Szabó Magda – Csé elemzés

Szabó Magda – Csé

A novella első fele-háromnegyede látlelet egy rossz közérzetről. Ennek az okait mutatja be a novella, s csupán a vége felé oldódik fel a feszültség, amikor a fiatal tanárnő igazán megismeri Katust, s azt, mennyi minden köti össze kettejüket.

  A történet ideje szűkre szabott. Néhány óra csupán. Fontos azonban a történeti idő, a háttér: az éppen befejeződött második világháború. Ez határozza meg a fiatal tanárnőnek és Katusnak is a sorsát.

  A főhős attól szenved, hogy a háborúban elveszítette azt az embert, akit nagyon szeretett. Az ebből fakadó, ki nem mondott szenvedés és magány választja el a többiektől, akik nyugodtan élnek, van családjuk. Láthatóan az igazgatónak is az a legfőbb gondja, hogy Katus nem tudja szépen leírni a „cs” betűt. A fiatal tanárnő ezt – nem először – akadékoskodásként éli meg. El is akar menni az iskolából, amikor az igazgató felhívja a figyelmét arra, hogy foglalkozzon Katussal és a cs betű szép megformálásával.

  A változás, a fordulat akkor következik be, amikor a tanárnő megérti, hogy a kisgyerekkel közös a sorsuk, amikor nemcsak önnön fájdalmával törődik, és engedi, hogy Katus is elmondja történetét – szavakkal.

  Elkezdik a cs betű írását gyakorolni. A tanárnő összegyűjtött egy csomó olyan szót, melyekről úgy gondolja, hogy a gyerek számára kellemes emlékeket fog felidézni. Valamiféle idilli mesevilágot. De sajnos ez nem sikerült, Katus pl. a csemege szót nem is ismeri. A tanárnő számára akkor válik drámaivá a helyzet, amikor arra kéri Katust, hogy maga mondjon cs betűvel szavakat, sőt – az igazgatóhelyettes nő tanácsára – értelmezze is azokat. Katus szavai akaratlanul tükrözik azt a borzalmas valóságot, azt a lelki törést, amit a háború okozott. Katus szavai: csajka, csata, csizma, csont. És legvégül: csönd. Ez is sokatmondó szó, mert a csönd a kimondatlanságot, az elhallgatást jelenti. S ez mindkettőjükre vonatkozik. Éppen ezekkel a szavakkal kerülnek egymáshoz közel. Hordozzák magukban a sebeket, s nem beszélnek róluk. A látszólag semleges szavak ebben a korban feltárják végzetes jelentésüket.

  Már a novella címe is telitalálat a szövegformálás szempontjából, mert kulcsmotívumként roppant tömören foglalja össze, hogy milyen apró mozzanat, egy betű leírása indítja el azt a lelki folyamatot, mely egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, s megváltoztatja a főszereplő elhatározását: nem megy el az iskolából.

  Kezdetben még sok a nem, sőt a gúny is megjelenik: a gyerekek hülye versikéket gagyognak arról, hogy az élet szép. Az igazgató sem tűnik fel kedvező fényben, bár a gyerekek szeretik. Túlságosan fontos számára a külcsín, a csinosság. Hangneme parancsoló: ne mondja, tanulja meg, nem mondhatja… Az írónő azonban a fiatal tanárnőt is árnyaltan ábrázolja, hisz az egyetemet végzett pályakezdő inkább gimnáziumban szeretett volna tanítani, okos értelmes lányokat és fiúkat. Elsősorban ismereteket átadni. Ám ez a pálya többet kíván: odafigyelést, megértést. De amiként őt sem értik meg a kollégák, nem véve tudomást gyászáról („Miért nem megy férjhez az ilyen szép kislány?”), úgy ő is érzéketlen Katus iránt. Nem szerette, mert csak gondot okozott, sőt gyűlölte.

  A legjátékosabb, legkedvesebb szavaival sem tudta őt mosolyra bírni. Csak akkor történt változás, amikor bevonta a munkába, s rábízta a szógyűjtést és a szavak értelmezését. Katus szavai benne idéztek elő földrengést: „Mért csajka, uramisten, miért?” A felkiáltásszerű kérdések, ismétlések érzékeltetik a feszültséget. Majd: „Ne! (…) Katus, irgalmazz! Ne értelmezd!” A csúcsponton még a kréta hegye is eltörik. Az utolsó szó, a csönd értelmezése az olvasóra marad.