Közép- és Dél-Amerika

Békét kellett volna kötni, de nem volt kivel ? Mert Perunak nem volt hadserege, tehát ebből a szempontból nem volt már ellenfél, másrészt pedig úgy a háború, valamint a belső zavarok annyira kimerítették Perut és olyan fejetlenséget teremtettek ott, hogy Chile – nem lévén kivel tárgyalni a feltételekről – kénytelen volt Perut katonailag megszállni. Peru katonai megszállása éveken át tartott. Végre annyira helyreállott a belső rend Peruban, hogy meg lehetett kötni a békét, amely véglegesen csak 1884-ben jött létre. A békekötéshez csatlakozott Bolivia is. Chile a béke után Boliviától Antofagaszta, Perutól Tarapaca területeit kapta meg. Tacna vidékét pedig még tíz évig megszállva tartotta. Chile, amint a történtek igazolják, a belső egység és erő szempontjából Dél-Amerikának egyik legjelentősebb állama lett. Mindazonáltal Chile sem volt ment azoktól a belső megrázkódásoktól, amelyeknek egyelőre alig tulajdonítottak jelentőséget, de amelyek később nagyon is elmérgesítették a helyzetet. Chile belső zavarai a nyolcvanas évek végén kezdődtek. A köztársaság elnöki székébe ugyanis Balmaceda José Manuel került, aki elnöksége kezdetén igen sok üdvös reformot valósított meg. Vasutakat építtetett s új alapokon reformálta a közoktatást is. De ő is abba a hibába esett, mint annyi volt köztársasági elnök, hogy lehetőleg a törvényhozó testület megkerülésével, önhatalmúlag akart rendezkedni.

Ebből azután Balmaceda és a kongresszus között súlyos viták keletkeztek. A kongresszus többsége eltávozott a fővárosból és a flotta többségére támaszkodva, Month tengernagy elnöksége alatt egy külön törvényhozói testületté szervezkedett és harcot indított a hatalmaskodó elnök ellen. A polgárháború kezdetben váltakozó szerencsével folyt, de a kongresszus flottája végül két jelentős győzelmet aratott. Balmaceda erre tárgyalásokba akart bocsátkozni, de a kongresszisták feltétlen meghódolást követeltek. Balmaceda most már gyűlöletes bosszúval eltelve rémuralmat vezetett be s azt hitte, hogy ennek segítségével sikerül majd megfélemlítenie az ellene forduló közhangulatot. A háborús döntés azonban nem késhetett már soká. Körnel Emil, egy kiváló képzettségű német főtiszt tervei szerint a kongresszus a flotta támogatása mellett váratlanul partra szállította hadseregét. Miután a kongresszus csapatai leverték az elnök seregét, Santiago, valamint Valparaiso ellen vonultak. A következő napon Balmaceda csapatai nagy veszteséget szenvedtek. Santiago kapitulált, a szétvert elnöki csapat katonái pedig fegyelmezetlen csoportokban menekültek Valparaisoba, ahol veszélyeztették az élet és vagyonbiztonságot. Valparaiso hatósága, tartván az elvadult katonák rémuralmától, titokban megállapodott Körner Emillel, aki a kongresszus flottájának időközben parancsnoka lett, a város átadása dolgában.

Valparaiso átadása után Balmaceda lemondott az elnökségről Baquedano tábornok javára. Azt remélte, hogy ezzel elejét veheti minden megtorlásnak. Ámde a győztes kongresszisták a lemondást nem vették tudomásul, hanem feltétlen meghódolást követeltek. Balmaceda ezek után tisztában volt azzal, hogy az ellenfél nem fog kegyelmet gyakorolni, mire leszámolt magával : az argentinai követség épületébe menekült, s ott agyonlőtte magát. Balmaceda utódául a kongresszus Month tengernagyot választotta meg a köztársaság elnökévé. Azóta Chile hatalmas fejlődésnek indult nemcsak hatalmi, hanem gazdasági, ipari és kereskedelmi téren is.