A Rákóczi szabadságharc (1703-1711)

Rákóczi kuruc állama

1703-1705 Rákóczi, mint Erdélyi fejedelem vezényelte a szabadságharcot, ekkor a rendek nem korlátozhatták irányító szerepét, főleg a hozzá csatlakozó középbirtokosokra támaszkodott, közülük került ki az udvara. 1805-ben a szécsényi országgyűlés Rákóczit Magyarország vezérlőfejedelmévé választotta. Az ország irányításának segítésére Rákóczi mellé 24 tagú szenátust szerveztek, míg a gazdasági ügyeket a Gazdasági Tanács intézte. Továbbá működött a fejedelmi Udvari Kancellária és az Udvari Tanács. Tárgyalásokat folytattak a Habsburgokkal, de nem született békekötés, mert a fejedelem ragaszkodott Erdély függetlenségéhez.

A hadsereg legnagyobb részét irreguláris had tette ki. Ez népfelkelő hadsereg volt, ennek megfelelően önkéntesekből állt, akik nem kapnak rendszeres zsoldot, emiatt nincs fegyelem (zsákmányért harcolnak). Hiányoztak a képzett tisztek. A haderő fő ereje a könnyűlovasság volt, de jelentős volt a gyalogos katonák (talpasok) száma.

1707-ben a szabadságharc elérte tetőpontját, a kuruc társadalom egyes rétegei azonban mégis elégedetlenkedtek. A nemesség egy része rossz néven vette a fejedelem korlátozó, központosító törekvéseit. A parasztság is kezdett elkedvetlenedni a háborútól. Rákóczi és hívei azonban ki akarták vívni, hogy egyenjogú félként kezeljék a kuruc államot.

1707 nyarán, az ónodi országgyűlésen a függetlenség hívei kerekedtek fölül, és kimondták a Habsburg-hát trónfosztását, vagyis az ország függetlenségét. Az országgyűlés adót szabott ki, amit a közteherviselés jegyében mindenkinek be kellett fizetnie.

A földesúri terhek továbbra is megmaradtak és így csökkent a parasztok harci kedve. Kiéleződött a jobbágy földesúr ellentét. A földesurak nem akarták engedni a harcba a parasztokat. Ezt oldaná fel az 1708-as Sárospataki országgyűlésen hozott rendelet mely szerint a végig harcoló jobbágyok szabadságjogokat kapnak.

A kurucok állandó pénzhiánnyal küszködtek. A szabadságharcot nem lehetett külső segítség nélkül megnyerni. Az eleinte sokat ígérő franciák, csak pénzügyi támogatást küldtek, ami önmagában nem jelentett elég segítséget. Később az oroszokkal próbáltak szövetkezni. 1707-ben megkötötték a varsói szerződést, melyben I. Nagy Péter katonai és politikai támogatást ígért a magyaroknak, ám ezt az ígéretét nem valósította meg, mivel a svédek és az oroszok között ekkor (1700-21) dúlt az északi háború.

A szabadságharc megnyerése tehát teljesen reménytelenné vált, és már csak egy elfogadható béke kötése menthette meg a teljes katonai megsemmisüléstől.

1708-ban Trencsényben következett be a felkelők legnagyobb veresége. Ezután Sárospatakon rendeztek egy országgyűlést, ahol a vetési pátens megerősítésére törekedtek. A következő évben azonban pestisjárvány tört ki, ami főleg a kurucokat sújtotta. Ekkor megindult a felbomlás. 1710-ben vívták a szabadságharc utolsó ütközetét, a romhányi csatát, ami nagyjából döntetlenül végződött. A Habsburgok érezték, hogy a magyarok még komoly ellenfelet jelentenek, és hajlottak a megegyezésre. Az 1711-es szatmári országgyűlésen hoztak határozatot a békéről, amit Nagykárolyban írtak alá. A tárgyalásokat Károlyi Sándor végezte, így Rákóczi akarata ellenére a kurucok a majtényi síkon letették a fegyvert. A szatmári békebüntetlenséget biztosított a résztvevők számára és ígéretet tett az alkotmány visszaállítására. Tartósan fennmaradt a rendi dualizmus.

Rákóczi visszakaphatta volna birtokait, csak a fejedelemségről kellett volna lemondania, de ő nem élt a kegyelemmel. Száműzetésbe vonult néhány hívével Törökországba, Rodostóba. 1735-ben hunyt el, hamvait Kassán helyezték el.