Amikor kézbe vessük Mikszáth Kálmán írását, eszünkbe jut, hogy ez a kiváló ábrázoló olyan ajándékot hagyott a világra, Magyarországra, amelynek mindenkihez el kellene, hogy jusson. Ennek a meghatóan szép, tanulságos novellának mondandója volt akkor is, megírása idején, s még most is. Nem is csupán a történet kiemelkedő, sőt, az talán másodlagos a művészien használt nyelvezett mögött. Meglepően hosszú bevezetés után elgondolkodtató a bonyodalom, s a befejezés nyitva marad, mint a főszereplő sorsa is. Az olvasóra van bízva a történet továbbgondolása. Mikszáth Kálmán nem ebben az egy novellában él ezzel az eszközzel.

A főszereplő a brezinai bacsa, Olej Tamás. A bacsa szó igazából számadó juhászt jelent. A hegyvidéki parasztok világában, a herceg számadója igazi, korlátlan úr. Legalábbis a saját szemszögéből korlátlan. Mint maga mondja, neki csak az Isten parancsol, s talán a herseg, aki mint valami távoli hatalmasság tűnik fel előtte a gondolataiban. A többi szereplő, aki előfordul az életében, az a lánya, Anika, és a bojtár, Matyi, meg a juhok. Esetleg még a juhászkutya, Merkuj, kinek még némi szerepe akad egy eltévedt bárány nyájhoz való visszaterelésében, úgy is utal rá az író: “Okos kutya az, megérdemli, hogy nem lett belőle – ember.” Ezzel a megállapítással nagy igazságot mond ki, legalábbis ennek a véleménynek ma is akadna, s akad is követője.

Mikszáth mesteri nyelvhasználattal adja vissza a bacsa világát. Olej Tamás egyszerű, mégis súlyos gondolatai szinte kézzelfoghatóvá válnak. Az emberektől távol élő, kemény, kérges lelkűnek tűnő ember jellemrajza úgy tárul elénk, hogy szinte belelátunk a gondolataiba. Ezzel éri el Mikszáth, hogy ez a durva, mord paraszt szívünknek kedves szereplővé válik.

A mű szerkezete egyszerűen felvázolható. A bevezetésben ismerjük meg a körülményeket, a szereplőket. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a fiatal herceg, Taláry Pál vadászat közben megismerkedik a fiatal, ártatlan, s ehhez mérten tapasztalatlan Anikával. A kibontakozásban a herceg estére, vacsorára visszatér, mikor is kiderül a szándéka, s Anikához való vonzódása. Harmadnap, amikor visszatér újból, valamiféle alkut ajánl a bacsának, miszerint a lányáért cserébe neki adja a brezinai akol minden birkáját. Ez okozza a bacsa lelki tusáját, ám mégis utalást tesz Anika megszöktetésére. Ez még mélyebb válságba sodorja ezt a cseppet sem érzéketlen embert. Úgy tűnik, hogy kis világának maga-szabta erkölcse, mely szerint felelősséggel tartozik lánya védelméért, most meginog, hiszen voltaképpen engedi, hogy egy úr kihasználja, kedvét töltse vele, s azután talán eldobja. Hosszas vívódás után a mű tetőpontjában Matyival üzen a hercegnek, hogy ajánlata érvénytelen, ámde már késő, Anika eltűntéről csak friss keréknyomok árulkodnak. A megoldás tragikus, Olej Tamás önmagán hajtva végre büntetését, felgyújtja az akolt, és eltűnik az erdőben.

Nagyon érdekes Olej Tamás lelki rajza. Ezt Mikszáth Kálmán úgy tárja elénk, hogy a jelenből indítja a történetet, s fokozatosan múlt időre vált. Igazán nem ismerjük meg Anikát, csak annyit tudunk róla, hogy bár eleinte úgy látszik, hogy Matyi, a bojtár felé vonzódik, mégis szívesen veszi a herceg mézes-mázos, indíték-leplező szavait, udvarlását. Matyiról is csak apró dolgokat tudunk meg, néhány utalás történik rá, hogy nem veszi jó néven, hogy a gazdag nemes az általa szeretett lányra vetette szemét.

Nagyon szembetűnő, hogy az írott szöveg utánozza a beszélt nyelvet. Emiatt találhatóak benne gyakran a három ponttal befejezett mondatok, s maga a mondatok sorrendisége, hangulata szinte hallatja velünk, amit mondanak.

Romantikus vonást fedezhetünk fel ebben a novellában is, említhetjük például a lírai keretbe öltöztetett formát. A mű egy dallal kezdődik, egy dallal ér véget. Talán kicsit érzelgős hatást is kelt, de tény, hogy megfelelő eszköz arra, hogy a főszereplőt embernek lássuk, ne csupán egy parasztnak. Viszont erőteljesen realista a világ ábrázolása, ahol ez az egyszerű ember a maga kissé korlátolt körülményei között élve legfontosabb tényezővé válik. Valóságos kép, hogy egy nemesember gyönyöre kielégítése céljából megszerez egy tudatlan, naiv lányt, s valóságos az akkori társadalom képe, mely elítéli a bacsát, hogy még felesége temetésén sem sírt. Mindenesetre Mikszáth Kálmán úgy írja meg ezt a történetet, hogy az érzékenyebb lelkű olvasók el is pityeredhetnek rajta, ám élvezetes olvasmány azoknak is, akik csak, mint irodalmi művet tartják érdekesnek.

A mű felveti bennünk az erkölcsiség kérdését. Bár nem feltétlen azonosulunk egy hegyvidéki paraszt körülményeivel, az ember ábrázolása nagyon is élő, s nem kötődik megírásának korához. A lelki folyamatok állandóak, csak a kor és a társadalom változik.

A lányát féltő apa, a felelősség-tudat súlyától terhelt, lelkiismeret-furdalástól szenvedő ember bizony kortalan kép. Mi is kerülhetünk bizony olyan helyzetbe, aminek végén rossz döntésünkre talán örökre megmaradó fekete folt nyom bélyeget.