A szófajok

2. Melléknév:

A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl.: jó, jobb, legjobb.

3. Számnév:

A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.

4. Névmás:

A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.

Egyirányú névmások:

a: személyes: én, te, ő, engem, bennem b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok d: kölcsönös: egymás

Többirányú névmások:

a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol A névmásnak csak ritkán lehet határozója.

III. Igenevek

Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj. 1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad… állítmányok mellet alany is lehet. 2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet. 3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Tárgya és határozója lehet.

IV. Határozószók

A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet.

V. Viszonyszók

A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők. 1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki. 2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk. 3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál. 4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs. 5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük – a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak. 6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.

VI. A mondatszók

Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában. Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos?