A hidegháború

A hidegháború

Nagyhatalmi viszonyok

A második világháború következtében je­lentős változás állt be a nagyhatalmi erővi­szonyokban. A háborús vesztesek, Német­ország, Japán, Olaszország hosszú időre ki­kerültek a világ sorsát meghatározó államok közül. Nagy-Britannia és Franciaország győ­zött ugyan, de gazdasági és katonai gyenge­ségük oly nyilvánvalóvá vált, hogy minden ellenkező törekvésük dacára meg kellett elé­gedniük a másodhegedűs szerepével. A vi­lágpolitikai folyamatok irányítása a két meg­erősödött szuperhatalom: az USA és a Szovjetunió kezébe került. Kettejük, illetve az általuk vezetett két országcsoport, a fejlett kapitalista és a kommunista tömb viszonya az emberiség sorsát meghatározó tényezővé vált, kialakult a kétpólusú világ.

A háborús bűnösök felelősségre vonása

A győztes nagyhatalmak együttműködésének eredménye volt a háborús bűnösök felelősségre vonása. Nemzetközi katonai törvényszék elé állították a német és ja­pán főbűnösöket. Az 1945-46-ban lefolytatott nürnbergi perben 12 náci veze­tőt ítéltek halálra a béke és az emberiség elleni, valamint háborús bűncselekmé­nyekért. A kivégzettek között volt Ribbentrop külügyminiszter is. Göring az íté­let végrehajtása előtt cellájában öngyilkos lett. Az 1946-48-as tokiói perben 7 ja­pán politikust és katonát sújtottak halálbüntetéssel.

A háborút lezáró békék

A békekötés körüli huzavona már az antifasiszta koalíció felbomlásának jele volt. Végül 1947. február 10-én Párizsban sor kerülhetett Finnországgal, Olaszor­szággal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal a békeszerződés aláírá­sára. Az érdemi döntések a Külügyminiszterek Tanácsában születtek, melynek tagjai az amerikai, a szovjet, az angol és a francia diplomácia vezetői voltak. A bé­kekonferencián – eltérően az első világháború utáni helyzettől – meghallgatták a legyőzötteket, de érveik, kívánságaik ezúttal is süket fülekre találtak.

A hidegháború kezdete

Az 1947-es év a hidegháború kezdeteként vonult be a történelembe. Maga a hi­degháború kifejezés szemléletesen jelzi, hogy a két szuperhatalom, illetve világ­rendszer viszonyában a konfrontáció lett a meghatározó, s bár közvetlen fegyveres összecsapásra nem került sor, a szembenállás a nemzetközi élet minden területére ki­terjedt. Ádáz ideológiai csata dúlt, a diplomáciai kapcsolatok a mélypontra zuhan­tak, a gazdasági érintkezés gyakorlatilag megszűnt, fegyverkezési verseny kezdő­dött, s mindkét fél befolyási övezetének kiterjesztésére törekedett elsősorban Euró­pában és Ázsiában.

A hidegháborút alapvetően a Szovjetunió és az USA ekkor feloldhatatlannak tűnő politikai és világnézeti ellentétei idézték elő. Ez jutott kifejezésre 1947-ben, amikor a Szovjetunióban Zsdanov főideológus nyíltan hangoztatni kezdte az ún. „két tábor” elméletet, megfogalmazva ezzel, hogy az USA által vezetett „imperialista és antide­mokratikus, és a Szovjetunió irányítása alatt álló antiimperialista és demokratikus tá­bor ellentéte kibékíthetetlen.” Ugyanebben az évben a szovjet megszállás alatt lévő államokban felgyorsították a kommunista hatalomátvétel folyamatát, s a Kominform nevű (Tájékoztató Iroda) szervezettel a kommunista pártokat szorosabb moszkvai irányítás alá vonták.

A feltartóztatás politikája

Az USA a törökországi és a gö­rögországi kommunista fordulat veszélyére 1947-ben a Truman-elv meghirdetésével reagált. Az elnök kije­lentette: „Úgy vélem, az USA-nak olyan politikát kell folytatnia, amely támogatást nyújt azok­nak a szabad népeknek, amelyek ellenállást fejtenek ki fegyveres kisebbségek vagy külső nyomás útján meg­kísérelt leigázásuk ellen.” Ez volt az alapja az ún. fel­tartóztatási politikának. A szovjet térnyerés megaka­dályozását szolgálta a Marshall külügyminiszter által meghirdetett segélyprogram is. 1948 és 1952 között elsősorban a nyugat-európai államok ezáltal mintegy 17 milliárd dollárhoz jutot­tak, döntő részben vissza nem térítendő segély formájában. A keleti tömb orszá­gai politikai okokból elutasították az ajánlatot.
A negyvenes évek végére igazolódott Churchill 1946-os híres fultoni beszédé­ben tett kijelentése, Kelet-Európa és Nyugat között valóban „vasfüggöny” eresz­kedett alá. A vasfüggöny két oldalán hatalmas fegyverkészletek felhalmozása kezdő­dött. A fegyverkezési verseny kiterjedt a hagyományos fegyverekre, és az új tö­megpusztító fegyverek kifejlesztése is megkezdődött. A SZU 1949-ben törte meg az USA atommonopóliumát. Hidrogénbombát az utóbbi 1952-ben, előbbi 1953-ban állított elő. 1957-ben már mindkét fél rendelkezett interkonti­nentális rakétákkal, s ekkor lőtték fel a Szovjetunióban az első mesterséges égitestet, a Szputnyikot. A világűr kutatását propagandacélokra is felhasználták, de a fő szempont a hadászati fölény biztosítása volt. Ezen a téren a Szovjetunió ­óriási erőfeszítések árán – némi előnyre tett szert. 1961 áprilisában Jurij Gagarin járt első emberként az űrben a Vosztok fedélzetén, amerikai társa, John Glenn 1962-ben követte.