Villon, Francois (1431-1463?) élete és munkássága

Szülei szegény emberek voltak; apja Montcorbier, egy Bourbon tartománybeli földesúr Des Loges nevű majorjában élt Párizsba kerülése előtt. Ezért hívhatták Villont Des Logesnak és Montcorbier-nek egyszerre. Apja korai halála után anyja nevelte, aki a királyi kastélyban dolgozott. „Én koldussorban nevelődtem, szegény ember szegény fiának” – mondja származásáról Villon. 

Iskoláztatását azonban már Guillaume de Villonnak, a jómódú és köztiszteletben álló párizsi papnak és jogtudósnak köszönheti; fogadott fiaként végezte el a Sorbonne-t, 1438-52 között. Meg is köszöni neki a Nagy Testamentumban: „Guillaume de Villon mesteremre, / ki apámnál is több nekem, / szelídebb, mintha anya lenne, / s én kis babája, védtelen, / mentett, ha jött veszedelem, / bár aggódott eleget értem, / most örülök, hogy e helyen / megköszönhetem neki térden.” Nevelőapjánál tanult emberekkel, klerikusokkal, polgárokkal, rangos hivatalnokokkal is megismerkedhetett, többek között Cotard mesterrel, az iszákos egyházi védőügyvéddel, aki nyilván védte is, mert Villon ironikus hangú balladában emlékezik meg róla, meg a párizsi rendőrkapitánnyal, akinek szintén írt egy vélhetően joggal hálálkodó balladát. Nevelőapjától nemcsak új nevet kapott, hanem az ő hatására alakult ki világképe is, amelynek alapvonásait az egyházi feudalizmussal szembenálló, gallikán szellemű királypártiság s az ezt kifejezésre juttató misztikus eretnekség alkotta.

Az egyetemi évek nem csak a szellem pallérozásának és a műveltség megszerzésének időszaka volt. Párizsban akkoriban tizennyolcezer diák élt, a Latin negyed szinte állam volt az államban. A diákok nem tartottak a hatóságoktól, a legkülönbözőbb csínyeket eszelték ki, nőztek, kocsmáztak. Egy kalandos vállalkozásuk – egy öreg hölgy háza elől ellopták a mérföldkövet – valóságos háborúhoz vezetett. Beavatkozott a rendőrség is, az egyetem vezetői tiltakozásul beszüntették a tanítást, bezárták a fennhatóságuk alá tartozó templomokat. Villon megírta a történetet, s aTestamentum tanúsága szerint nevelőapjára hagyta vígeposzát, az Ördögfingot – így hívták azt a bizonyos követ a diákok.

Villon azonban ennél kétesebb ügyekbe is belekeveredik. „Én Istenem! ha tanulok / Bolond ifjúságom korában, / S a jó úton elindulok, / Most volna házam, puha ágyam, / De míg más ült az iskolában, / Kerültem én, komisz gyerek… / Míg ezt leírom; bánatában / Szívem majd hogy meg nem reped” – írta a Nagy Testamentumban. 1455-ben egy kurtizán miatt szóváltásba keveredett egy pappal – a jegyzőkönyvek megőrizték a neveket -, s a verekedésnek halál lett a vége. Bár önvédelem volt, Villon – biztos, ami biztos – vidékre menekült. Két helyen is kegyelmet kért, mindkét helyen megkapta.

1456-ban visszatért Párizsba, megírja a Kis Testamentumot. Az esztendő végén részt vett egy betöréses rablásban; cimboráival kifosztják a teológiai fakultás pénztárát. Menekülnie kellett. Bujdosásának öt esztendeje alatt a ’kagylósok’ jól szervezett zsiványbandájába sodródott, s a tőlük való tolvajnyelven írt néhány – azóta megfejtett, Mészöly Dezső fordításában magyarul is olvashatós – balladát. közben Károly orléans-i hercegköltő udvarában részt vett egy költői versenyen, azzal a balladájával, amelyben a „Szomjan halok a forrás vize mellett” témával, ellentéteken hányódó életét fogta káprázatos versbe.

1461 nyarán és kora őszén kegyszerlopás gyanújával az orléans-i püspök meungi börtönében raboskodott kenyéren és vízen, s csak a véletlennek, az új király, VII. Károly fia, XI. Lajos amnesztiájának köszönhette megmenekülését.

Úgy tűnik, hogy ezután a verselgető Bourbon herceg fogadta be moulins-i udvarába. Itt írhatta meg 1461-62 telén a Nagy Testamentumot. Ezután visszatért Párizsba, s hogy a börtönt elkerülje, kötelezte magát a Kollégiumból elrabolt aranyak visszafizetésére. Ám régi életmódján nem tudott változtatni, újra verekedésbe keveredett. Hiába állt már mögötte teljes tekintélyével a jó nevelőapa, 1462 végén kötél általi halálra ítélték. Fellebbezésének azonban mégis helyt adtak, s a halálos ítéletet tízéves száműzetésre változtatták.

1463. január 8-án kellett elhagynia Párizst. Többé nem jött hír felőle.