Hirdetés

Villon, Francois (1431-1463?) élete és munkássága

11 perc olvasás
Villon, Francois (1431-1463?) élete és munkássága

Villon kora az anarchia, a káosz időszaka. Abban az évben született, amikor a Ballada tűnt idők asszonyairól című balladában is megénekelt Jeanne d’Arcot Rouenban megégették. Két esztendővel ezután ért véget a kisebb-nagyobb megszakításokkal száz éve tartó angol-francia háború. A hosszú öldöklés, az angol megszállás egy kivérzett, nyomorúságos, szétzüllött országot hagyott hátra. „Párizst éhínség, járványok, farkasok, pártharcok, és idegen zsoldosok pusztították, az országutak tele voltak gyilkos és fosztogató bandákkal, s a francia király, VII. Károly nemegyszer egy pár lábbelinek vagy egy jobb ingnek is híján volt” – írja a francia történelem egyik legsötétebb időszakáról Gyergyai Albert. Ennek a kornak a gyermeke volt Villon, ezekkel a tényekkel is magyarázhatóak életének pokoljáró fejezetei.

Hirdetés

Villon költészetének lényege az ellentétekből adódó feszültség. Villon mélyen Isten-hívő; önmagát a Nagy Testamentum bevezetőjében az emmauszi tanítványokhoz hasonlítja (az úton lévő, bizonyosságra vágyó, de azt még fel nem ismerő ember jelképe), gyakorta hivatkozik Krisztus irgalmára. A Miasszonyunk balladája a középkor naiv istenhitének egyik legszebb megszólaltatása. Ezzel áll ellentétben minden erkölcsi normát felrúgó élete, életvitele, melyet balladáiban is megörökít. Egyszerre hirdeti a hedonista életszeretetet, és hatja át költészetét a félelem, a szorongás, az élet múlandóságának tudata, az élet, mint állandó értékvesztés tudata (Ballada tűnt idők asszonyairólBallada tűnt idők lovagjairól).

Villon szintézist teremt a különböző esztétikai minőségek között: a rút és a szép, az alantas és az emelkedett egyszerre van jelen költészetében. Szintézist teremt a középkori líra regiszterei között: a lovagi líra formai fegyelmét, műgondját ötvözi a populáris líra szabadszájúságával (A szép fegyverkovácsné panasza öregségébenBallada a vastag Margot-ról).

Költői tevékenységét már az iskolában, retorikai tanulmányai során megkezdte. Tízsoros és tíz szótagú, illetve nyolcsoros és nyolc szótagú balladákat írt, s hol a Szentírás egyes gondolatai, hol a közmondások, hol pedig saját tapasztalatai nyomán verselte meg az elmúlás hangulatait, az ifjúság tüzét, Párizs tarka világát: szegényeket és gazdagokat, s nyugtalan lelkének nyugalomvágyát. Művei közül, a kor rejtőzködő szokásához híven, nem egyet a bűvös négyzet törvényszerűségei alapján szerkesztett meg, vagyis úgy, hogy a sorok átlós és függőleges olvasása, vagy éppen más kombinációja is tartalmazzon költői üzenetet.

1456 karácsonyán, közvetlenül a kollégiumi betörés után, Párizs elhagyásának fájdalmában s a veszély teli jövő szorongásában írta meg a Hagyaték, vagy mint kortársai elnevezték: a Kis Testamentumot. Negyven, nyolcsoros, nyolc szótagú versszakban, a bajok teljességét szimbolizáló negyvenes szám légkörében, s a szerelmesétől elűzött s ezért kalandozásra kényszerülő lovag szerepében osztotta szét e műben ironikus képzeletének kincseit; minden örökösének azt, ami miatt nem kapott tőlük kölcsönt. S mindezt úgy, hogy a lovagi irodalom és a feudális világnézet zengő paródiáját teremtette meg vele.

Hirdetés

Bujdosásának s „kagylós” életének éveiben szerezte azokat a „bandanyelvű” balladákat, amelyekben hasznos tanácsokkal inti óvatosságra gonosztevő társait, „bulák buliján bumlizó s balhés murikra bukó” cimboráit.

Testamentuma, a Nagy Testamentum több mint kétezer sora egész életének, keserves tapasztalatainak összefoglalása, valóságos költői számadás; negyven nyolcsoros testálást, tizenöt balladát, egy panaszt, egy rondót, egy dalt és egy sírfeliratot tartalmaz.

Bevezetőjének első negyven versszakában mindenekelőtt átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre, s kifejezi háláját a szabadító király iránt, így is nyilvánosságra hozva világnézetének lényegét, majd hol bánkódva, hol indulatosan, hol már-már lázadozva számot ad azokról az okokról: kamaszos meggondolatlanságokról, szegénységről, a gazdagok szívtelenségéről, amelyek végül is rossz útra terelték. Magyarázata és mentsége nevelőapja bocsánatát szándékozik megnyerni.

A halál rettenetében zárul le ez a rész, hogy azután régebben írt balladáinak beiktatásával, a következő negyven strófában újabb tűnődésekkel figyelmeztesse olvasóit az illanó élet fájdalmaira és örömeire. Csak a nyolcvanadik versszakban kezdi meg a végrendelkezés korabeli szabályai szerint való keresztvetést, s ezután, a Kis Testamentum mintájára, a hagyatkozást. Örököseinek köre most kibővül, s nemcsak egész Párizsnak, hanem egész korának is körképévé válik, eleven élet- és világképpé, amely felett ott lebeg a költő fájdalomból és megvetésből, szeretetből és elnézésből alkotott ítélete.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!