Hirdetés

A folyóvölgyi kultúrák városfejlődése

11 perc olvasás

Mumford: „Az ősi város kezdete erős, egységes, magabiztos vezetés alatt a munkaerő összpontosítása volt. Elsősorban az emberek szigorú megszervezésének és a természet megzabolázásának eszközéül szolgált, magát a közösséget pedig az istenek szolgálatába állította.”

Hirdetés


Hirdetés

Ezek az ősi város legfontosabb jellemzői.

I.e. 6000 és 4500 között a Tigris és az Eufrátesz völgyében a népesség számának és sűrűségének nagyfokú növekedése ment végbe. A változás hátterében a földművelés módjának tökéletesedése állt. Mindenekelőtt az árvízszabályozás, az öntözéses gazdálkodás, az eke feltalálása. A népesség növekedésével újabb és újabb földművelő csoportok népesítették be a termékeny folyóvölgyeket.

 Idővel a letelepedett csoportok jóléte és biztonsága által kiváltott irigység, valamint maga a népsűrűség növekedése is, elkerülhetetlenül a földterületekért vívott harchoz vezetett. Hogy megvédjék magukat e közösségek, nagyobb népességet tömörítő, sűrűn lakott településeket hoztak létre. A városokat már fal és erődítmény védte a támadó idegenektől.

Az uralkodó, aki gyakran a legmagasabb papi tisztséget is viselte, gondoskodott a védelem, az öntöző csatornák és gátak építési, karbantartási munkálatainak megszervezéséről, valamint a többlettermék begyűjtéséről és elosztásáról.

Hirdetés

Már e korai civilizációk városai a közvetlen környezetükön messze túlnyúló szervező, ellenőrző, irányító szereppel rendelkeztek. Tul. A régió feletti politikai dominanciájuk és a távolsági kereskedelmi útvonalakra, a távoli kikötőkre is kiterjedő ellenőrző hatalmuk emelte őket igazán várossá. Gazdaságuknak fontos forrása volt politikai erejük, mely a városba vonzotta a régió többlettermékét. Központi szerepkörükhöz kapcsolódott fejlett adminisztratív apparátusuk, mely szervezte a közmunkákat (biztosítva ezzel az életet adó gabonatermelés feltételeit), kivetette, számon tartotta és begyűjtötte az adókat, gondoskodott a védelem feltételeiről.

A 3 meghatározó jelentőségű ismérv tehát: a nagy népsűrűség, illetve népességkoncentráció, a hierarchizált társadalomstruktúra és a központi funkció a folyóvölgyi kultúrákat mind jellemezte, függetlenül attól, hogy birodalomról, vagy városállamról volt-e szó. Az egyes városfejlesztő erők egymáshoz viszonyított arányában, súlyában lehettek különbségek, de meglétük tényében nem.

Egyiptom

 Egyiptom egységes, nagy birodalom volt, békéjét a sivatag és a sziklás hegyek megbízhatóan őrizték, a lassan mozgó idő és a változatlanság jelképévé vált.

Szétszórt népét a közös vallás fogta össze, melynek csúcsán a fáraó (az isten) trónolt, mérhetetlen magasságban népe felett, és tetteit nem lehetett emberi mércével mérni. A fáraó lakóhelye mindig mulandó anyagokból, bizonytalan időre, a fáraó földi életére készült, ugyanakkor a fáraó maradandó, az örökkévalóságát és mérhetetlen hatalmát kifejező sírt építetett magának.

A városi lakosság aránya alacsony volt, a lakosság döntő többsége falun élt és a földet művelte. Apró kis faluközösségekbe voltak szétszórva, de mégis összefűzte őket a belső rend generációról generációra átörökített szabályainak önkéntes elfogadása.

Hirdetés

A nép békés és elégedett volt, mely részben az egységes vallásnak, részben a gazdasági érdekeknek köszönhető. A lakók tapasztalták, hogy jólétük alapja a társadalom működésének a fáraó által biztosított rendje. Mert az uralkodó ugyan begyűjtötte az adót, de a beszolgáltatott termény fejében karbantartotta az öntöző berendezéseket, az árvíz visszavonulásakor újra kitűzte a falu szántóföldjeinek határát, és stabil, legitim adózási rendszert alkalmazott.

 Törvényes rend volt tehát, mely érezhető és általános jólétet teremtett.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!