A nyelv szókészletébe nemcsak szavak tartoznak, hanem a szónál nagyobb, kötött formák is. Ezeknek sokféle elnevezése van: szóértékű nyelvi elemek, kötött szókapcsolatok, állandósult szókapcsolatok, frazeológiai egységek, frazémák. A szóértékű nyelvi elemek elnevezésen a szólások egy csoportját értjük, ami egy szóval is helyettesíthető (pl.: csütörtököt mondott, vagyis  tönkrement). Tehát jobb elnevezés az állandósult szókapcsolatok kifejezés.

Az ezzel foglalkozó tudományág neve a proverbium-kutatás.

Az állandósult szókapcsolatok legfőbb jellemzője az alaki és jelentésbeli összeforrottság. Jelentésük nem szó szerinti, hanem átvitt. Kialakulásuk a gyakori együtthasználatnak köszönhető.

Az állandósult szókapcsolatoknál öt főbb típust különböztetünk meg: szokványos kifejezésmódok, szólások, szóláshasonlatok, közmondások, szállóigék.

 

1.1 Szokványos kifejezésmódok, eredeti jelentésükben használt szókapcsolatok:

– társalgási fordulatok (Pl.: Hogy vagy?; Mi újság?)

– népmesei fordulatok (Pl.: Egyszer volt, hol nem volt…)

– körülírások (Pl.: Számolja a napokat.)

– kötött szókapcsolatok (Pl.: Tótágast áll.)

– közhelyek (Pl.: nem ragoznám tovább)

– képszerű kifejezések (Pl.: gurul a nevetéstől)

– szakkifejezések (Pl.: legkisebb közös többszörös)

 

1.2. Szólások:

olyan több szóból álló szókapcsolatok, amelyeknek jelentése más, mint az alkotó szavak jelentése. Lehet igés szerkezetű (elveti a sulykot) és párhuzamos szerkezetű (se füle, se farka).

 

1.3. Szóláshasonlatok:

külön csoportot alkotnak, mert alakilag egy főmondatból és egy hiányos szerkezetű mellékmondatból állnak. A szóláshasonlat első fele tartalmazza a hasonlítót, a mellékmondat a hasonlítást. A mint és az akár kötőszó figyelmeztet a szóláshasonlatokra. (Pl.: Reszket mint a nyárfalevél).

 

1.4. Közmondások:

valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot, tapasztalatot tartalmazó mondatok. A közmondás annyiban több a szólásnál, hogy nemcsak egy fogalom helyettesítője, hanem ítéletet is tartalmaz. (Pl.: Aki mer, az nyer.)

 

1.5. Szállóige:

nagyobb körben használt kijelentés, amelynek szerzőjét rendszerint ismerjük, irodalmi eredete is kimutatható. (Pl.: Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés)

Mindegyik szóértékű szókapcsolatra jellemző, hogy szemléletesebbé teszik a mondanivalót, színesítik, gazdagítják a stílust.

 

A nyelvben ennél jóval több, alaki és jelentésbeli összeforrottságot mutató szerkezet van.

Ezek közül néhány:

A köszönésformák állandó szerkezetek. Pl.: Adj’ Isten jó napot. A szitkozódások, káromkodások, átkozódások ugyancsak szilárd kövületűek a nyelvben. A babonák, ráolvasások szövege a népéletben azért állandó, mert egyébként nem hatnának. A modern jelenségek közül az állandósult szókapcsolatok közé kell sorolnunk: – a közéleti, politikai jelszót   (Pl.: Nem kell a sóder, nem kell a duma, saját medrében folyjék a Duna!) – a különféle feliratokat (Itt nyugszom én, olvasod te, olvasnám én, nyugodnál te.) – a spontán, de szövegeikben igencsak hasonló firkálásokat, graffitiket (Itt jártam…).

Az állandósult szókapcsolatoknak nagy a stiláris erejük, hiszen mennyivel szebb azt mondani, hogy ‘Leesett a húszfilléres?’, mint azt, hogy ‘Felfogtad?’.

Gyakran fedezhetünk fel változtatásokat a szólások, közmondások használatában, de tréfás, humoros célból is lehet állandósult szókapcsolatokat eltorzítani. Pl.: Ép testben ép, hogy élek. A kocka meg van vetve.

Az állandósult szókapcsolatok a nyelvi humornak ezt a fajtáját elviselik, a tudatlan, rossz használat viszont értelmetlenséget eredményez.