Balzac: Goriot apó – Francia realista regény

A penzió lakói

A penzió tulajdonosa Vauquer-né, egy 50 év körüli özvegyasszony. Egész külső megjelenése éppen olyan, mint a háza „Személye kifejezi a penziót”, összhangban van vele, „ahol csak úgy bűzlik a balsors, ahol megbúvik a spekuláció”, s amelynek „áporodott levegőjét utálkozás nélkül leheli be”. Balzac lépésről lépésre vezeti olvasóját az ütött-kopott szállóban, egymás után mutatja be különös lakóit. 1819-ben, a regény történetének kezdetén heten laktak a háromemeletes házban. Az első emelettől fölfelé haladva a szobák egyre szegényesebbek, s a lakóknak is aszerint kellett fizetniük a szállást és az ellátást, hogy melyik emeleten volt a szobájuk. Az író először futólag ismertet meg a „bennlakókkal”.

• Az első emeleten a ház két legszebb szobája közül az egyiket Vauquer-né, a másikat Couture-né foglalta el egy ifjú hajadonnal, Victorine Taillefer kisaszszonnyal.
• A második emeleten Poiret úr és Vautrin lakott.
• A harmadik emelet négy szobája közül csak háromnak volt lakója: Michonneau kisasszony, egy vénlány, Goriot apó és Eugene de Rastignac.
• A két manzárdszobában a személyzet lakott: Christophe, a kifutóinas és Sylvie, a kövér szakácsnő.

Ebédidőben tizennyolcan ülték körül az asztalt, mert a törzsvendégeken kívül még 8-10 medikus, jogász s környékbeli úr kosztolt Vauquer mamánál, ők azonban csak ebédre fizettek elő. A bennlakók előzetes felsorolása inkább az épület belső terének bemutatására szolgál. Az alakok részletesebb külső leírása és jellemzése ezután történik. Ezzel kapcsolatban egyes lakók korábbi életéről, sorsáról elég sokat megtudunk, mások múltjára homály borul, az író legfeljebb találgatásokat kockáztat meg. Két szereplőt (Vautrin, Goriot apó) viszont meglehetősen sűrű rejtély vesz körül.

Próbáljátok meg jellemezni a Vauquer-ház törzsvendégeit! Mit tudtatok meg múltjukról, életük korábbi szakaszáról? Az író sejteti, hogy Vautrin „élete mélyén gondosan eltemetett titok lappang”. Gyűjtsétek össze azokat a célzásokat, melyek erre a titokzatosságra, életének kettősségére, a sima, hajlékony modor s a negatív jellemvonások közti ellentétre utalnak! Vautrin múltja később napvilágra kerül, egyelőre azonban csupán a jellemzés sugallja, hogy nem sok jót várhatunk tőle. Goriot apó 1813-ban, tehát a regény történetének megindulása előtt 6 évvel költözött a penzióba. Mi derül ki lassanként a penzió lakóinak föltevése s főleg Rastignac későbbi „nyomozása” következtében Goriot apó múltjáról? Mire alapította Vauquer-né a maga titkolt reményeit Goriot „úr” iránt? Miért lett belőle a tulajdonosnő szemében később „csaló, vén trotty” ? Mi az oka annak, hogy a 69 esztendős vénember körül kialakult a rejtélyes bizonytalanság, a gyanakvás légköre? Miért nevezik egyesek közönséges kéjencnek? – Vautrin – jellemző módon – a „titkosrendőrség besúgójának” tartja. Mi volt Goriot a forradalom előtt? Mikor és hogyan gazdagodott meg? – Mi volt élete első nagy tragédiája? Hogyan nevelte s adta férjhez lányait? – Miért került végül Vauquer-né házába, s miért költözött itt egyre feljebb?

A Vauquer-ház szinte a korabeli Párizs keresztmetszetét adja. „Egy ilyen közösségen belül kicsiben az egész társadalom elemei föllelhetők”- jegyzi meg Balzac. Lakói részben szürke kispolgárok, részben lecsúszott, elszegényedő emberek, illetve a szegénységből kilábalni akaró, fölfelé kapaszkodó ifjú törtetők. Ezt a világot – a cselekmény folyamán később derül majd ki – szoros szálak fűzik mind a magas arisztokráciához, mind a bűnöző alvilághoz. A társadalmi ranglétrán valahol a középső helyet foglalja el a penzió : hiányzik innen a hivalkodó gazdagság, de a nyomor sem jellemző rá.

Több szálon futó cselekmény

A regénynek 35 szereplője van. Balzac általában sok figurával dolgozik, de ezek közül csak néhány kap jelentősebb szerepet az egész műben, a többieknek csupán a cselekmény egy-egy fordulópontján van lényegesebb funkciójuk. A központi hősök részletesebb bemutatásával előkészített cselekmény egyszerre több szálon indul el. Hol az egyik, hol a másik szereplő kerül előtérbe, majd az életsorsok lassanként egymásba fonódnak, s egymás mellett párhuzamosan haladnak. Így kapcsolódik össze a két főhős, Goriot és Rastignac sorsa is. Mozgásuk a társadalmi ranglétrán ellentétes: Rastignac fölfelé, az arisztokrácia világába, a gazdagság és a fényűzés felé halad, Goriot pedig fokozatosan süllyed lefelé, a nyomorba. Eugéne de Rastignac joghallgató, a nyári szünet után most tért vissza másodszor Párizsba, de alaposan megváltozott. Az otthoni állandó szűkölködés megváltoztatta észjárását, megsokszorozta érvényesülési vágyát, mohó törekvését, hogy kitűnjön az átlagból. Észrevette, mekkora befolyásuk van a nőknek a társadalmi életre: Éppen ezért gazdag női pártfogóra, szeretőre akar szert tenni. Távoli rokona, az egyik legünnepeltebb és legelőkelőbb párizsi szépasszony, Beauséant vikomtné segítségével Rastignac bejut az arisztokrata körökbe. Unokanővére révén ismerkedik meg Goriot két lányával is. Anastasie de Restaud grófnénál ugyan nincs sikere, de a fiatalabbik, Delphine, egy elzászi bankár, Nucingen báró felesége a szeretője lesz.