Karinthy Frigyes – a humor és a tragikus látásmód életművében

Csak

• egy gyerekkori emlékképpel indul, amelyben leírja, ahogy gyerekként minden jelenségre rákérdez, majd egyszer csak azt a választ kapja, hogy „csak”
•  belül megrendül, mivel ezelőtt a szó előtt azt hitte, hogy mindenre van indok, magyarázat; egy ideig még próbál küzdeni a szó ellen, kiküszöbölni, csak azért is választ találni, amíg el nem jut odáig, hogy feladja:

(…) mégis eljött a kor, mikor önmagam is, az egyetlen, akihez bizalommal fordulhattam, így feleltem az utolsó kérdésre: „csak!”, és vállat vontam, és nem álltam szóba magammal tovább, holott jól tudtam, hogy éppen ez az utolsó kérdés volt a legfontosabb, hogy erre kellene választ kapni, mielőtt bármire elszánnám magam, mielőtt beleegyeznék életembe, hajlandó volnék élni tovább.

• olyan fontosnak tartja ennek a kérdésnek a megoldását, hogy az életének a folytatását is ehhez köti; boldogtalannak tartja magát azokhoz képest, akiket csak az ítélet, és nem az ítélet indoklása érdekel
• utána több kérdést vet fel, amelyekre mind hiába kereste a választ:

Nemesség, erkölcs, szépség, okosság, szeretet – miért jelent ez gyöngeséget, alulmaradást – rút rosszaság, ostoba önzés miért jelent erőt, diadalt? Miért kelnek életre, sokasodva, a Természet egyik kezéből pompás szépségek, boldog életek – hogy elpusztítsák őket.

Miért kell leküzdeni a vágyat, aminek teljesülése reményében születtél, ahhoz, hogy élhess? Ahhoz, hogy élj, miért kell megtagadnod éppen azt, amiért élsz: a boldogságot? Miért vonz, ami veszedelmes, miért veszedelmes, ami vonz?

• a halál értelmetlensége, a boldogtalanság miértje mind kérdések, amelyekre választ szeretne találni; talán abban bízva, hogy ha megfejti az okokat, megoldást is találhat rájuk
• a mű végén azonban nem látunk haladást, de igazi reményt se a titok megfejtésére