Hirdetés

Karinthy Frigyes – a humor és a tragikus látásmód életművében

9 perc olvasás
Karinthy Frigyes portréja

Életút

Budapesten született, apja művelt tisztviselő volt, édesanyja hat éves korában meghalt. Öt testvére volt. A Markó utcai reálgimnáziumba járt. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét. Érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben, Kosztolányi Dezső és Füst Milán innentől fogva barátai. Végül újságíró lett. Szatíráival és humoreszkjeivel robbant be a köztudatba, a kabaréban is szerepelt. Érdeklődött a tudomány iránt, annak fejlődése és a lélektan hatottak rá (racionalizmus, tréfa és kétkedés, szorongás), filozófiai vonulata is van munkásságának.

Hirdetés

Kétszer nősült; Judik Etel, első felesége korai halála után 1920-ban Böhm Arankát vette feleségül. Eső korszaka a világháború befejezéséig, a forradalom bukásáig tart (háborúellenes novellisztika, baloldali magyar irodalom tábora; szatírája és fantáziája ekkor a legélesebb humanista tiltakozást szólaltat meg, egy gyökeres társadalmi átalakulás várása). A forradalom bukása után válságba kerül (Judik Etel 1918-ban hal meg, minden ideából és eszméből kiábrándul). Az előretörő fasizmus változtatja meg újra szemléletét: harcos kedv, morális kötelesség. 1936-ban agydaganat tünetei jelentkeznek nála, a világhírű svéd agysebész (Olivecrona) még ebben az évben sikeresen megoperálta. Ekkor írta Mennyei riport és Utazás a koponyám körül című könyveit. Két verses kötete is megjelent. 1938-ban Siófokon egy családi veszekedés után agyvérzésben meghalt.

Így írtok ti (1912)

  • pályafutása korai szakaszában írta, meghozza Karinthy írói hírnevét
  • népszerűsíti a korabeli magyar irodalmat (Ady cikke: az irodalomnak arra van szüksége, hogy olvasókat s nem írókat neveljen)
  • A Nyugat és új írónemzedékének megjelenése feltűnést kavart a korabeli polgárság körében (harc egy konzervatív és megújhodást áhító áramlat között); az érdeklődés tárgyát, az irodalmat meghitt közelségbe hozta, mint létező és fontos jelenséget tárgyalta, stíluskérdéseket állított középpontba.
  • irodalmi karikatúrákat, paródiákat tartalmaz (műfaj, mű, művész, irányzat tréfás utánzása, amely a túlzás eszközeivel emeli ki a célzott stílusának jellegzetességeit); teljesen átveszi a parodizált mű, művész stílusát
  • az irodalom lehetőségei érdekelték: hogyan írnak az írók és hányféle módon lehet írni (paródia sorozata voltaképpen az irodalom lehetséges formáinak végigpróbálása)
  • a gondolat kifejező eszközévé emelte a humort; irodalmi rangot adott ennek a szemléletmódnak

A legtöbb irányzat a költészetben a kifejezés közvetettségét vallja, hogy a rációval nem lehetséges teljes mértékben az „én” vagy a „valóság” megismerésére. Karinthy ezzel a nézőponttal (szimbolista) szembehelyezkedik, az ő egész művészete az ember gondolati életének felfedezése az érzelmi művészet számára; halmozással, túlzásokkal érzékelteti a közvetítő-elemek túlzott szerepét s a gondolat háttérbe szorulását (szövegtelen kritikák).

Ady Endre, a nacionalista (Hady Endre)

  • messiás szerep, felnövesztett én-tudat, gőgösség, indulatosság (Adyra jellemző kép- és szóhasználat túlozva jelenik meg)
  • Magyarország elmaradottságának kritizálása (Moslék-ország)
  • magyarság hangsúlyozása („magyarnak köpött ki a föld”), a tömeg viszonya Adyhoz (Törpe-fejűek), a lírai én „szomorú legény”-ként jelenik meg

Babits Mihály, a klasszikus (Babits Bihály)

  • modern klasszicizmusra utal (babitsi költészet klasszicizáló hajlama)
  •  antik kifejezések, babitsi formakultusz, figura etimologica (a szótő ismétlése), túlzó, sűrítő, halmozó szójátékok
  • az alliteráció kiparodizálása rögtön az első mondatban és humoros nevében

A polgári irodalom esztétikájának kulcsfogalmának az egyéniséget s ennek irodalmi vetületét, a stílust tekinti. Az egyéniség ellentétének viszont a modort. A paródiák bírálattá ott nőnek, ahol a karikatúra az egyéni stílus ellen irányul. Célja az volt, hogy az egyes műveken túl az író személyiségét ragadja meg, az egyéniség túlhabzását pedig elválassza attól.

Kosztolányi Dezső, a szimbolista (Trombolányi Dezső)

  • az eredeti szöveg emelkedett tárgyának a közönséges szintre való lefokozása (Mint aki halkan belelépett)
  • a szimbolista, impresszionista irányzatot az obszcén irányába viszi el
  • alliterációk

Móricz Zsigmond, a tősgyökeres

  • erőltetett népiesség, tájnyelvi szavak, túlfűtött erotika, naturalista stílus
  • Népiesch (német melléknevek képzési módja -sch)

Ki kérdezett? (1926)

  • alcím: Címszavak a nagy enciklopédiához; novelláskötet
    Ki kérdezett?
  • önmagát ironizálja benne
  • épp tréfát mond amikor azzal a tréfásnak szánt kérdéssel szakítják félbe, hogy: Ki kérdezett?
  • ez indít el egy gondolatláncot az íróban, amelyben hirtelen elbizonytalanodik még az élet hétköznapi dolgainak értelmességében is:

(…) hirtelen, mint most is, szakadék nyílik meg a szó alatt – s a szakadékon át a köd és káosz – egy pillanatra az élet szörnyű értelmetlensége.

  • felsorlja, hogy mi mindenről beszélt, később pedig – mintha most döbbenne rá – azzal folytatja, hogy akiknek szólt volna a bölcsessége, azok már mind halottak → értelmetlen volt szólnia, még ha látta is előre a baj bekövetkeztét
  • letargiája a következő soroknál hág a tetőpontra:

Én szóltam, hogy arra ne tessék menni – én szóltam, hogy erre van az út –, hát akkor miért vannak telve a gödrök? Én táblát állítottam szabad úszók és lubickoló gyerekek közé – miért puffadnak hát hullák a víz fenekén?

  • gyerekek: kedvesség, remény; a hullával való párhuzamba állítás nagyon erős kép, teljes reményvesztettség
  • ezután felsorolja, hogy helyette kiket kérdeztek meg: a miniszterelnököt, a kereskedőt, a kalóriát, a cápát, a betegséget, a madarat;
    egyre lejjebb szállva az intellektuális szinten, egyre érdemtelenebb kérdéseket feltéve
  • a vége felé felsorol sok neves gondolkodót: Shakespearet, Dantét, Madáchot és Kantot; akiket szintén nem kérdezett senki, mégis maradandót és értékeset alkottak, így azzal a gondolattal zárja, hogy kérdés nélkül is beszélni, alkotni kell:

Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld.

Csak

  • egy gyerekkori emlékképpel indul, amelyben leírja, ahogy gyerekként minden jelenségre rákérdez, majd egyszer csak azt a választ kapja, hogy „csak”
  •  belül megrendül, mivel ezelőtt a szó előtt azt hitte, hogy mindenre van indok, magyarázat; egy ideig még próbál küzdeni a szó ellen, kiküszöbölni, csak azért is választ találni, amíg el nem jut odáig, hogy feladja:

(…) mégis eljött a kor, mikor önmagam is, az egyetlen, akihez bizalommal fordulhattam, így feleltem az utolsó kérdésre: “csak!”, és vállat vontam, és nem álltam szóba magammal tovább, holott jól tudtam, hogy éppen ez az utolsó kérdés volt a legfontosabb, hogy erre kellene választ kapni, mielőtt bármire elszánnám magam, mielőtt beleegyeznék életembe, hajlandó volnék élni tovább.

  • olyan fontosnak tartja ennek a kérdésnek a megoldását, hogy az életének a folytatását is ehhez köti; boldogtalannak tartja magát azokhoz képest, akiket csak az ítélet, és nem az ítélet indoklása érdekel
  • utána több kérdést vet fel, amelyekre mind hiába kereste a választ:

Nemesség, erkölcs, szépség, okosság, szeretet – miért jelent ez gyöngeséget, alulmaradást – rút rosszaság, ostoba önzés miért jelent erőt, diadalt? Miért kelnek életre, sokasodva, a Természet egyik kezéből pompás szépségek, boldog életek – hogy elpusztítsák őket.

Miért kell leküzdeni a vágyat, aminek teljesülése reményében születtél, ahhoz, hogy élhess? Ahhoz, hogy élj, miért kell megtagadnod éppen azt, amiért élsz: a boldogságot? Miért vonz, ami veszedelmes, miért veszedelmes, ami vonz?

  • a halál értelmetlensége, a boldogtalanság miértje mind kérdések, amelyekre választ szeretne találni; talán abban bízva, hogy ha megfejti az okokat, megoldást is találhat rájuk
  • a mű végén azonban nem látunk haladást, de igazi reményt se a titok megfejtésére