A hadi készülődésekkel Bolívia sem maradt adós, sőt Peru is sietett, ámbár Peru katonai viszonyai nagyon sok kívánnivalót hagytak hátra. Igy például 1870-ben a perui haderő 4171 emberből és 2668 tisztből állott. Chile, mint hadviselő fél, szervezettebb és erősebb volt, nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is. Chile most Perunak is megüzente a háborút. Alig hogy ez megtörtént, Robelledo chilei tengernagy a chilei flotta élén azonnal ostromzár alá vette az ellenséges partvidéket és tönkreverte a Loa torkolatánál a perui flottát. A “Huascar” nevű perui tornyos csatahajó azonban, amely a bátor Gran parancsnoksága alatt állott, oly ügyesen operált, hogy Inquique felszabadult sz ostromzár alól és a perui hadsereg akadálytalanul szervezkedhetett, sőt a boliviai csapatokkal is helyreállíthatta az összeköttetést. A chileiek azonban nem hagytak időt az ellenfeleiknek, hogy szervezkedésüket befejezhessék. Heves küzdelem után elfogták a “Huascar” tornyos csatahajót és ezzel biztosították maguknak a feltétlen uralmat a tengeren. Encalada chilei tábornok nemsokára kilencezer ember élén partra szállott Inquiquetől északra és Santa Francisca mellett a szövetkezett ellenséges csapatokat annyira megverte, hogy a perui seregből alig maradt valami. Inquique valamint Tarapaca néhány nap múlva a győztes chileiek kezeibe jutottak. Chile most már ura lett a vitás területnek, amely a háborús bonyodalom közvetlen okát képezte.

Nem volt elég csapás Perunak és Bolíviának a súlyos vereség, a csatavesztés után mindkét államban kitört a forradalom is. Uj köztársasági elnökök ragadták magukhoz a hatalmat, még pedig Peruban Campero, Bolíviában pedig Pierola. Ezek a forradalmak, amelyek a csatavesztések folytán megsértett önérzetből robbantak ki, minden erőlködés ellenére sem tudták a háború sorsát jobbra téríteni. A félelmetes chilei flotta ostromzár alá fogta Callaot, a chilei szárazföldi sereg pedig a jól megerősített Arica mellett szállott partra, mire a szövetkezett ellenséges csapatok sietve visszavonultak Tacua irányába, ahol azonban az utánuk nyomuló Chile rajtuk ütöttek és újabb győzelmet arattak tehetetlen ellenfelükön. A győzelem következménye az lett, hogy Tacua és Arica városok kapituláltak, Bolívia pedig – belátván minden erőlködésének sikertelenségét – a további hadakozást a maga részéről beszüntette. A győztes chileiek most már csak Peruval állottak szemközt. Összes gyűlöletüket és harci vágyukat ő ellene összpontosították. Callaótól délre tízezer, attól északra húszezer chilei katona vonult fel a peruiak ellen. Luriát a chileiek ostrommal vették be, majd pedig Chorillos mellett verték meg a peruiakat, három nap múlva pedig Miraflores mellett arattak újabb győzelmet. A győzelmet Callao megszállása követte, néhány nap múlva Lima kikötőváros is a chileiek birtokába jutott. Ezzel aztán vége szakadt a háborúnak.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!