Hirdetés

Petőfi Sándor: Felhők ciklus

9 perc olvasás

Petőfi Sándor – Felhők

Petőfi Sándor a reformkori romantikus magyar költészet legnagyobb alakja. Megtestesíti a romantika mindkét költői ideálját, az önéletrajzi költőt és a népvezért.

Hirdetés

Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön, Petrovics István és Hrúz Mária gyermekeként. Édesapja jómódú mészárosmester volt, aki fiát gondosan taníttatta, utóbb azonban tönkrement, és a költőre nehezebb idők jöttek. Petőfi az ország számos városában járt iskolába. 1842-ben az Athe­naeum című folyóiratban megjelent A borozó című verse (1. megjelent verse). Iskolaéveinek leteltével vándorszínésznek állt, majd Pestre került, és a Pesti Divatlapnak dolgozott szerkesztőként. 1846 őszén megismerkedett Szendrey Júliával, és egy év múlva összeházasodtak. 1847-ben, a Toldi megjelenése után barátságot kö­tött Arany Jánossal.
Petőfi élete és költészete szorosan kapcsolódik az 1848–1849-es forradalomhoz és szabadságharchoz. Az 1848. március 15-i pesti forradalmi események egyik vezéralakja volt, március 13-án írt Nemzeti dal című verse a forradalom egyik jelképévé vált. 1848 őszétől részt vett a szabadságharcban. Decemberben megszületett a kisfia, Petőfi Zoltán. Bem tábornok seregében szolgált, aki kedvelte őt, és óvta a csatáktól. 1849. július 31-én a segesvári ütközetben tűnt el.

3 szakaszra osztjuk pályáját:

  • Népies költő (A borozó, Fa leszek, ha…, Megy a juhász szamáron…)
  • Válságkorszak (Az álom, Mögöttem a múlt, A bánat? Egy nagy óceán)
  • Kiteljesedés (forradalmi látomásköltészet-a 19. Század költői, hitvesi versek-Minek nevezzelek?, tájköltészet-Az Alföld)

Költészetfelfogása többször is módosul, de mindvégig jellemző rá, hogy hisz a költészet történelemformáló szerepében, és hogy művészetében összefonódik a magánélet és a közélet. Pályájának egészére jellemző a Szabadság, Szerelem c. ars poeticája, amelyben csak a teljes életet tartja emberhez méltónak.

Népies költőből népvezér

Petőfi 1. korszakának meghatározó jegye a népiesség. A népköltészet beszédmódját alkalmazza. Ebből fakad, hogy a ritmus ütemhangsúlyos, a szerkezet egyszerűbb, a hangnem pedig közvetlenebb lesz. Új témákat és ezáltal új műfajokat hoz a magyar irodalomba: helyzetdalok, életképek, zsánerképek. Verseiben a nép egyszerű gyermekei szerepelnek: juhász, parasztember stb. A népies költészet azonban idővel szűkösnek bizonyult számára. A helység kalapácsa miatt ért támadások és magánéleti válsága (szerelmi csalódások) miatt 1845 őszétől 1846 márciusáig egy válságkorszakot élt meg. Ekkor keletkeztek Petőfi Sándor Felhők ciklus versei is. Szakít a népiességgel. A byroni romantika világfájdalma hatja át líráját: az élet értelmetlensége, a küzdelem hiábavalósága. Az itt található verseket formájuk (rövidség, nyitottság) és képalkotásuk (monumentalitás, ellentétek) a romantikához kötik. Megtalálja az új utat, a népvezéri szerepet. A ciklus további jellemzői: ön- és világszemlélet elbizonytalanodása, világfájdalmas, elégikus-tragikus hangvétel, kiábrándulás az eszményekből, töredékesség, sűrítettség, elmélyült gondolatiság. A ciklus 66 rövid, epigramma szerű versből áll.

Hirdetés

A bánat? egy nagy oceán…

A bánat egy nagy oceán kezdetű költemény egy metaforapárral érzékelteti a bánat és az öröm megtapasztalt arányát. A bánat óceánként, azaz reménytelenül nagy, végtelen és feldolgozhatatlan élményként jelenik meg. Az öröm metaforája ezzel szemben a gyöngy, amelyhez az apró méret mellett a ritkaság, az értékesség és a törékenység fogalmai társulnak. A két kifejezés birtokos viszonyban áll egymással: a gyöngy a szövegben az óceán részeként, mélységeiből felhozható kincsként jelenik meg. Az emberi élet aprócska, törékeny örömeit a végtelen bánat egészéből kinyerhetőnek mutatja. A megfogalmazott tapasztalatot a vers két kérdése készíti elő: a rájuk adott válaszok a lírai én gondolatainak kivetülését jelentik. A költemény záró mondata a soráthajlás révén formailag is megtöri a bölcseleti gondolatot. Kezdő szava, a „talán” az élet igazi értékeit kutató lírai ént bizonytalannak mutatja. Olyannak, aki a létezés kincseinek megszerzéséért sokat áldozva véletlenül mégis összetörheti a bánat mélyéből felhozott gyöngyöt, az örömöt. A mindössze négysoros, epigrammaszerű vers szervező ereje az ellentét. Ez a tartalmi viszony a bánat-öröm, nagy-kis, óceán-gyöngy fogalompárokban mutatkozik meg. Mögötte az az alkotói és magánéleti válság állhat, de jelentheti azt az általános emberi tapasztalatot is, amelyben a magában és a külvilágban elbizonytalanodott ember dacol a lét keserűségével a boldogság állapotáért. Ezt a hangulati és tapasztalati válságot a versforma szabálytalansága erősíti meg. Az eltérő szótagszámú sorok és a harmadik sor áthajlása a zaklatottság, a tökéletlenség és a megbomlott egész képét kölcsönzik a költeménynek.

Mögöttem a múlt…

A lírai én az élet vándoraként tűnik fel, az élete célját keresi. A beszélő a múlt, a jelen és a jövő idősíkjait vonatkoztatja személyes életére. A vers nyolcsoros. Szerkezete négy-négy sorának egymással ellentétes viszonyára épül. Az első négy sor ellentétben áll a második négy sorral: az első négy sorból kiderül, hogy a beszélőnek a múltról és a jövőről pozitív képe van (múltjával és jövőjével idilli viszonyt ápol), a második négy sor azonban azt érezteti, hogy a jelenről negatív tapasztalatokat szerzett, jelenbeli élethelyzetét értéktelennek tartja és elutasítja. Tehát értékszembesítés történik a versben, melynek eszköze a költő képhasználata (múlt – erdőség, jövő – vetés; jelen – puszta, vadon). A képek pozitív vagy negatív értéktartalmát Petőfi jelzőkkel (szép kék, szép zöld) és határozószókkal (messze, közel) erősíti meg. Az erdőhöz a gazdagság, termékenység, a vetéshez a vágyak, a reménység, a pusztához pedig a kietlenség, üresség képzete társul. A lírai én helyzete ellentmondásos, mert a vándorlás térbeli mozgással történik, ám az időben való mozgása lehetetlen. A múlt kizárólag az emlékezet, a jövő pedig kizárólag a képzelet birodalmához tartozik, egyik sem létezik konkrétan, valóságosan. A múlt végérvényesen lezárult, de mindig velünk van az emlékeinkben, a jövő pedig még előttünk van, de soha nem érjük el, mert amint elérnénk, jelen lesz belőle. A jelent viszont mindig velünk van, a lírai én sivárnak, pusztának, vadonnak érzi. Ez nyomasztó érzéseket, bizonytalanságot kelt benne. A lírai énnek a tehetetlenség, a cselekvésképtelenség, a bénító magány, céltalanság, jövőtlenség őrli fel a lelkét.

Az álom…

Az álom… c. vers már a kilábalás irányát mutatja. A világfájdalom kiírásával a költő eljutott a forradalmi költő, népvezér szerepig.

A vers elégikus hangulatú, 2 részből áll:

  • 1-4 vsz: A lírai én az álom vágyainak tartományát nyitja meg, az álomban el lehet érni, ami a valóságban lehetetlen. A valósággal senki sem elégedett, ezzel szemben álomba merülni szabadság, az álomban bármi megtörténhet, bármi teljesülhet, minden tökéletes.
  • 5-12. vsz: Példákat hoz az álom tökéletességére. Fokozások és ellentétek (szegény-király). A zárlat utal arra, hogy a lehetőség egyszerre több és kevesebb, mint a valóság.
Hirdetés

Befejezés

Petőfi volt az első költő, aki polgári foglalkozásként gyakorolta ezt a mesterséget, aki olvasóközönséget teremtett költészetének, és aki tudatosan építette fel költői imázsát. Ma is megbecsülhetetlen alakja a magyar irodalomnak, az utókor kultikus figurája lett.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!