Móricz Zsigmond – Úri muri (1927)
Pedig az úri murit nem a dzsentri „eltemetésének” a szándékával írta. Arra akart figyelmeztetni, hogy „a magyarság legmagasabb társadalmi rétege” elpusztul, ha nem talál vissza a céltudatos építő munkához. Szakhmáry Zoltánban hőst akart rajzolni, prófétát, aki visszavezeti a dzsentrit a kívánatos munkához. Nem lett belőle célját érő hős, elbukott.
(Czine Mihály)
Az 1920-as években Móricz Zsigmond a „történelmi osztály”-ban keresi az erőt a magyar Ugar felszámolásához, a félfeudalizmusból való kilábaláshoz. A Tündérkert (1922) c. történelmi regénye után azt kutatja, hogy van-e Bethlen Gáborhoz fogható vezéralakja a jelennek, az ezeréves nemesi Magyarországnak.
A cím azt sejteti: nincs. Az életet kitölti a léha dorbézolás, a még esetleg adódó lehetőségek felelőtlen eltékozlása. A megélhetés évszázados alapja, a földbirtok vagy összezsugorodott, elveszett (pl. a Szakhmáryaké, részint a történelem viharaiban, részint mert „eladogatták”), vagy megszerezhető volt ugyan „sefteléssel”, ügyeskedéssel (pl. Borbíró, Csörgheő esetében), de a gazdálkodás mindenütt veszteséges. Egyetlen birtokon jelent meg modernizáció „az egész Hajdúságon a Tiszáig”, mégpedig a Szakhmáry Zoltánén (a terület a felesége révén az övé, Rhédey Ferenc váradi kapitány még Bethlen Gábor idején nagy uradalmat „szerzett össze a zavarosban”). Hősünk hatalmas vállalkozásba fogott: a háromszáznegyvenhét holdjához két éve még hatalmas földbérletet is váltott, és itt próbálkozik a belterjes gazdálkodás kialakításával. Sikere vagy bukása óriási jelentőségű, korántsem csupán személyes sorskérdés.
A környezet nem sok jóval kecsegtet. Regényünk központi színtere a „poros Alföldön”, a Körös és a Berettyó vidékén egy megnevezetlen – tipikus – nagyváros, mely „a maga mogorván primitív képével egy gazdag és csodálatos lápvilágot takar. Annyi élet fojtódik itt el s lesz kívülről egyszínűvé” A városban és a környező tanyákon mindössze két változat jelenik meg: az általános tespedés (ennek példája „Nyomorlak”, a Csörgheő-tanya) és a néhány ritka kivétel (a grófi arborétum vagy Szakhmáry „valóságos kis kastélya”). Joggal merül fel a kérdés (egy kívülről érkező idegen veti fel): „mért nem lehet ilyen akkor az egész Alföld?”
A vidéket Lekenczey Muki szemével látjuk meg, az ő körültekintése, körülvezetése során ismerkedünk meg a körülményekkel, az ő ellenvetései és ellenpéldái teljesítik ki képünket az alföldi valóságról.
A város egészét tekintve csupán a kocsmában (az expozícióban) és a kaszinóban (a tetőpontra érkezve) időzünk hosszabban – ezek a jellemző helyszínek. Futólag megismerhetünk még egy-két udvarházat. Megjelenik a vasút is, amely az elmaradottság és a kívülrekedtség megszüntetője lehetne, de regényünk szereplőiben ez a lehetőség nem tudatosodik. Személyes érdekek (pl. a Herzog-uradalomé) és hivatali panamák miatt végül is a vasút majd „a Berettyó túlsó felin” fogja „elvágni a földeket” – a városban minden változatlan marad.
A cselekmény ideje a millennium éve. Vajon mit jelent az a tény, hogy „itt vagyunk ezer esztendő óta”? A szereplők számára semmit; megállt az idő. Még Zoltán is úgy érzi: „engedte elúszni a perceket s az órákat”, „egész élete így folyt le”. Négy nap történéseit sorakoztatja a mű, de nincs valódi cselekmény, vég nélküli mulatozás folyik („egy jó murit akarunk csinálni”), és egymást váltják az anekdoták, adomák, tréfák is. Ha valami rendkívüli mégis megesik (pl. húsz tojásból készül rántotta, kézzel eszi meg Csuli és Muki), rögtön az a kérdés, hogy „hogy fogják ezt elmondani”. Az adomázás egyfelől szerkezeti forma, másrészt az eseménytelen, tartalmatlan élet tükre, harmadsorban az objektivitás eszköze (a szereplők beszéltetése révén). Minden szóba kerül a fehér asztal mellett: vadászkaland, tyúkgané vásárlása, az aszúbor készítése, iskolai esetek, a gyümölcsök sajátosságai stb.
A mű felépítésében a történetsor derekáig semmilyen előrehaladás nincs, eseménytelenség és sodródás érződik, egyetlen epizódsorozat fut némi színhely- és szereplőváltozással. A felvezető kocsmai fejezetek (1-3. rész) után elindul ugyan bizonyos cselekmény Csörgheő Csuli, illetve Szakhmáry Zoltán körül (a 4-7., ill. a 8-15. részekben), de mindkettő elakad, az életcsődöt illusztrálja, nem lépi túl az expozíció szerepét. (Csulinak a gazdálkodása fenyeget összeomlással, Zoltánnak a magánélete.) E párhuzamok zárásaként Csörgheő az elkeseredését még szilajabb mulatozásba fojtja, Szakhmáry részegsége dührohamba és eszméletvesztésbe torkollik. A folytatásban, a kábulatból ébredéskor Csuli „a családi élet reménytelenségére” döbben rá, és vigaszt a „vendéglőben vagy a kaszinóban vagy az utcán” keres (16-17.), Zoltánt pedig pénztelenség fojtogatja, szorul a hurok: a csugariakat kellene kifizetnie. életveresége már tény (a zsidó bankár ennek okaira is rámutat), utolsó esélyként Rozika lelkéhez akar hozzáférkőzni, sikertelenül.
Lapozz a további részletekért